Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Markussen „edzője” már nyolc éve is David Davis volt

2020. július 25. 12:01 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
Nincs kétségem afelől, hogy egy olyan klubnak, amelyik szinte minden poszton két-három nagyágyút tud bevetni, annak ne sikerülhetne a BL megnyerése. Ez a trófea az én gyűjteményemből is hiányzik még, de itt a nagy lehetőség – fogalmazott a Telekom Veszprém dán világbajnoka, Nikolaj Markussen.

Nikolaj Markussen, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának új erőssége „csak” a szakmai tudását és a korát tisztelve nézhet fel a klub vezetőedzőjére, fizikai értelemben aligha, mert a spanyol David Davis 27 centiméterrel alacsonyabb nála. A magyar bajnok dán Góliátja nem csupán a klubja és a magyar mezőny legmagasabb játékosa a maga 212 centiméterével, hanem európai második helyezett is a nála 2 centivel termetesebb lett Dainis Kristopans mögött, aki január óta a PSG játékosa.

Fogas kérdés, hogy mitől lettem ilyen colos, mert a 186 centiméteres apám, de a nála 13 centivel alacsonyabb anyám sem volt éppenséggel égimeszelő. Lehet, hogy azért, mert a fiútestvéremmel együtt mi már egy másik generációt képviselünk, ám közre játszhattak a gyors növekedésünkben az étkezési szokásaink is, még inkább az, hogy fiatal korunk óta megállás nélkül sportolunk

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az újdonsült világbajnokként Veszprémbe érkező Markussen, aki augusztus első napján tölti be a 32. életévét.

Hat évvel ezelőtt a magyar kézilabdázás berkeiben futótűzként terjedt el a híre annak, hogy a gólerős dán Európa-bajnokot a Szeged és a Veszprém is szívesen látná a soraiban.

Markussen a Veszprém legmagasabb játékosa - Fotó: Telekom Veszprém FacebookMarkussen a Veszprém legmagasabb játékosa - Fotó: Telekom Veszprém Facebook

Se igent, se nemet nem kellett mondanom, mert konkrét ajánlat nem érkezett, így gondolkodóba sem estem – folytatta Markussen, akinek akkor vitte fel az Isten a dolgát, amikor 2011-ben leszerződtette a spanyol Atlético Madrid.

Nagy döntést először akkor kellett hoznom, amikor a hűvös Dániából a forró Spanyolországba költöztem, és az Atlético játékosa lettem. Játékosként sokat tanultam Madridban, többek között a nálam 11 évvel idősebb és sokkal tapasztaltabb Davistól, akit a csapatom belüli mesteremnek tekintettem. Háromszoros BL-győztesként, világbajnokként olyan tanácsokkal látott el, amelyeket még ma is hasznosíthatok. Az is felejthetetlen számomra, hogy félelmetes ellenfélként sokszor csodálhattam meg az örök rivális Barcelona csapatában Nagy Lászlót, akivel most ugyanúgy újra összehozott a sors Veszprémben, mint az új edzőmmel. Két szép év után a Spanyolországot sújtó gazdasági válság késztetett arra, hogy tovább álljak, mert a krízis hullámai az Atlético fölött is átcsaptak. Így kerültem a katari el-Dzsais kötelekébe, ahol egy évet töltöttem el. Azt reméltem, hogy a 2014-es dániai Európa-bajnokságon így is a nemzeti válogatottunk tagja leszek, és a címvédésért harcolhatok. Balszerencsémre Achilles-ínszakadást szenvedtem, alig néhány hónapot játszhattam, lassú volt a gyógyulásom, az Eb ezért ki is maradt az életemből.

Talán a távolmaradása is közrejátszottam abban, hogy az Európa-bajnokság döntőjében a hazai pályán szereplő dánok súlyos kilencgólos vereséget szenvedtek a franciáktól. Öt évvel később, a tavalyi világbajnokságon vigasztalódott, amikor az aranyérmekért folyó csatából – a 2014-es gólkülönbséget „megfordítva” – 31-22-es sima győzelemmel a dánok kerültek ki győztesként.

Markussen a rövid katari kitérő után hazatért Dániába, egy évig a Skjern játékosa volt, öt éven át pedig a rivális Bjerringbro-Silkeborg csapatát szolgálta. Látta azt a 2018-as BL-mérkőzést, amikor a Skjern a Telekom Veszprém tekintélyét alaposan megtépázva hétgólos különbséggel verte az akkor még Ljubomir Vranjes vezette magyar bajnokcsapatot, amely ezzel ledolgozhatatlan hátrányba került.

– Ez volt akkor a BL nagy meglepetése, ami a dán bajnokság erejét mutatta, de azt is, hogy az esélyesebbnek vélt csapatok sem mehetnek biztosra, ha nem figyelnek eléggé oda. az egyiknek minden sikerül, a másiknak meg alig valami – folytatta a dán kézilabdázó, aki befejezésül új csapatának esélyeiről is szót ejtett.

Nincs kétségem afelől, hogy egy olyan klubnak, amelyik szinte minden poszton két-három nagyágyút tud bevetni, annak ne sikerülhetne a BL megnyerése. Ez a trófea az én gyűjteményemből is hiányzik még, de itt a nagy lehetőség, amelyet jól összecsiszolódva ki is használhatunk. Az a furcsa, hogy a nagy kihívás két napja idén csak karácsony után érkezik el. Addig se fogunk unatkozni, kezdődik a bajnokság, egymást követik a 2020/21-es BL csoportmérkőzései, nagy ellenfelekkel, miközben az alapvető feladat a Szeged legyőzése

– hangsúlyozta Markussen, akit azért is hívtak Veszprémbe, hogy a Mol-Pick Szegedhez igazolt szlovén Borut Mackovsek helyét betöltse.

vehir.hu
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Paris Saint-Germain HB
Időpont
2024. szeptember 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát Erről jut eszembe… Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát A Győri ETO női kézilabdacsapata hét európai kupadöntőt vesztett, mire végre sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, melyből immár hat diadalt számlálnak a kisalföldiek. Ezzel szemben a veszprémi férfiak négy BL-döntőben szenvedtek vereséget, igaz, történetük során kétszer is megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2025. március 14. 9:40 Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe One Veszprém HC Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe A Handball Base értesülései szerint a veszprémi kézilabdacsapat újabb komoly lépésre készül: a portugál válogatott és az FC Porto kiváló beállója, Victor Iturriza is Veszprémben folytathatja pályafutását. 2025. március 11. 10:32 Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés One Veszprém HC Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés Nyolc-tíz csapatnak majdnem ugyanannyi esélye van a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, ami a Veszprém számára alapkövetelmény - jelentette ki Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. 2025. március 10. 9:06 Tizennyolcadik mérkőzés, tizenhetedik győzelem One Veszprém HC Tizennyolcadik mérkőzés, tizenhetedik győzelem A One Veszprém HC a Csurgó vendégeként gyűjtötte be idei tizenhetedik győzelmét a férfi kézilabda NB I alapszakaszában vasárnap este. 2025. március 9. 19:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.