Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Óriási csatában szerzett pontot Kielben a Veszprém

2020. október 29. 4:00
Hatalmas küzdelemben őrizte meg veretlenségét a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, amely gólzáporos első játékrészt követően, a hajrában négygólos hátrányból felállva egyenlített a német rekordbajnok THW Kiel vendégeként a Bajnokok Ligája szerdai szuperrangadóján.

Az idény eddigi legkeményebb próbatétele előtt állt a Veszprém, amely a kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának szerdai csúcsrangadóján a német rekordbajnok THW Kielnél vizitált. Ez az állítás bizonyára akkor is megállta volna a helyét, hogyha a bakonyiak a legerősebb összeállításukban utaztak volna el a Bundesliga címvédőjéhez, a koronavírus-járvány azonban a közelmúltban a Telekomot is elérte, amelynek soraiból a pozitív tesztet produkáló Rodrigo Corrales, Lékai Máté, Blaz Blagotinsek és Kentin Mahé mellett a sérült Danyiil Siskarjov is hiányzott. Ráadásul a gárda a hatnapos karantén után csak múlt vasárnap kezdte újra az edzéseket.

Igaz, a Veszprém – bombaerős keretének köszönhetően – így is eggyel több játékost nevezett a találkozóra, mint a mindössze tizennégy kézilabdázóval felálló Kiel, amely az egyaránt maródi Steffen Weinhold és Nikola Bilyk játékát is nélkülözte.

Fotók: Sascha Klahn - THW KielFotók: Sascha Klahn - THW Kiel

Az Európai Kézilabda-Szövetség (EHF) által a hét meccsének kikiáltott találkozón nagyszerűen kezdett a Veszprém, amely négy perc alatt négy gólt is lőtt (2-4). Némi meglepetésre Lauge kezdett irányító poszton, a védelem tengelyében pedig Moraes és Borozan szerepelt. Szintén újdonság, hogy támadás és védekezés között nem cserélt Davis mester. Sagosen és Reinkind vezetésével zárkózott a Kiel, sőt, Niklas Landin ziccervédése után Pekeler a vezetést is megszerezte (8. perc: 6-5).

Kimagasló hatékonysággal fejezte be támadásait mindkét gárda. Ekberg ziccerét védte Cupara, hetesből viszont kétszer is betalált a svéd jobbszélső, a 12. percben vezettek először kettővel a „zebrák” (9-7). Nilsson és Lauge pillanatok alatt egyenlített, sőt, a félidő derekánál – Jahia révén – már a magyar bajnoknál volt az előny. Aztán megint fordult a kocka: Niklas Landin és Sagosen vezetésével a vendéglátó harcolt ki ismét előnyt (20. perc: 12-11).

Magnus Landin kétperces kiállítását kihasználva hármat lőtt zsinórban a Telekom: Nenadics kétszer, Marguc egyszer talált be, miközben Cupara óriásit védett Dahmkéval szemben. Továbbra is a támadószekciók domináltak, Sagosen és Reinkind is átlőtte a veszprémi falat (23. perc: 14-14).

A két gyors gólt szerző Strleknek köszönhetően megint a Davis-csapat lépett el, de az extraklasszis teljesítményt nyújtó Sagosent nem sikerült tartani, a norvég vezetésével hárommal a szünet előtt visszajött a THW (17-17). Cupara bravúrjainak hála a Veszprém kapott új lendületet, amely így kétgólos fórral vonulhatott a pihenőre.

Mindkét kapus védéssel kezdte a második felvonást: Cupara Sagosen, Landin pedig Marguc eszén járt túl. Ekberg a harmadik büntetőjét is bevágta, Nenadics viszont hibázott a hetesvonalról. A 38. percben utolérte vendégeit a Jicha-csapat (22-22).

A vezetést viszont nem tudták átvenni, Jahia duplájával újra a Veszprém került lépéselőnybe, igaz Ekberg és Reinkind góljaival azonnal visszajöttek a hazaiak. Egyértelműen látszott: az első harminc percben látottnál lényegesen szorosabban védekeznek a felek.

Hosszú idő elteltével, a 48. percben vezetett újra a Kiel, amely hét a hat ellen vezette támadásait (27-26). Nilsson ekkor még egalizált, de a veszprémi támadójáték érezhetően megtorpant. Zsinórban négyet lőttek a németek, miközben Landin bravúrt bravúrra halmozott (55. perc: 31-27).

Tévedett azonban, aki azt gondolta, hogy innen már nincs visszaút Margucék számára. A hajrában ugyanis a magyar bajnok lőtt négyet válasz nélkül – Manaszkov duplázott, Marguc és Borozan betalált – úgy, hogy ezúttal Cupara húzott áthatolhatatlan falat a portája elé. Filip Jicha időkérése után Sagosen a kapu fölé durrantott, így a piros-fekete mezesek a győzelemért is támadhattak. David Davis időt is kért, de Jahia lökete célt tévesztett (31-31).

A veretlenségét megőrző Veszprém roppant értékes ponttal térhet haza Németországból. A meccs legjobbjának járó címet Cupara szerezte meg.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 6. forduló:
THW Kiel–Telekom Veszprém 31-31 (18-20)
Kiel, 1605 néző. Vezette: Raluy Lopez, Sabroso Ramirez (spanyolok)
Kiel: N. Landin – Ekberg 7 (4), Reinkind 5, Pekeler 4, Wiencek 3, Duvnjak 1, M. Landin 2
Csere: Sagosen 9, Horák, Dahmke, Zarabec
Vezetőedző: Filip Jicha
Veszprém: Cupara – Marguc 3, Jahia 4, Lauge 3, Moraes 1, Borozan 4, Strlek 3
Csere: Székely (kapus), Nenadics 5 (2), Nilsson 4, Maqueda 1 (1), Manaszkov 3, Ligetvári
Vezetőedző: David Davis
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3

A csoport másik mérkőzésén:
Celje–Motor Zaporizzsja 31-32 (14-17) 

zatkalikdavid
zatkalikdavid
zatkalikdavid
Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.