„A lehetetlent azonnal megoldjuk, de a csodára még kicsit várni kell...” Ez az egykori főnökömnek, Pethő Lajosnak volt a szlogenje. Az 1990-es évek közepén a Napló konkurenseként alapított másik Veszprém megyei napilap, a Pannon Napló fiatalon elhunyt főszerkesztője akkor mondta ezt, amikor a lap tulajdonosai olyat vártak el a lelkes, ám kis létszámú és az ellenlábashoz képest kevesebb minőségi szakemberrel rendelkező szerkesztőségtől, aminek nem volt realitása.
Ez a Veszprém-Szeged férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharc csütörtöki visszavágója előtt jutott eszembe, azt hallva a mérkőzés felvezetésében, hogy a Telekom hétgólos szegedi győzelme ellenére még lehet esélye a Tisza-parti csapatnak a továbbjutásra. Sorolták a ha-val kezdődő mondatokat: ha a Szeged kifog egy jó napot, ha a Veszprémnek rossz napja lesz, ha a jelentős előny elaltatja a bakonyi kézilabdázók éberségét, akkor bekövetkezhet a csoda. Nos, a mutatott teljesítmények alapján a szegediek messze voltak a csodától. Nem kicsit, nagyon.
Kétség sem férhetett a Veszprém továbbjutásához
„A megvert kutya megismeri a gazdáját!” – monda még aktív játékos korában Csoknyai István, a veszprémiek ikonikus kézilabdázója, aki edzőként kétszer is volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ezzel arra utalt, hogy a pályán a játékosok sokkal jobban érzik egymás korlátait és lehetőségeit, mint a szurkolók a lelátón. És ez, bizony, nagy hatással van arra, elhiszik-e, hogy képesek legyőzni az ellenfelet.
Nos, a szegedieken már a párharc első mérkőzésén látszott, hogy nem hisznek a bravúrban. Jelentős nyomot hagyott a Tisza-parti játékosok lelkében, hogy a tavalyi BL-nyolcaddöntőben a Telekom 13 góllal nyert a Pick Arénában, aztán öttel a visszavágón, majd a veszprémiek a Magyar Kupa és a bajnokság döntőjében is legyőzték őket. Ezzel a tehertétellel, no meg az egy héttel korábbi odavágón hazai környezetben elszenvedett hétgólos vereséggel nehéz lett volna meggyőzni saját magukat, hogy lehet esélyük a továbbjutásra.
