Határtalan a csalódottság. Fejeket követelnek, a felelősök megbüntetését. A szurkolói demonstráció üzenetei a közösségi médiában folytatódnak egyre durvuló hangnemben. Úgy érzik a drukkerek, hogy ők mindent megtettek, a siker mégis elmaradt, ez pedig vért kíván. Nem mennék bele a részletek taglalásába, de megjegyzem, nem egyedi az eset. Erről jutott eszembe egy régi történet.
Húsz évvel ezelőtt történt, 2004 februárjában. Előtte a decemberben lejátszott nyolcaddöntőben a Zdravko Zovko vezette veszprémi csapatnak sok nagy vesztes párharc után először sikerült kiütni a Barcelonát. Ezek után a határ a csillagos ég – gondolták a Fotex KC szurkolói –, a két évvel korábban elvesztett döntő után végre megnyerjük a Bajnokok Ligáját. A sorsolás következtében a negyeddöntőben egy másik spanyol együttessel, a BM Ciudad Reallal kellett megküzdeni az elődöntőbe jutásért. A Barcelona elleni diadalt követően óriási volt a várakozás, és senki sem akarta észrevenni, hogy már nem a katalán sztárklub Európa legerősebb alakulata. Abban az évben története első spanyol bajnoki címét gyűjtötte be a Ciudad Real olyan játékosokkal a keretében, mint az izlandi Olafur Stefansson, a kubai Urios Fonseca, a svéd Jonas Källman, a francia Didier Dinart, a szlovén Ales Pajovic, az egyiptomi gólvágó Hussein Zaki, a spanyolok közül pedig Alberto Entrerrios és José Javier Hombrados.
Egy későbbi, 2008-as fotó a Ciudad Real együtteséről. Ekkor Sterbik Árpád (a kép jobb oldalán) már a spanyol együttest erősítette, alatta Chema Rodriguez és David Davis. A cikkben említett Mirza Dzomba pedig ekkor már Zágrábban kézilabdázott - Forrás: cadenaser.com
Szurkolókkal megtöltött különgéppel repült a veszprémi csapat Madridba, onnan még két és fél órát kellett buszozni az isten háta mögötti Ciudad Realba, ahol a város legszebb épülete a sportcsarnok volt. Az út felejthetetlen élménye volt a bádogból összetákolt több ezer viskóból álló Madrid melletti hatalmas nyomornegyed, amely mellett hosszú perceken át haladtunk az autópályán. Néma csend honolt közben a buszon a hihetetlen látvány miatt. Magyarország két és fél hónappal később lépett be az Európai Unióba, és a spanyol főváros közelében azzal kellett szembesülnünk, hogy ez is Európa...
A látottak talán még erősítették is a meggyőződést, hogy a Barca után ezt a spanyol csapatot is leverjük, mint vak a poharat, ám nem így alakult. Már a szünetben hat góllal vezetett a Ciudad Real (17-11), a vége pedig kilenc lett (33-24). Meccs után azonnal indultunk haza. Nagy csend volt a buszban, mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva. Több drukker alkoholba fojtotta bánatát. Egy ideig hasonlóan telt a repülőút is, mígnem az előttem levő széken ülő, láthatóan már nem szomjas szurkoló hangosan követelőzni kezdett. „Adják vissza a pénzemet!” - kiabálta. Senki nem reagált, ezért megismételte a követelését. Akadt, aki odapillantott, de ez volt a legkomolyabb reakció. Kibújt belőlem a kíváncsi újságíró, és megkérdeztem, milyen pénzt követel. Elmondta, hogy neki sokba került ez a kirándulás, melyen jól akarta érezni magát, ehelyett ezzel a vereséggel elrontották az egész hétvégéjét. Igyekeztem érvelve megnyugtatni, hogy a sportban semmire sincs garancia, senki sem ígérte neki, hogy a befektetett pénzéért sikerélményt kap, de ő csak azt hajtogatta, hogy becsapottnak érzi magát, és ezt nem hagyja annyiban. Aztán álomba ringatta a vörösbor, így újra csend lett a repülőn. Arról nem hallottam, hogy a szurkoló elégedetlenségének lett volna további következménye.
A történethez tartozik, hogy a Ciudad Real egy héttel később Veszprémben is győzött (25-28). Pedig az a Fotex KC is erős csapat volt: Sterbik, Fazekas, Dzomba, Lazarov, Goluza, Nikolics, Zsigmond, Gál, Csoknyai, Buday, Pérez, Diaz, Pásztor, Iváncsik G. Közülük később Sterbik, Dzomba és Lazarov is megfordult a története során háromszoros BL-győztes Ciudad Realban.
Húsz év telt el azóta, de a veszprémi szurkolók szenvedélye semmit sem változott. És még mindig várnak a nagy diadalra, a Bajnokok Ligája megnyerésére.
