Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az első kupagyőzelem

2024. november 26. 7:58
Negyven évvel ezelőtt szerezte első országos trófeáját a veszprémi férfi kézilabdasport, amikor az Építők SK megnyerte a Magyar Kupát – akkori nevén a Magyar Népköztársasági Kupát. Erre emlékeztek a Wisla Plock elleni csütörtöki Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt a Veszprém Arénában, ahol köszöntötték az 1984-es sikert kiharcoló játékosokat.

Igazi villámkarrier volt a Veszprémi Építők története, hiszen az 1977-es alakulás óta mindössze hét év telt el az első országos diadalig. Ennek ellenére nem volt váratlan a kupagyőzelem, mert a hazai élvonalban 1981-ben bemutatkozó együttes folyamatosan dobogós volt a bajnokságban és az MNK-ban.

Két ezüst- és egy bronzérem után a bajnoki cím megszerzése volt a fő cél 1984-ben, ami azért nem sikerült, mert három fordulóval a bajnokság befejezése előtt az Építők hazai pályán (a Március 15. utcai akkor még tornateremben) 23-25-re kikapott a Tatabányai Bányásztól. Ez annyira lesújtotta a veszprémieket, hogy ezután kikaptak Szegeden is a helyi Volántól, majd a záró fordulóban itthon nem tudtak nyerni a másik Tisza-parti gárda, a Délép SC ellen, ezért végül meg kellett elégedniük a bronzéremmel, mert a hajrában a Budapesti Honvéd is megelőzte őket.

A Veszprém Arénában köszöntötték a negyven évvel ezelőtt kupagyőzelmet ünneplő veszprémi csapatotA Veszprém Arénában köszöntötték a negyven évvel ezelőtt kupagyőzelmet ünneplő veszprémi csapatot

Karácsony előtt az MNK kétmeccses, oda-visszavágós döntője zárta az évet. December 19-én Veszprémben a hazaiak minden mérgüket és elszántságukat beleadva a Tatabánya elleni újabb küzdelembe 16-9-es félidei vezetés után 28-15-re kiütötték az újdonsült magyar bajnokot. Két nappal később Tatabányán sem lazított az Építők legénysége, szünetben 16-18-ra vezettek. Ekkor már eldőlt a küzdelem, de a bajnok bányászok nem akartak szénné égni saját közönségük előtt, ezért presztízsből nagyot küzdve végül 35-30-ra megnyerték a visszavágót, de a serleget a veszprémiek vihették haza.

Az Építők kupagyőztes csapata: Bartalos Zoltán, Illés Zoltán (kapusok), Ulcz László, Horváth Gábor, Gyurka János, Salamon István, Pardi Károly, Keller Lajos, Molnár Gyula, Végh József, Iván Sándor, Brenner László (mezőnyjátékosok). A csapat vezetőedzője Kaló Sándor volt, akinek munkáját edzőként Kiss Szilárd segítette.

Érett már ez a veszprémi diadal, hiszen az Építők 1981-ben bronzérmes volt a kupában, egy évvel később pedig a döntőben kapott ki a Szegedi Volántól. Aztán 1983-ban a Magyar Kézilabda Szövetség rendhagyó módon kétszer is kiírta az MNK-t. Márciusban hat csapat körmérkőzéses versenyében alakult ki a végeredmény, decemberben pedig már csak négy csapat viaskodott a trófeáért. Tavasszal a Szegedi Volán, télen a Budapesti Honvéd bizonyult a legjobbnak, a veszprémiek pedig előbb a harmadik, majd a második helyen végeztek.

A negyven évvel ezelőtt aratott kupagyőzelmet további 30 követte a veszprémi férfi kézilabda sikerekben gazdag történetében, míg riválisai – ahogy mondani szokták – a kanyarban sincsenek... Jelenleg így fest az MK/MNK dicsőségtáblája: 1. Veszprém (31 kupagyőzelemmel), 2-3. Bp. Honvéd, Szeged (7-7), 4-5. Elektromos, Győri Rába ETO (4-4), 6. Bp. Spartacus (3), 7-8. Bp. Dózsa, Tatabánya (2-2), 9-13. Bp. Vörös Meteor, Ferencváros, Vasas, Debreceni Dózsa, Dunaferr SE.

Darcsi István
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.