Lelkes szurkolóinak is köszönhetően Veszprém mindig oroszlánbarlangnak számított a magyar férfi kézilabdában. Ide nem szívesen jöttek az ellenfelek, mert – ahogy a statisztika is mutatja – csak keveseknek és csupán elvétve termett babér. Veszprémbe nem győzni jártak a hazai csapatok, de a külföldiek sem, éppen ezért óriási sikernek számított, ha pontokkal távoztak innen.
Így volt ez már a kezdetekkor is. Az NB II-ből történt kiesés után a Bakony Vegyész Torna Clubból kivált, és 1977 elején Veszprémi Építők SK néven újjászervezett csapat a Kádár utcai szabadtéri, bitumenes pályán játszotta első meccseit a megyei bajnokságban. Ott, ahol akkoriban telt ház, több ezer néző szurkolt a BVTC 1970-ben hazai bajnokságot, három évvel később pedig Magyar Népköztársasági Kupát nyert női együttesének, melyben több válogatott játékos kézilabdázott. Ahogy jöttek a sikerek, úgy nőtte ki a létesítményt a férficsapat, és teremtett magának saját otthont a Felszabadulás, mai nevén Jutasi úton. Sok nagy csata színhelye volt az a katlan, amire idővel egy szövetségi határozat tette rá a lakatot.
Teremsport lett a kézilabda, az NB I-ben szereplő csapatok pedig rövid türelmi időt kaptak arra, hogy salakról és bitumenről csarnokba vigyék a meccseiket. Időszerű döntés volt, hiszen a legtöbb országban már korábban is fedett pályán kézilabdáztak, kizárva az időjárás okozta viszontagságokat. Csak egy példa: zuhogó esőben játszották az egyik Várpalota-Veszprém megyei derbit a bányászvárosban, amikor az átázott és alaposan meghízott labda birtoklása is komoly technikai felkészültséget igényelt, így az a meccs nem a kézilabdáról szólt. Aztán a labda elkapása a teremben is gondot okozott, ezért kezdték alkalmazni – és alkalmazzák a mai napig – a wax néven ismertté vált ragasztót. (Azóta mindkét ikonikus helyszínt beépítették: a Kádár utcai pálya helyén nemrég parkolót alakítottak ki, a Jutasi úton a Spar Áruház építésekor szűnt meg véglegesen a bitumenes kézilabdapálya.)
Az Építők 2008 őszétől a Veszprém Arénában játssza hazai mérkőzéseit
A veszprémi kézilabdázók első fedett otthona a stadion munkacsarnoka volt, de ott csak MNK-meccset játszott a férficsapat, mert a legfeljebb 200 főt befogadó nézőtere miatt ez nem volt igazi megoldás, de a városnak nem volt pénze igazi sportcsarnok építésére. Aztán iskolai tornateremként elkészült a Március 15. utcai létesítmény, melynek falai között ellenfélként a világ legjobb kézilabdázói is játszottak. Itt szerezte első magyar bajnoki címét az Építők 1985-ben, és játszotta első európai kupadöntőjét 1992-ben. A német Milbertshofen elleni KEK-döntő első felvonásán közel 10 percen át nem találtak kapuba a csapatok, aztán 10-9-es félidő után 24-14-re nyert az akkor Bramac VSE néven szereplő csapat, s a müncheni visszavágó 20-27-es megnyerésével, így kettős győzelemmel hódította el a kupát. Aztán a következő évi újabb, ám ezúttal sikertelen KEK-döntő után játszottak itt Bajnokok Ligája döntőt is 2002-ben, amikor az SC Magdeburg volt a Fotex KC ellenfele. A hazai 23-21-es győzelem nem volt elég a németországi visszavágóra, amit 30-25-re megnyertek Stefan Kretzschmarék. Egyáltalán nem túlzás, hogy mindhárom kupadöntőn a csilláron is lógtak az emberek, mert azokat a meccseket mindenki a helyszínen akarta látni, nem a televízióban. Akinek sikerült bejutni a csarnokba, a végeredménytől függetlenül soha nem felejti el egyiket sem.
Ahogy erősödött a csapat, és lett az európai élklubok méltó vetélytársa, úgy lett egyre feszítőbb probléma a létesítményhelyzet. A nagy csapatok közül senki sem játszott iskolai tornateremben, csak a Veszprém. Az ide érkező ellenfelek játékosai, vezetői nem is leplezték döbbenetüket. Voltak, akik azt hitték (az első BL-győztes spanyol Teka Santander játékosai és vezetői), hogy taktikai megfontolásból hozták ide a meccset a hazaiak, nehezen vették tudomásul, hogy ez a legjobb csarnok a városban.
Első lépésben a Március 15. utcai létesítmény kibővítésére került sor az ezredforduló idején. 2000 őszén egy kivételével minden bajnoki mérkőzését a pályaválasztói jog felcserélésével idegenben játszotta a csapat. A kivétel a Szeged elleni rangadó volt, melyet Várpalotán rendeztek, de ott is biztos veszprémi győzelem született (22-16). Tavasszal pedig a felújított csarnok átadása előtt egy NB I-es meccset a Vetési gimnázium tornacsarnokába vittek. Annak ellenére, hogy egy kis csapat, a Pécs volt az ellenfél, a lépcsőkön is ültek, a lelátó fölötti folyosón pedig annyira összepréselődve álltak az emberek, mint a halak a heringes dobozban. Az őszi hazai KEK-meccseket pedig Pápán bonyolították a litván Siauliai és az osztrák Bregenz ellen.
A létesítményhelyzet a Veszprém Aréna 2008. júliusi átadásával oldódott meg. Akkor a pesszimisták azt jósolták, hogy csak elvétve fog megtelni az 5000 nézőt befogadó lelátó. Nem lett igazuk. Sokszor volt telt ház, így csakhamar ezt is kinőtte a világhírű kézilabdacsapat és szurkolótábora.
