Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Még nem nyertünk semmit...”

2025. január 4. 13:31
Kereken két évtizeddel ezelőtt remek esztendőt zárt a veszprémi férfi kézilabdacsapat. Zdravko Zovko horvát vezetőedző alakulata letarolta a hazai ellenfeleit, a nemzetközi porondon pedig csak a világ egyik legerősebb együttese, a spanyol BM Ciudad Real tudta útját állni.

Itthon egyeduralkodó volt az akkor Fotex KC Veszprém néven szereplő gárda. Az NB I rájátszását százszázalékos teljesítménnyel nyerték a bakonyiak, nyolc ponttal megelőzve a második helyezett Pick Szegedet. A Tisza-partiak a Magyar Kupában sem tudtak visszavágni: a szolnoki döntőben a Fotex magabiztosan nyert 29-24-re. Az európai kupaporondon is vitézkedtek a veszprémiek, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörét szintén százszázalékosan abszolválták, a dán Skjern, a lengyel Kielce és a bosnyák Szarajevó előtt, majd az első kieséses körben két rendkívül izgalmas összecsapáson történelmük során először sikerült túljutniuk a rekordbajnok spanyol Barcelonán. Felejthetetlen volt a hangulat a Március 15. utcai csarnokban, amikor a visszavágó utolsó másodperceiben Kiril Lazarov bravúros egyéni alakítással bebiztosította a továbbjutást. Hazai négygólos győzelme után a katalánok sikeredzője, Valero Rivera el sem tudta képzelni, hogy Veszprémben kieshetnek, ezért a meccs után tajtékzott, és nem volt hajlandó nyilatkozni. Mit is mondhatott volna a gratuláción kívül?

A negyeddöntőben aztán a spanyol kisváros összevásárolt sztáralakulata, a Ciudad Real kettős győzelemmel állította meg a Fotex menetelését. Az akkor még a pályán (később a kispadról) irányító Talant Dujshebaev ellen nem sikerült megtalálni az ellenszert. De hogy jó benyomást keltettek a veszprémiek, arra a legjobb bizonyíték, hogy a következő idényben a magyar királynék városából a spanyol királyok városába csábították a Fotex két világklasszisát, Sterbik Árpádot és Mirza Dzombát. Pótlásukra Vlado Sola és Kertész Balázs érkezett.

A sikeres ősz után jöhet az eredményes tavaszi folytatásA sikeres ősz után jöhet az eredményes tavaszi folytatás

2004 őszén is rendíthetetlen volt a veszprémi csapat. Az NB I-ben megint százszázalékos alapszakaszt produkált, a Bajnokok Ligája csoportkörében úgyszintén. A litván és a norvég bajnok oda-vissza verése kötelező feladat volt, de a német Lemgo kétszeri oktatása (idegenben öt-, itthon hatgólos győzelem) más kategóriába tartozik. Ekkor mondtam az örök maximalista Hajnal Csabának, most igazán elégedett lehet, mire a kézilabdaklub legendás ügyvezetője csak annyit válaszolt, hogy: „Még nem nyertünk semmit...” Ezzel arra célzott, hogy hiába az eddigi százszázalékos hazai és nemzetközi mérleg, az idény másik fele még hátra van. Ám a folytatásban a csapat igazolta, hogy nem a véletlen műve volt az addigi remek szereplés, ugyanis tavasszal az NB I-ben és a Magyar Kupában is sikerült újra megszerezni az aranyérmet, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pedig ismét csak a Ciudad Real állta el az útját. Mindezt ebben az összetételben érte el Zdravko Zovko vezetőedző és Csonti Rudolf edző csapata: Buday Dániel, Csoknyai István, Diaz Ivo, Eklemovics Nikola, Gál Gyula, Gulyás Péter, Iváncsik Gergő, Kertész Balázs, Lazarov Kiril, Liszkai Szilveszter, Lusnyikov Jevgenyij, Pásztor István, Pérez Carlos, Perger Zsolt, Putics Barna, Schuch Timuzsin, Sola Vlado, Zsigmond György.

Azóta eltelt húsz év. A veszprémieknek jó esélyük van a 29. bajnoki cím és a 32. Magyar Kupa-győzelem megszerzésére a szegediekkel szemben, s a Bajnokok Ligájában is a csoport élén állnak négy pontos előnnyel, de az is tény, hogy: „Még nem nyertünk semmit.” Az egykori kétszeres KEK- és háromszoros BL-győztes Ciudad Real viszont már hosszú ideje nincs sehol...

Darcsi István
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
CYEB–Budakalász
Időpont
2024. szeptember 21. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát Erről jut eszembe… Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát A Győri ETO női kézilabdacsapata hét európai kupadöntőt vesztett, mire végre sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, melyből immár hat diadalt számlálnak a kisalföldiek. Ezzel szemben a veszprémi férfiak négy BL-döntőben szenvedtek vereséget, igaz, történetük során kétszer is megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2025. március 14. 9:40 Tavaszi futballnyitány egykor az NB I-ben Erről jut eszembe… Tavaszi futballnyitány egykor az NB I-ben Budapesti csapat, a III. Kerületi TVE elleni 1-0-s győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a Practical VSC labdarúgó NB III északnyugati csoportjában. Erről jutott eszembe a veszprémiek első tavaszi rajtja az NB I-ben, ami ugyancsak 1-0-s győzelmükkel zárult egy még patinásabb fővárosi csapat, a Vasas SC otthonában. 2025. március 5. 10:02 „Mert oda se ütöttetek neki!” Erről jut eszembe… „Mert oda se ütöttetek neki!” A forduló kiemelt mérkőzése volt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján a Paris Saint-Germain - One Veszprém összecsapás. Ám a játék inkább hasonlított edzőmeccsre, mint rangadóra, ugyanis a magyar rekordbajnok könnyedén, felszabadultan kézilabdázva, a játék minden elemében felülmúlta a mélyen tudása alatt játszó francia ellenfelét. 2025. február 28. 8:52 A játékos nem zenegép Erről jut eszembe… A játékos nem zenegép Ne legyen igazam, de óvnám a One Veszprém szurkolóit, hogy nagy tétben fogadjanak kedvenceik győzelmére a Paris Saint Germain elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei utolsó idegenbeli csoportmérkőzésén. Ez nem egy „előremosakodás”, de tény, hogy a magyar rekordbajnokra nem az idény legfontosabb meccse vár csütörtökön este a francia fővárosban. 2025. február 27. 8:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.