Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

gazdaság

Navracsics Tibor: 2023 második felétől már érezhető lesz a javulás a gazdaságban Navracsics Tibor: 2023 második felétől már érezhető lesz a javulás a gazdaságban Még egy olyan kisebb településen, mint Herend, előfordul, hogy a helyben tevékenykedő vállalkozók egymás előtt ismeretlenek, így pedig sokszor a nehézségekben is egyedül maradnak. Többek közt ebből a célból szervezte meg az önkormányzat és a helyi művelődési ház péntek este a herendi vállalkozók estjét, ahol a vállalkozók nem csak egymással, hanem szakmai képviselőkkel, valamint országos döntéshozókkal is találkozhattak. Többek közt Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszterrel, aki rendkívül átfogó és egyértelmű képet festett le Magyarország gazdaságának kihívásairól és jövőképéről, ami koránt sem annyira borús, mint sokan látják. 2023. március 4. 15:09 Minőségre törekedjünk, ne pedig a Balatonra milliószámra érkező külföldi turistákban reménykedjünk! Minőségre törekedjünk, ne pedig a Balatonra milliószámra érkező külföldi turistákban reménykedjünk! Vállalkozói fórumot szervezett Veszprémben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezete azzal a céllal, hogy az idén 35 éves szövetség új, ötéves stratégiájáról tájékoztassa a környékbeli vállalkozókat. 2023. március 3. 13:30 Ükapáink korából származó tapasztalatot fejleszt tovább a veszprémi bútorgyár Ükapáink korából származó tapasztalatot fejleszt tovább a veszprémi bútorgyár Fontos mérföldkőhöz érkezett a több, mint 120 éves Balaton Bútor. A veszprémi cég legújabb beruházásaival nem csak a bútorgyártás versenyében tud egy szinttel magasabbra lépni, de a kor gazdaságának egyik legnagyobb hátráltató tényezője, az energiafüggőség ellen is nagy lépést tett. Portálunkat dr. Kalauz Károly, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője vezette körbe a cég gyártósorain, miközben elkalandoztunk egészen Új-Zélandig is. 2023. március 1. 2:16 Veszprémben drágultak leginkább az ingatlanok tavaly Veszprémben drágultak leginkább az ingatlanok tavaly Ciklusfordulóhoz érkezett a hazai lakáspiac, a kilenc éve tartó meredek emelkedés után idén csökkenhetnek az ingatlanárak - értékelték a helyzetet az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont szakértői csütörtökön újságíróknak. 2023. február 9. 15:00 Új szárnnyal bővült a Historia Malomkert turizmus Új szárnnyal bővült a Historia Malomkert Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program pályázatán elnyert támogatásból tizenhét szobával bővítette kínálatát a Hotel Historia Malomkert. 2023. február 9. 23:01 A NAV az idén is elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét A NAV az idén is elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV szerdán. 2023. február 8. 10:58 A személyes kapcsolatot nem lehet online megvásárolni A személyes kapcsolatot nem lehet online megvásárolni A folyamatosan változó világ napról napra új kihívások elé állítja az idén húszéves Molnár Fotó csapatát. Molnár Adrien, az üzlet tulajdonosa szerint sikerük titka a személyes kapcsolat, amit még mindig igényelnek az ügyfeleik. A cég történetéről, a technológiai trendekről és az emberi kapcsolódásról beszélgettünk. 2023. január 30. 10:51 Párbeszédre van szükség a vállalkozásfejlesztési politikáról Párbeszédre van szükség a vállalkozásfejlesztési politikáról Míg rövid távon a kkv-knak stagnáló gazdasági környezettel és magas árakkal kell megküzdeniük, hosszabb távon csak képességeik megerősítésével válhatnak versenyképesebbé. Mindkét kihívásban kulcsfontosságú a vállalkozásfejlesztési politika, amelynek aktuális kérdéseiről, megújításának lehetőségeiről az Egyensúly Intézet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével partnerségben indított konzultációt. A sorozat veszprémi, záró rendezvényén a megszólalók egyetértettek abban, hogy a vállalkozások életét manapság elsősorban az infláció, a magas energiaárak és a drága hitelezés nehezíti meg, valamint továbbra is jelen van a munkaerőhiány problémája. 2023. január 23. 11:25 Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor Az átlagosnál alacsonyabb volt a magyarországi villamosenergia-fogyasztás a karácsonyi időszakban, december legalacsonyabb napi csúcsterhelését karácsony első napján regisztrálta a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tavaly, ahogy tavalyelőtt is. 2023. január 11. 15:07 Visszaeshet a karácsonyi költekezés egy felmérés szerint Visszaeshet a karácsonyi költekezés egy felmérés szerint A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne - derül ki a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérésből. 2022. december 5. 10:51 Megfontoltabb vásárlókra, visszafogottabb ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok Megfontoltabb vásárlókra, visszafogottabb ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok - derül ki az MTI által készített körképből. 2022. november 23. 11:41 Átadták az Ada-Alu új üzemcsarnokát Veszprémben, a cég pedig már külföldön terjeszkedik Átadták az Ada-Alu új üzemcsarnokát Veszprémben, a cég pedig már külföldön terjeszkedik Csütörtök délután ünnepélyes keretek közt átadták az Ada-Alumínium Kft. új üzemcsarnokát. A nyílászárókkal foglalkozó cégcsoport már negyed évszázada Veszprém egyik meghatározó vállalkozása most pedig az innováció jegyében, a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is az előremutató filozófiáját követve indítottak új üzletágat. 2022. november 18. 4:00 Ők képzik majd a jövő szakembereit Ők képzik majd a jövő szakembereit Autószerelő, speciális lábápoló, kézápoló és körömkozmetikus, valamint villanyszerelő szakemberek vehették át mesterleveleiket kedden a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. 2022. november 16. 4:00 Nem lesz VOLT Nem lesz VOLT Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták. 2022. november 11. 11:07
... 14 15 16 17 18 ...
közélet
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez.
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.