Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Az anyatej pótolhatatlan / Veszprémben is megünnepelték a Szoptatás világnapját Több mint 300 kismamát hívtak meg Veszprémben a Völgyikút étterembe egy közös ünneplésre, ennyien vannak, kik 6 hónapig kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket. Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának, hazánkban először egy évvel később, 1993-ban ünnepeltük meg. Ezen a napon a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az anyatej pótolhatatlan, hiszen a különböző tápszerek nem tartalmaznak immunglobint, így nem védik a babát a betegségekkel szemben. Azok a gyermekek, akiket legalább 6 hónapig szoptat az édesanyjuk, fejlettebbek, egészségesebbek - arról nem is szólva, hogy a születés után, a szoptatás teremti meg anya és gyermeke között a közvetlen, bensőséges kapcsolatot. 2008. augusztus 1. 13:09 Csoda készül Fűzfőn? / – miniszteri látogatás a Nitrokémia telepén – A biofinomító terveivel is megismerkedett a környezetvédelmi miniszter a Nitrokémia Zrt.-nél csütörtökön tett látogatása során. Dr. Szabó Imre a térség két országgyűlési képviselője, Nagy Jenő és Pál Béla meghívására érkezett az egykori ipari fellegvárba, Balatonfűzfőre. A tárca első embere először tájékoztatót hallgatott meg a zrt. vezetésétől és szakembereitől a nemrég befejeződött kárelhárítási munkálatokról, majd az újabb fejlesztési elképzeléseket ismerte meg (a fórumon a sajtó munkatársai nem vehettek részt). 2008. július 31. 23:44 Potom pénzért külföldi tulajdonba kerülhet a magyar termőföld? / A Magosz elutasítja a tervezett támogatási rendszert Új, úgynevezett SPS (összevont terület alapú) támogatási rendszer bevezetésére készül a kormányzat. A Magosz szerint az egyébként csak néhány évre szóló szabályozás ellehetetleníti a magyar gazdákat, mert nem földtulajdon területe alapján ítélné meg a mezőgazdasági tevékenységhez járó támogatást. Az új rendszer szerint a támogatás egyik alapja a történelmi komponens. Ez annyit jelent, hogy a kiválasztott évben adott területen gazdálkodók járnak jól. Vagyis aki 2006-ban bérbe adta földjét az súlyos összegektől esik el, földje pedig jelentősen veszít értékéből. Így ha meg kell nyitnunk a földpiacunkat, jóval értékén alul, külföldiek vásárolhatják fel a magyar földet. Az agrártárca állításával szemben nem uniós kötelezettségünk az átállás - mondta veszprémi sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke. 2008. július 31. 16:27 Megérdemelt elismerések a virágot szeretőknek / – összefogással a szebb Veszprémért – Szerdán végre nem a pártpolitikáé volt a főszerep a városházán, hanem az esztétikai szépé. Ekkor osztották ki ugyanis a 2008. évi virágosítási verseny díjait. 2008. július 30. 23:10 Motoros halála Tihany és Aszófő között / – a mentők jelentik – Tragédiával végződött tegnap egy motoros élete, aki Tihany és Aszófő között egy másik motorral ütközött 17 óra után. A kiérkező mentősök még küzdöttek az életéért, de a sérülések súlyossága már ezt nem tette lehetővé. 2008. július 30. 20:36 Megjelentek az újabb turisztikai pályázatok / Közel 200 millióban bízik a Balaton Kihirdették a turisztikai pályázatokat. Termékfejlesztési feladatokra a Balaton régió összesen 190 milliót kaphat. A 2008-as célirányzott keretből a regionális szintű pályázatok támogatására mintegy 1,5 milliárd a keret – tájékoztatott Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Azokat a terveket, elképzeléseket támogatják, melyek növelhetik a turizmusból származó bevételt a régióban. 2008. július 30. 17:16 Szennyvízben úszott a Damjanich utca egyik lakótömbjének pincéje / A lakók várják, hogy megtörténjen a fertőtlenítés A jelenleg is helyszínen dolgozó vízvezeték szerelők szerint már az építéskor kispórolt anyagok, és a nem megfelelő eljárás az oka annak, hogy az utóbbi időben rendszeresek a csőtörések a veszprémi Damjanich utca 4/A lépcsőháznál. Legutóbb egy hete öntötte el az alaksort a szennyvíz. A lakók azt mondják még a bejáratnál is állt a fekália. A leginkább az aggasztja őket, hogy a mai napig nem történt meg az ilyenkor szokásos fertőtlenítés. 2008. július 30. 14:22 A hirtelen szívhalál ellen a Pannon Egyetemen / világszenzáció lehet Magyarországon évente körülbelül 25 ezren válnak váratlan áldozataivá az úgynevezett hirtelen szívhalálnak, gyakran minden előjel nélkül. Azonban egy újfajta, speciális EKG készülékkel különösebb beavatkozás nélkül is meg lehet állapítani, ha valakinek hajlama van a hirtelen szívhalálra. A készülék magyar találmány, a veszprémi Pannon Egyetem kutatói fejlesztették ki. 2008. július 30. 10:50 Útfelújítások Pápán Pápa városa 42 millió forintot kap kerékpárutak és 23 millió forintot belterületi utak fejlesztésére a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól; erről kedden írtak alá szerződést Pápán. Pápa első alkalommal jut vissza nem térítendő uniós pénzhez a régiótól, s az összesen 65 millió forintot kitevő támogatást a kerékpárút további építésére és a belterületi utak fejlesztésére nyerte el a város önkormányzata - mondta Pál Béla, a regionális fejlesztési tanács elnöke a szerződés aláírását követően. 2008. július 30. 10:33 Kétnapos rendezvénysorozat a betyár emlékére Tótvázsonyban / – kopjafát állítanak Savanyó Jóskának – Augusztus 8-9-én rendezik a VIII. Savanyó Jóska napokat a tótvázsonyi Millenniumi parkban. 2008. július 30. 10:29 Öngyilkosság Veszprémben / Halálra gázolt a vonat egy férfit Halálra gázolt a vonat kedden délután egy középkorú férfit a veszprémi vasútállomáson. A Vehírt erről még tegnap este a mentők értesítették. A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság megbízottja, dr. Csányi Zoltán szerda reggel azt mondta, a vizsgálat eddigi eredményei szerint öngyilkosság történt. Tegnap este még azt sem zárták ki, hogy a férfi túl korán lépett le a még mozgásban lévő szerelvényről és baleset áldozata lett. 2008. július 30. 10:16 A pszichiátriai kezelések alternatívái / Új kiadvány az alternatív lehetőségekről Annak ellenére, hogy a pszichiátria napjainkban az elmeegészségügy szakterületeként él a köztudatban, a pszichiátriai szakma és módszerek érvényességével és hatékonyságával kapcsolatban igen komoly vita dúl világszerte – nem véletlenül. 2008. július 29. 21:40 Öngyilkosság a vasútállomáson? / – hírek a mentőktől – A szokásosnál forgalmasabb napja volt a megyében a mentőknek. Az ügyeletes egy vasútállomási tragédiáról is beszámolt. 2008. július 29. 21:06 Vádemelési javaslattal fejezték be a nagyrécsei emberölés nyomozását A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon július 25-én befejezték a 2007-ben Nagyrécsén történt, öngyilkosságnak álcázott emberölés nyomozását. A rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya egy 27 éves nagykanizsai férfi vonatkozásában különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja, míg egy 28 éves nagykanizsai férfi vonatkozásában bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal adta át az ügy (mintegy 2700 oldalas) iratait a Zala Megyei Főügyészségnek. 2008. július 29. 16:18
... 1620 1621 1622 1623 1624 ...
sport
Spanyol Nagydíj - Antonelli nyert és növelte az előnyét az összetettben A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat a vadonatúj madridi pályán, ezzel növelte az előnyét az összetett élén. A Veszprém korábbi kapusa 16 védéssel tért vissza spanyol csapatába Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza az Atlético Valladolidba, amely 28-26-ra nyert a Rebi BM Cuenca otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Atlétikai Világdöntő: Molnár nyolcadik 400-on Molnár Attila a nyolcadik helyen végzett az atlétikai Világdöntőben (Ultimate Championship) 400 méteren szombaton, Mátó Sára 400 m gáton és Takács Boglárka 100-on nem jutott döntőbe. Premier League: gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az idénybeli első pontját megszerző Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában szombaton. ILCA 6-vb: Érdi Mária negyedik lett Érdi Mária az éremfutamokban a hatodik helyről kettőt előre lépve negyedikként zárta a vitorlázó ILCA 6 hajóosztály írországi világbajnokságát. Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.
kézilabda
A Veszprém korábbi kapusa 16 védéssel tért vissza spanyol csapatába Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza az Atlético Valladolidba, amely 28-26-ra nyert a Rebi BM Cuenca otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója. Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.