Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 Átadták a Hungarikum-média és a Hungarikum-díjakat Átadták a Hungarikum-média és a Hungarikum-díjakat Hét nemzeti érték Hungarikum-díjat, a közmédia két műsora pedig Hungarikum Liget Média-díjat kapott a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán, amelyet csütörtökön este rendeztek meg a Veszprémi Petőfi Színházban. 2024. március 22. 9:24 Elkezdődött a Szent István utca felújítása, az autósoknak érdemes a völgyhídon kikerülni a szakaszt útfelújítás Elkezdődött a Szent István utca felújítása, az autósoknak érdemes a völgyhídon kikerülni a szakaszt A város megoldja a csapadékvíz elvezetését, felújítják a járdát, a közvilágítást, felfestik a parkolóhelyeket és persze új burkolatot is kap a Szent István utca közel félkilométeres szakaszon. A nagyobb lezárások jövő héten kezdődnek, a munkákkal pedig szeptemberig végeznek teljesen – tudtuk meg a csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón Hegedűs Barbara alpolgármestertől. 2024. március 21. 16:02 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Húsvét előtt negyven napig a hithű keresztény ember böjtöl. Vagy legalábbis a legújabb vallási trendek szerint lemond valamiről, ami számára fontos az életben. Mi most a klasszikus pénteki húsmentes étkezés irányából közelítettük meg ezt az időszakot és megnéztük, a Veszprém belvárosi éttermek mennyire figyelnek arra, hogy a napi menükben legyen húsmentes alternatíva is. 2024. március 21. 20:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57 Tesztelje tudását Veszprém történetéből és nyerjen wellness élményt! Tesztelje tudását Veszprém történetéből és nyerjen wellness élményt! Veszprém gazdag történelmével kitűnik a magyar városok sorában, de vajon mennyire ismerik ezeket a történeteket az itt élők? Játsszon velünk és nyerje meg a két fő részére szóló, wellness élményt és vendéglátást, a balatonfüredi Anna Grand Hotel hotel felajánlásából! 2024. március 25. 21:56 Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Tizenhat év után elköszön Veszprém ikonikus vendéglátóhelyétől az eddigi üzemeltető, a sörcsapok viszont ezután sem fognak porosodni a Grand Canyon Sörözőben. Farkas Péter „Pépi” pedig ezután sem engedi el teljesen a Canyont, csupán – ahogy ő fogalmazott – átadja az üzemeltetést a jövő generációjának. 2024. március 20. 13:01 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Lakossági fórumon vázolta a parkfejlesztés ütemtervét Csik Richárd önkormányzati képviselő és Porga Gyula polgármester kedden, az Egyetemvárosban. 2024. március 20. 11:49 Nagyon valószínű, hogy megvan az új James Bond Nagyon valószínű, hogy megvan az új James Bond Brit bennfentes lapok már tudni vélik, hogy Daniel Craig után ki öltheti magára a legendás 007-es ügynök öltönyét. 2024. március 20. 10:16 Veszprém és Ajka között ingázik Európa egyik legszebb pulija, aki imádja az életét Veszprém és Ajka között ingázik Európa egyik legszebb pulija, aki imádja az életét „A puli nem kutya, az puli.” A puligazdák között szokott ez a mondás elhangozni nagy egyetértésben. De hogy pontosan mire alapozzák ezt, azt már Mecseki Barbara mondta el portálunknak. Barbara büszke gazdája Mátyásnak, annak a veszprémi és ajkai pulikutyának, aki megnyerte Európa legszebb fiatal pulija díjat is. 2024. március 19. 20:04 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest országosan csaknem 5500-zal kevesebben nyújtották be jelentkezésüket valamely hazai felsőoktatási intézménybe, a Pannon Egyetemen idén is nőtt a jelentkezések száma. A legkeresettebb „pannonos” szak 2024-ben a Humántudományi Kar pszichológia képzése, ezt követik a Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment, valamint a Műszaki Informatikai Kar programtervező informatikus nappali tagozatos alapképzései. 2024. március 19. 14:38
... 226 227 228 229 230 ...
sport
Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.