Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok fiatalok Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok A Fidelitas, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tagjai találkoztak helyi és országos politikusokkal a héten Veszprémben. A találkozón a veszprémi fiatalokat érintő ötletek és kritikák is megfogalmazódtak. 2023. március 3. 15:25 A gyerekek korai fejlesztését támogatták A gyerekek korai fejlesztését támogatták A Gyermekeinkért’91 Alapítvány szükséges eszközök beszerzésével támogatja a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai munkáját. Az adományokat pénteken adták át a Veszprémi Tankerület irodájában. 2023. március 4. 11:02 Minőségre törekedjünk, ne pedig a Balatonra milliószámra érkező külföldi turistákban reménykedjünk! Minőségre törekedjünk, ne pedig a Balatonra milliószámra érkező külföldi turistákban reménykedjünk! Vállalkozói fórumot szervezett Veszprémben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezete azzal a céllal, hogy az idén 35 éves szövetség új, ötéves stratégiájáról tájékoztassa a környékbeli vállalkozókat. 2023. március 3. 13:30 Állatvédő alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca Állatvédő alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca Új alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány néven az állatvédelem erősítése, fejlesztése érdekében. 2023. március 2. 19:44 Már a szezonkezdet előtt győztest lehet hirdetni a Forma–1-ben Már a szezonkezdet előtt győztest lehet hirdetni a Forma–1-ben Az idei évtől kezdve a Forma–1-es bajnokság aktuális eredményeiről is rendszeresen beszámolunk majd portálunkon. A hétvégén induló „száguldó cirkusz” előtt azonban még egy teljesen másik megközelítésből elemezzük az idei szezont. Sőt olvasóink segítségével egy nyertest is hirdetünk már előre, igaz, itt nem számít a végsebesség és a köridő sem. 2023. március 2. 15:01 Duális képzésben szerezhettek szakmát a Komfort-Bázis Kft. munkavállalói Veszprémi Szakképzési Centrum Duális képzésben szerezhettek szakmát a Komfort-Bázis Kft. munkavállalói A cég tizenhárom munkavállalója szerzett kereskedői szakmai végzettséget a kft. és a Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) együttműködésében duális felnőttképzés keretei között. 2023. március 3. 10:39 Soha többet ne vegyél csalamádét! gasztro Soha többet ne vegyél csalamádét! A savanyúság az egyik legjobb és legfontosabb téli vitaminforrásunk, persze a sok zsírral operáló magyar konyha ételei mellett nyáron is az asztalon a helye. Télen a savanyú káposzta mellett az egyik legjobb dolog, ami a tányérunkra vagy a szendvicsünkbe kerülhet, a csalamádé. Így viszont némi magyarázatra szorul a cím. 2023. március 2. 14:47 A Balaton nem parkoló, de ezt sokan nem veszik figyelembe A Balaton nem parkoló, de ezt sokan nem veszik figyelembe Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása; az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne - nyilatkozta a szövetség elnöke az MTI-nek. 2023. március 6. 16:19 Nagy volt a jövés-menés februárban Veszprémben Nagy volt a jövés-menés februárban Veszprémben Eltűnt Verancsics Faustus a belvárosból, a Telekom Veszprém keretébe érkezett is játékos, valamint távozott is onnan, de februárban zajlott a Holtszezon fesztivál is, valamint elfogadták a város idei költségvetését. Hírösszefoglalónkban felidézzük a legfontosabb történéseket. 2023. március 1. 14:57 Ükapáink korából származó tapasztalatot fejleszt tovább a veszprémi bútorgyár Ükapáink korából származó tapasztalatot fejleszt tovább a veszprémi bútorgyár Fontos mérföldkőhöz érkezett a több, mint 120 éves Balaton Bútor. A veszprémi cég legújabb beruházásaival nem csak a bútorgyártás versenyében tud egy szinttel magasabbra lépni, de a kor gazdaságának egyik legnagyobb hátráltató tényezője, az energiafüggőség ellen is nagy lépést tett. Portálunkat dr. Kalauz Károly, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője vezette körbe a cég gyártósorain, miközben elkalandoztunk egészen Új-Zélandig is. 2023. március 1. 2:16 Feltárják a lerabolt zsidó temetőt városfejlesztés Feltárják a lerabolt zsidó temetőt A Szél utcai izraelita temetőben – amelyben közel ötszáz veszprémi zsidót helyeztek végső nyugalomra – az elmúlt hetekben megkezdődtek a feltárások. Dr. Wittmann Zsuzsannától, a helyi Zsidó Hitközség vezetőjétől megtudhattuk, rég várt rekonstrukció valósulhat meg az EKF jóvoltából. 2023. március 1. 22:28 Ezért irigyelhetik mások a veszprémieket Ezért irigyelhetik mások a veszprémieket Sokan, sokszor és sokféleképpen megmérték már egyes városok élhetőségi mutatóit, a KSH legújabb elemzésében azonban jól körülhatárolható, objektív számokkal tették mindezt. Az elemzés végén pedig összeállt egy rangsor, ami Veszprém nevével kezdődik. 2023. február 28. 15:59 Parkolópályára került a mindennapi közlekedés Veszprémben? Parkolópályára került a mindennapi közlekedés Veszprémben? Az elmúlt hónapokban a sokadik gyalogost gázolós-hír és a körforgalom közepén álló autókról készült lesifotók után néha felmerül bennem, hogy Veszprémben az adok meg a kapok oldal is a „jól van az úgy” hozzáállás mentén létezik, ha a közlekedésről van szó. Édesanyám ,,kritizálni azt tudsz kislányom, de van jobb ötleted?” gondolatmenetét folytatva az egyszerű veszprémi átlagembernek nincs is válasza erre, de talán nem is nekik kell a megoldást keresniük, hanem kicsit feljebb, ott, ahol ez munkaköri leírásba van foglalva. 2023. március 3. 15:27 Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat - jelentette be hétfő délben a Vatikán. 2023. február 27. 13:43
... 284 285 286 287 288 ...
sport
A fiatalokra építve kezdi az idényt a VSC Veszprém A hétvégén rajtoló NB III-as labdarúgó-bajnokságra készülő VSC Veszprém vezetőedzője, Gunther Zsolt együttese közösségi oldalán értékelte a nyári felkészülést, beszélt a megfiatalított keretről, az idény céljairól, valamint a ZTE FC II. elleni bajnoki nyitányról. Vb-2026 - AIPS: Messi a legjobb játékos A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán Lionel Messit, az ezüstérmes argentin válogatott csapatkapitányát választották meg a vasárnap véget ért labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának. Bajnoki címeket szereztek az alsóörsi országos bajnokságon a VESC kerékpárosai Két magyar bajnoki címmel, valamint több dobogós helyezéssel zárták a hétvégét a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kerékpárosai az alsóörsi AMFI Trailen rendezett hegyikerékpáros országos bajnokságon. A veszprémi versenyzők a short track és az olimpiai szakág futamaiban is eredményesen szerepeltek. Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
kézilabda
Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Férfi kézilabda junior Eb: először veszített a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 40-24-re kikapott Svédországtól a romániai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Kihirdette nyári felkészülési programját a One Veszprém A veszprémi férfi kézilabdacsapat július végén kezdi meg az alapozást a 2026/27-es szezonra. A felkészülés során hazai mérkőzések és egy spanyolországi edzőtábor is szerepel a programban, mely a Szeged elleni Szuperkupa-döntővel zárul. Férfi kézilabda junior Eb: a lengyelek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört és jutott középdöntőbe a romániai Európa-bajnokságon, mivel 37-33-ra nyert Lengyelország ellen a szombati utolsó fordulóban. Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.