Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a vármegye- és az országbérletek révén Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a vármegye- és az országbérletek révén Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a május elsején bevezetendő vármegye- és országbérletek révén, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között - hívták fel a figyelmet a bérletek használatának részleteiről a MÁV-csoport honlapján vaásnap közzétett tájékoztatóban. 2023. február 26. 12:06 Nevet változtatott a Jobbik Nevet változtatott a Jobbik Jobbik - Konzervatívokra változtatta nevét szombati budapesti kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom - jelentette be Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője a tanácskozást követően tartott évadnyitó rendezvényen. 2023. február 25. 16:55 A kommunizmus áldozataira emlékeztek A kommunizmus áldozataira emlékeztek Megemlékezéssel és koszorúzással hajtottak fejet a kommunista diktatúra áldozatainak emléke előtt pénteken a Megyeház téren. 2023. február 25. 12:30 Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia veszprémi regionális tagozata Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia veszprémi regionális tagozata Az alakuló ülést szerdán az MTA Veszprémi Területi Bizottságának (VEAB) székházában tartották. 2023. február 24. 16:32 Nőként a nőkért – beszélgetés Dr. Tóth Judit szülész-nőgyógyász szakorvossal Királynék Földjén Nőként a nőkért – beszélgetés Dr. Tóth Judit szülész-nőgyógyász szakorvossal Miben más egy nőgyógyász, aki maga is a „gyengébbik nem” képviselője, mint férfi kollégái? Miben nehezebb és mit könnyít meg mindez? Hogyan küzd az orvoslással járó kihívásokkal és mellette, hogyan néz szembe a lelki nehézségekkel? Dr. Tóth Judit, szülész-nőgyógyász szakorvos volt a Királynék földjén program „Arcok, képek, utak” – beszélgetős estjének vendége, akivel az édesapákról, az otthonszülés dilemmájáról és az abortuszról is beszélgetett Sótonyi Mónika. Videónkban vágatlanul megmutatjuk mindezt. 2023. február 25. 4:00 Amikor egy atombomba energiája pattant ki a földből Veszprém mellett földrengés Amikor egy atombomba energiája pattant ki a földből Veszprém mellett A 2022-es Balaton Sound annyira erős bulira sikeredett, hogy a túlparton a tihanyi szeizmológiai obszervatóriumban a műszerek egy kisebb földrengést is detektáltak. Persze ezt csak a rendkívül érzékeny műszerek észlelték, de el lehet képzelni, ha néhány ezer ember ugrálásától már beremeg a föld, milyen erők lehetnek ott, ahol kontinens nagyságú kőzetlemezek feszülnek egymásnak! A törökországi földrengésekről érkező megrázó képek sokat elmondanak ezekről az erőkről, de nem kell ilyen messzire menni, 1985-ben Veszprémtől néhány kilométerre is akkora földrengés pattant ki, ami házakat döntött össze. 2023. február 26. 12:30 Mi történt pontosan a V-Busz reggeli járatán? Mi történt pontosan a V-Busz reggeli járatán? Facebook-on kezdett keringeni egy történet a V-Busz 3-as számú járatán történt balesetről, a közösségi közlekedésért felelős szolgáltató most közleményben reagált és tisztázta a körülményeket. 2023. február 23. 16:10 Az utak és járdák a költségvetés vitájának kereszttüzében Az utak és járdák a költségvetés vitájának kereszttüzében Elfogadta a város 2023-as költségvetését az önkormányzat közgyűlése csütörtökön. 2023. február 23. 14:53 Közgyűlés: V-Busz két keréken közgyűlés Közgyűlés: V-Busz két keréken Csütörtökön tartotta rendes közgyűlését a képviselő-testület. Döntöttek a klubkönyvtárak újranyitásáról, az elektromos közbringa rendszer üzemeltetéséről és egy ukrán gyermekotthon támogatásáról is. 2023. február 23. 10:57 A 2023-as év költségvetésének több mint a fele fejlesztésre megy közélet A 2023-as év költségvetésének több mint a fele fejlesztésre megy A város idei költségvetésének tervezete rendkívül színes képet mutat a város jövőjéről. Erről számolt be a Fidesz-KDNP képviseletében Pálinkás Roland és Halmay Gábor. 2023. február 22. 11:43 Veszprémi sportvezetők hívták fel a figyelmet a véradás fontosságára véradás Veszprémi sportvezetők hívták fel a figyelmet a véradás fontosságára Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Veszprémi Civil Ház a hagyományos véradóprogramját, amelyen az 1. FC Veszprém ügyvezetője, Rajki Tamás, a VEDAC elöljárója, Németh Attila, valamint Kovács Áron önkormányzati képviselő is részt vett. 2023. február 21. 13:51 Poloskák lepték el a társasházat Poloskák lepték el a társasházat Apró, alig néhány milliméteres, mégis rendkívül zavaró a jelenléte, pláne, hogy sosem egyedül érkezik, hanem egy egész kolóniában. Bár észrevenni nem mindig lehet, jelenlétét viszkető piros csípések is jelzik, hogy még zavaróbb legyen. Ezek az ágyi poloskák, a társasházak önkényes albérlői, akik Veszprém egyik panelháza lakóinak is megkeserítik az életét, a megoldás viszont már úton van, akkor is, ha nem áll bele minden érintett a poloska elleni harcba. 2023. február 20. 21:29 Ellenálló képesség a bizonytalanság korában Ellenálló képesség a bizonytalanság korában Ötödik alkalommal rendezik meg február 20. és 24. között az UNESCO MOST Téli Egyetemet, most először Veszprémben, ahol nemzetközi és magyar előadók keresik a lehetséges ellenszert a hibrid háborúk terjedésére, az éghajlatváltozásra, a világjárványokra és a napjainkban fellépő megannyi más kihívásra. 2023. február 21. 11:54 Legóba lépett a mentős Legóba lépett a mentős Hiányzó Lego miatt riasztották a mentőket, mert azt gondolták, egy kisgyermek lenyelte a darabot, végül az egyik mentősnek okozott kellemetlenséget a játékszer. 2023. február 20. 13:28
... 285 286 287 288 289 ...
sport
A fiatalokra építve kezdi az idényt a VSC Veszprém A hétvégén rajtoló NB III-as labdarúgó-bajnokságra készülő VSC Veszprém vezetőedzője, Gunther Zsolt együttese közösségi oldalán értékelte a nyári felkészülést, beszélt a megfiatalított keretről, az idény céljairól, valamint a ZTE FC II. elleni bajnoki nyitányról. Vb-2026 - AIPS: Messi a legjobb játékos A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán Lionel Messit, az ezüstérmes argentin válogatott csapatkapitányát választották meg a vasárnap véget ért labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának. Bajnoki címeket szereztek az alsóörsi országos bajnokságon a VESC kerékpárosai Két magyar bajnoki címmel, valamint több dobogós helyezéssel zárták a hétvégét a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kerékpárosai az alsóörsi AMFI Trailen rendezett hegyikerékpáros országos bajnokságon. A veszprémi versenyzők a short track és az olimpiai szakág futamaiban is eredményesen szerepeltek. Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
kézilabda
Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Férfi kézilabda junior Eb: először veszített a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 40-24-re kikapott Svédországtól a romániai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Kihirdette nyári felkészülési programját a One Veszprém A veszprémi férfi kézilabdacsapat július végén kezdi meg az alapozást a 2026/27-es szezonra. A felkészülés során hazai mérkőzések és egy spanyolországi edzőtábor is szerepel a programban, mely a Szeged elleni Szuperkupa-döntővel zárul. Férfi kézilabda junior Eb: a lengyelek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört és jutott középdöntőbe a romániai Európa-bajnokságon, mivel 37-33-ra nyert Lengyelország ellen a szombati utolsó fordulóban. Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.