Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

VKSZ: előre a fenntartható város felé VKSZ: előre a fenntartható város felé Megtartotta évértékelő partnertalálkozóját a veszprémi közüzemi szolgáltató is kedd délelőtt. Az eseményen rávilágítottak arra, hogy a VKSZ Zrt. sok esetben a háttérben végzi a munkáját, nélküle mégis egy egészen más városképpel találkozhatnánk a mindennapokban. 2019. december 17. 15:30 Lovardából moziterem, most pedig tornacsarnok Lovardából moziterem, most pedig tornacsarnok Korábban lovarda volt, majd az orosz katonák színház- és moziteremnek használták azt az épületet Hajmáskéren, amely kevesebb, mint egy év múlva otthont ad a település új tornacsarnokának. A projektindító sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt tartották az épület előtt. 2019. december 17. 15:01 Porga Gyula: Már számolnak velünk Európában Porga Gyula: Már számolnak velünk Európában Megtartotta hagyományos évértékelő ünnepségét a polgármester, amely inkább szólt a jövő céljairól, mint a mögöttünk hagyott időszakról. Porga Gyula hétfő este a Hangvillában beszélt a kreatív gazdaság lehetőségeiről, valamint egy új megközelítésből pozicionálta Veszprémet az európai nagyvárosok sorában. 2019. december 16. 22:23 Távoli generációk, mégis tudnak egymásnak adni Távoli generációk, mégis tudnak egymásnak adni A tavalyi számot megduplázva idén kétezer általános iskolás rajzolt egyedül élő időseknek karácsonyra. 2019. december 16. 18:01 A héten megérkeznek a januárban esedékes családtámogatások A héten megérkeznek a januárban esedékes családtámogatások A héten megérkeznek a januárban esedékes decemberi családtámogatások a családokhoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel. 2019. december 16. 15:38 Kutatási és innovációs menedzserképzés indul a Pannon Egyetemen Kutatási és innovációs menedzserképzés indul a Pannon Egyetemen Új egyetemi szakirányú továbbképzés indul kutatási és innovációs menedzserek képzésére a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Pannon Egyetemen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakmai támogatásával. 2019. december 16. 11:49 Mire figyeljünk a karácsonyi vásárláskor? Mire figyeljünk a karácsonyi vásárláskor? A karácsonyi vásárokon árusító kereskedők tájékoztatásával és ellenőrzésével a fogyasztóvédelmi jogszabályok betartatását, a vásárlók védelmét igyekeznek elősegíteni a Veszprém Megyei Kormányhivatal szakemberei. A főbb tudnivalókat összegyűjtötték a vásárlók számára. 2019. december 16. 9:28 Veszprémi parkolás? Hulladékgazdálkodás? Értékelje! Veszprémi parkolás? Hulladékgazdálkodás? Értékelje! A VKSZ Zrt. a városban élők véleményére kíváncsi hat témakörben. Ha javasolna, vagy kritizálna, itt az idő! 2019. december 13. 15:48 Fürge róka lábakkal Veszprém legújabb családi bölcsődéjébe Fürge róka lábakkal Veszprém legújabb családi bölcsődéjébe Kívülről egy takaros dózsavárosi családi ház, belülről gyerekzsivajtól hangos bölcsőde. A Fürge Róka Lábak Családi Bölcsőde ünnepélyes avatását péntek délelőtt tartották, januártól pedig hivatalosan is megnyitja kapuit Veszprém legújabb családi vállalkozása. 2019. december 13. 13:52 Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla pénteken az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszap-perben. 2019. december 13. 11:53 Napirend előtt: tovább erősítheti nemzetközi kapcsolatait Veszprém Napirend előtt: tovább erősítheti nemzetközi kapcsolatait Veszprém Kulturális és kreatívipari pályázatokkal szélesítené kapcsolatait az önkormányzat- mondta napirend előtt Brányi Mária alpolgármester csütörtök délelőtt a Városházán. 2019. december 12. 10:39 A parlament bevezette a nagyszülői gyedet A parlament bevezette a nagyszülői gyedet Az Országgyűlés kedden - a kormány családvédelmi akciótervének részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra. 2019. december 10. 11:41 Helyi szinten kell lépni a klímaváltozás ellen Helyi szinten kell lépni a klímaváltozás ellen A Városstratégiai és Városmarketing Bizottság elsődleges feladatává tenné meg a klímaváltozás elleni küzdelmet az MSZP-LMP-P frakció. 2019. december 10. 11:05 Dr. Mohos Gábor: Régi álmomat valósítom meg - az utolsó interjú a jegyzővel Dr. Mohos Gábor: Régi álmomat valósítom meg - az utolsó interjú a jegyzővel Bár az októberi önkormányzati választáson munkája folytatására kapott felhatalmazást a korábbi polgármester, a hivatal mégis fontos változás elé néz. A város jegyzője ugyanis bejelentette, hogy a költségvetés elfogadását követően elköszön a városházától, és ügyvédi pályára lép. Dr. Mohos Gábor döntésének okairól kérdeztük. 2019. december 10. 9:09
... 563 564 565 566 567 ...
sport
Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.