Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

„Alkimista műhely”, kiállítás nyílt Várpalotán / a XV. századi Thury várban Az Országos Műszaki Múzeum Vegyészeti Múzeumában tekinthető meg az alkimista műhely című állandó kiállítás. A gyönyörűen megrendezett kiállítást megtekintőt az idő kereke visszarepíti a középkorba. Már Mátyás király udvarában is dolgoztak csillagászok és alkimisták, keresve az örök élet esszenciáját vagy az „aranygyártás” titkát. A látogatók kézhez kaptak egy-egy darab „bölcsek kövét”, melyhez a kiállítás rendezői egy receptet is mellékeltek. A kiállítás szervesen kapcsolódik a nyolcadik alkalommal megrendezendő, 7-12. osztályos diákok nyári táborához 2008. június 27. 14:56 Művészeti Fesztivál idén is Balatonfüreden / A nyári szezonban egymást követik a nívós kulturális rendezvények Füreden A nyár a fesztiválok ideje, Balatonfüreden is egymást követik a nívós, hagyományos, országos hírű rendezvények. Még tart a gitárfesztivál, valamint a hal és bor ünnepe, s máris kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál. Immáron hatodik alkalommal (július 2-12 között), 10 napon át a város legszebb épületeiben várják a művészetkedvelőket, s az ingyenes, szabadtéri program is jóval több, mint tavaly – mondta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályvezetője. 2008. június 27. 12:12 A Pannon Várszínház beugrása Budapesten A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szombaton, június 28-án, 20.30-kor a Pannon Várszínház előadásában mutatják be az Oliver! című musicalt. Az eredeti tervek szerint a Szolnoki Szigligeti Színház vendégszerepelt volna péntek és szombat este a Margitszigeten, de az előadást visszamondták. Mivel már sok jegyet adtak el a szervezők, és azért is, hogy ne csalódjanak a nézők, egy olyan különleges megoldást választottak, hogy színház ugrik be színház helyett. Így a szombati előadáson a Pannon Várszínház nagysikereket elért Oliver! című musicaljét láthatják a nézők. 2008. június 25. 17:11 2008: A biblia éve / Az államszervezés nehézségei 2008. június 25. 7:04 Széchenyi-ismereti füzet nemcsak diákoknak / – olvasásra is ösztönöz – Hiánypótló füzetecske jelent meg a közelmúltban a balatonfüredi Széchenyi Társaság gondozásában. A kiadvány nem az életmű feldolgozásával, elemzéssel foglalkozik, hanem kérdez. Éppen ez adja nagyszerűségét. 2008. június 24. 13:31 Táncos lábak fesztiválja Füreden / – V. Sirály Táncfesztivál Balatonfüred 2008. június 19-22. – A négynapos rendezvény első két napján a Kisfaludy Színpadon (az ország egész területéről érkező) 42 csoport ötszáznál is több résztvevője mutatta be versenyprogramját a társadalmi zsűri előtt. A közönség szavazatai alapján két közönségdíjat is átadtak (közönségdíjak 19-én, csütörtökön: Jonatán Táncegyesület Nyíregyháza, Hullámok című koreográfia, mv.: Babka Beáta; 20-án, pénteken: Bárdos Lajos Művészeti Iskola, Tiszaföldvár Keringő fényében című koreográfia, mv.: Szarvas Katalin). 2008. június 24. 11:03 Balatoni hal- és borünnep 2008. június 23. 13:40 Új év, új virágzás: Évadot zárt a Petőfi Színház / Kőrösi Csaba Petőfi és Latinovits-díjas Az elmúlt fél évben, mióta Bujtor István és Eperjes Károly vezetik a veszprémi Petőfi Színházat nagyrészt letudták a korábbi adósságot, gazdaságilag stabilizálták az intézményt, megduplázták az előadások s ezzel a nézők számát. Röviden így lehetne összefoglalni annak a munkának az eredményét, amit a művészpáros erőfeszítéseinek köszönhetünk. Az évadzáró társulati ülésen a múlta való visszatekintésen túl inkább a jövőbe igyekeztek tekinteni a teátrum vezetői, hiszen ha a munka ilyen irányba és ilyen lendülettel folytatódik tovább, s ebben partner lesz a közönség, néhány éven belül a Petőfi Színház visszanyerheti mára kissé megkopott fényét. 2008. június 23. 13:38 Buhim-völgyi programajánló 2008. június 20. 11:08 Szent Iván éjjele Füreden 2008. június 20. 10:32 Egészségnap Almádiban 2008. június 19. 12:27 3 éves a várkert 2008. június 18. 15:24 2008: A biblia éve / Rut könyve A Biblia „könyvtárában” Józsue és a Bírák könyve után egy kis könyvecskét találunk, Rut könyvét. A könyv közel sem olyan visszataszító, mint a neve sejteti. A bírák korában zajló elbeszélés egyik főhősét hívják így, de a beszédes név eredetileg barátnőt ill. felüdülést jelent. 2008. június 18. 12:35 Szent Iván napja az állatkertben 2008. június 18. 12:15
... 430 431 432 433 434 ...
közélet
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok. Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. Együttműködés a roncskutatók és a múzeum között Együttműködési megállapodást kötött a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület, akik korábban már közösen tártak fel két második világháborús vadászgépet is Ajkánál, illetve a Balatonban.
sport
Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub péntek este a Békéscsabai KK vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportban, és szoros mérkőzés végén sikerült megszereznie sorozatban az ötödik győzelmét. Az 85-79-es végeredmény tükrözi a bakonyi csapat koncentrált és hatékony játékát, amely holtversenyben továbbra is a tabella élén áll. Európai kézilabdaligák: három magyar gól a francia élvonalban Szűcs Bence két, Terjék Roland egy gólt szerzett a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Győzelemmel zárta az őszi idényt a VKKFT A házigazda Veszprémi KKFT öt góllal legyőzte a sereghajtó Rákosmentét a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság idei utolsó fordulójának péntek esti meccsén. Négy magyar a legjobb négy között a férfi kézilabda Német Kupában Négy magyar férfi kézilabdázó szerepel majd a Német Kupa négyes döntőjében. Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett az ifjúsági rapid sakk vb-n A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 10. osztályos tanulója, Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett a szlovéniai Terme Catez városában megrendezett ifjúsági rapid sakk világbajnokságon. Tizenegyszer állhattak dobogóra a Veszprémi Dózsa SK birkózói Egy arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szereztek a Veszprémi Dózsa SK birkózói a közel 200 fős mezőnyt felvonultató ősi seregszemlén. Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.