Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A könyv ünnepe Veszprémben is / Csütörtökön indul a könyvhét 79. alkalommal tartjuk meg a könyv hetét, a főváros mellett több nagy vidéki városban, többek közt Veszprémben és Balatonfüreden is. Több mint 200 könyv jelent meg az ünnepi hétre, ezek között a tanulmányok és az esszék mellett nagyjából 50 verseskötet, 100 kortárs széppróza, 9-10 antológia és 50 gyermekkönyv található. Számos kiadvány az idén 100 éves jubileumát ünneplő Nyugat című folyóirathoz, illetve a Nyugat nemzedékeihez kötődik. Az ünnepi könyvét alkalmából adják át a 2007-es Szép Magyar Könyv verseny kitüntetéseit, valamint az kulturális tárca által alapított Hermész-díjat is, utóbbival az igényes irodalmat közvetítő könyvesboltokat jutalmazzák. 2008. június 2. 17:54 Ötven éves a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Szombaton ünnepélyes díjkiosztóval, és rendható irodalmi esttel ünnepelte fél évszázados születésnapját a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad. Az esten Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora, a Veszprém Megyei TIT elnöke a több évtizedes kitartó munkáért, Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke a vers szolgálatáért, Sz. Csordás Éva pedig a kiemelkedő teljesítményért, valamint a támogatásért adott át díjakat, okleveleket. 2008. június 1. 18:18 Olvasópróba szövegkönyv nélkül / Nincs igazi forgatókönyv, de a rendező fejében ott az egész előadás Vasárnap tartották a Zorán életéből készülő musical olvasópróbáját a Pannon Várszínházban. Szövegkönyv nélkül, mert nincsenek összekötőszövegek. Pusztán a dalszövegekbe kapaszkodhatnak a színészek. Az előadás egészét Vándorfi László álmodta meg, és látja lelki szemei előtt. Ő választotta a több száz Zorán dal közül azt a 28-at, melyek egymás után fűzve bemutatják egy élő legenda örömeit, fájdalmait, szerelmeit és csalódásait. A fiatal művészeket Vándorfi elkalauzolta a 60-as évek világába, hogy könnyebben értelmezzék, éljék meg a dalokat – majd sorra vették a dalszövegeket, melyek a rendező szerint költőiek, képalkotói mélységük pedig vizuális élmény. 2008. június 1. 16:34 Költők és műfordítók tanácskoznak Keszthelyen / Pannónia dicsérete a Balaton Akadémia szervezésében Keszthelyen tanácskoznak a hétvégén a hazai és a határon túli irodalmárok, költők, írók, műfordítók és szerkesztők. Laus Pannoniae, azaz Pannónia dicsérete címet viselő találkozójának idei fő témája "a kert Magyarországa", vagyis a termőföld, a vidék és a falu jelene, jövője. Szijártó István, a Balaton Akadémia elnöke a Vehírnek elmondta, hogy a Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas író fővédnökségével zajló program a hazai és határon túli kulturális intézményeinek jelenlegi helyzetét kívánja feltárni. 2008. május 30. 12:41 A balatoni művészekkel ismerkedik Marie-Pierre Duquoc / „Nálam, Nálad, Nálatok” Három hónapot tölt a Balatonnál Marie-Pierre Duquoc, a francia posztmodern művészet kiemelkedő alakja. A művésznő először Zala megyébe látogatott, ahol neves magyar szobrászokkal, Fischer Györggyel és Németh Jánossal, majd fiatal helyi alkotókkal találkozott. A látogatás célja, hogy egy ösztöndíj keretében megismerkedjen a magyar posztmodern művészettel és azok képviselőivel. 2008. május 30. 11:21 Musical készül Zorán dalaiból Zorán 28 dalát fűzi össze, és az énekes életét mutatja be a Boldog idők című musical, melynek ősbemutatóját Balatonfüreden, a FüredFesten láthatja majd a közönség. Presser, Dusán és hat külföldi szerző adják a dalokat, melyeket képileg Vándorfi László álmodott színpadra. Az előadás hatalmas klasszis lehet, hiszen ily módon életre kelnek a 60-as évek slágerei, s megismerhetővé válnak a szerzők, és maga a legenda, Zorán örömei, szerelmei és gyötrelmei. 2008. május 28. 22:33 Monodráma Piaf életéből A világhírű francia sanzonénekesnő életét sokáig homály fedte. A tavalyi évben bemutatott La Mome című mozifilm viszont újra Edith Piafra irányította a figyelmet. A film kasszasiker lett, Piaf pedig újra témát adott. Vári Éva művésznő,aki hosszú időn át játszotta Pam Gems Piaf c. darabjának főszerepét, 2003 óta önálló esten jeleníti meg a kisverebet. A monodráma oly annyira megható és érzéki, hogy a hibák felett szemet hunyunk. Vári Éva Piaf című estjét kedden mutatták be a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. május 28. 12:30 Jótékonysági est a röplapda utánpótlásáért 2008. május 28. 12:20 2008: A biblia éve / A brutális Isten? Bármilyen sok ember is tartja a Bibliát szent könyvnek, számos olyan epizóddal találkozhatunk benne, amelyet „jóérzésű” ember nem szívesen olvas, sem nem ír le. Ilyen epizód a választott nép Egyiptomból való kivonulása az ezzel együtt járó tíz csapás, amellyel Isten az ellenséget sújtja. Vajon Isten valóban istentelenül pusztító vagy brutális tulajdonságokkal rendelkezik? 2008. május 27. 22:39 Schoffhauser Róbert 2008. május 25. 21:12 Hol vagytok, örömlányok? / – álszemérmesek is olvashatják – Hiánypótló könyv jelent meg a közelmúltban egy veszprémi szerző, Hogya György tollából. A sokkötetes helytörténész-író olyan témát választott, aminőhöz nem könnyű hozzányúlni. A téma nem más, mint az örömlányok és a bordélyok világa. 2008. május 25. 12:50 Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 25. 1:49 Szenvedély és fülsiketítő döbbenet / L.A. Dance Company – Aino és a szívek Ladányi Andrea nem hétköznapi alakja a kortárs táncművészetnek. Koreográfiái bármerre jár, nagy port kavarnak. De talán nem is a szórakoztatás a célja, megdöbbenteni akar, felrázni, és ehhez nem válogat az eszközökben. Addig feszíti a húrt, míg a leg szélsőségesebb érzéseket váltja ki közönségéből. Az Aino és a szívek velőt rázó. Egy hamar nem lehet elfelejteni. 2008. május 25. 1:39 Élő múlt, hagyományok, tradíciók a tánc nyelvén / Duna Táncműhely – Fosszíliák A Fosszíliák a múlt értékeit kelti életre. Olyan időket idéz a performance, mikor a nő még valóban Nő volt, s nőiességét sugározta minden mozdulatában. De a múltra és a hagyományokra utal a népies zene, a néptánc elemeit alkalmazó koreográfia. Mindez egy vibráló színpadon, tükrök között egy háromszög alapú térben. Az előadás már látványában is lenyűgöző. 2008. május 25. 0:34
... 432 433 434 435 436 ...
közélet
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok. Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e?
sport
Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub péntek este a Békéscsabai KK vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportban, és szoros mérkőzés végén sikerült megszereznie sorozatban az ötödik győzelmét. Az 85-79-es végeredmény tükrözi a bakonyi csapat koncentrált és hatékony játékát, amely holtversenyben továbbra is a tabella élén áll. Európai kézilabdaligák: három magyar gól a francia élvonalban Szűcs Bence két, Terjék Roland egy gólt szerzett a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Győzelemmel zárta az őszi idényt a VKKFT A házigazda Veszprémi KKFT öt góllal legyőzte a sereghajtó Rákosmentét a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság idei utolsó fordulójának péntek esti meccsén. Négy magyar a legjobb négy között a férfi kézilabda Német Kupában Négy magyar férfi kézilabdázó szerepel majd a Német Kupa négyes döntőjében. Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett az ifjúsági rapid sakk vb-n A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 10. osztályos tanulója, Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett a szlovéniai Terme Catez városában megrendezett ifjúsági rapid sakk világbajnokságon. Tizenegyszer állhattak dobogóra a Veszprémi Dózsa SK birkózói Egy arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szereztek a Veszprémi Dózsa SK birkózói a közel 200 fős mezőnyt felvonultató ősi seregszemlén. Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.