Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

2008: A biblia éve / Emberáldozat Istennek? Ábrahám életének talán legnehezebb pillanatait élte meg, amikor Isten próbára tette őt. A próba főleg mai szemmel tűnik hihetetlenül embertelennek, és óhatatlanul felveti a kérdést: miféle Isten az, aki megengedheti magának, hogy – ha csak rövid időre is – ellentmondjon önmagának, saját akaratának? Miféle Isten az, aki egy édesapát saját fiának feláldozására szólítja fel? Ráadásul egy olyan fiúról van szó, akiről azt ígérte Isten, hogy sok utódja lesz. A történet mai szemmel nézve annyira abszurd és érthetetlen, hogy érdemes a már megszokott eszközökkel is megközelíteni, hogy felfedezhessük valódi értékét. 2008. május 20. 17:33 Szirup…de édes! / Hotel Menthol a Pannon színpadán Színes ruhák, rövid szoknyák, humor, édes és szirupos világ a rock&roll világa. A közönség úgy tűnik, szeret visszautazni az időben, hiszen a Pannon Várszínház Hotel Menthol előadását egyszerűen nem tudják megunni. Most is teltházas volt a produkció, és bevallom, ekkora tapsvihart, éljenzést füttyszó és sikogatás közepette nem is emlékszem, színházban mikor láttam utoljára. 2008. május 18. 23:34 Fusson 3 kilométert Veszprém utcáin! – K&H olimpiai futónapok 2008. május 17. 20:27 Harmadik x-ben az egyetemi színpad Közel harminc éve működik a Pannon Egyetemen az Egyetemi Színpad (VESZ), amely Komáromi Sándor vezetésével 2003. márciusában újult meg öntevékeny csoportként. Azóta több előadással gazdagította Veszprém színházi életét. Az első bemutató még a Petőfi Színházban volt 2003. októberében, a Játékszínben került előadásra a Lorca Vérnásza, egy a drámapedagógusoknak szervezett rendezvény keretein belül. A következő években a bemutatók a Városi Művelődési Központban-, majd az E Kamarában zajlottak. 2008. május 16. 18:50 2008: A biblia éve / Ábrahám: a zsidók, a keresztények és az iszlám ősatyja Földünk nagy világvallásai közül háromban (zsidóság, kereszténység, iszlám) találkozhatunk egy olyan Istennel, aki a világ teremtője, valamilyen kapcsolatba lép az emberrel és megszab egy erkölcsi rendet, amelynek betartását számon kéri az embertől. Az Istenről való hasonló gondolkodás mellett még egy személy köti össze e vallásokat: Ábrahám. Bár különböző mó-don, mindhárom vallásban központi szerepet kap e titokzatos személyiség. A föld lakóinak mintegy kétharmada tekinti őt példaképnek, kiválasztottnak, s mégis egyre inkább feledésbe merül személye. 2008. május 14. 20:51 Piaf és Lukács Sándorék Két vendégjátékkal kedveskedik a közönségnek a veszprémi Petőfi Színház a hónap végén. Az Edith Piaf című előadást Vári Éva főszereplésével május 27-én (kedden) este hét órakor láthatják a nézők, majd a Vígszínház művészei: Lukács Sándor, Hegyi Barbara és Tahi-Tóth László mutatja be a Szerelem, ó című darabot május 29-én (csütörtökön) 19 órakor. 2008. május 13. 14:14 VERDISSIMO - Rákász Gergely Füreden majd Veszprémben orgonál 2008. május 11. 11:43 Hollender Anna 2008. május 10. 15:30 Jól áll Adának a nadrág / Rózsaszín álom: Én és a kisöcsém a Petőfi színpadán Könnyed szórakozást ígér a Petőfi Színház produkciója, ám ez alkalommal Eisemann és Szilágyi zenés darabja talán egy kicsit túl sziruposra sikerült. Csillogó, színekben pompázó színpad, régi kedvenc dallamok és néhány ragyogó alakítás… Röpke két órára felülemelkedtünk a hétköznapi szürkeségen, messze, még Velencén is túl, a mesék világába. Pozsgai viszont kissé túlzásba vitte, túlszínezte a történetet. 2008. május 10. 0:16 Kiosztották a Csermák-díjakat Ma este a muzsikáló családok hangversenyére vártak minden zeneszeretőt a Csermák Antal Zeneiskolába. Az est végén – melyen akadt olyan, aki először lépett színpadra – adták át az év növendékeinek és az év tanárának járó elismerést. 2008. május 9. 23:20 Veszprém Táncegyüttes a Gizella napokon A Gizella napokon búcsúztatta el legidősebb táncosát a Veszprém Táncegyüttes. Uglik László 25 éven át volt az együttes tagja. Uglikot a táncegyüttes a tavlyi év férfi táncosának választotta, és arany emlékéremmel tüntette ki. A kitűnő táncos napokon bellül az élettől is megkapja jutalmát ugyanis apai örömök elé néz. Az év legjobb női nivódíjat Péti Zsuzsanna kapta. A Veszprém Táncegyüttes a Gizella napok keretében ünnepi műsorral szórakoztatta a közönséget. 2008. május 9. 22:14 Összeállt az évadterv / Stabil a Petőfi Színház gazdálkodása Hivatalosan is bejelentette a 2008-2008-es évad műsorát a Petőfi Színház új vezetése. Nőttek a bevételek, nincs köztartozás, ezzel sikerült stabilizálni a gazdasági helyzetet. Sok mindenre viszont nincs pénz, amire kellene. A színészházat saját kezűleg, belső erőből újítják fel. Latinovits Játékszín ügyében még sötét az alagút vége. Jövőre a színház 100 éves jubileumi évében méltó műsortervvel, igényes darabokkal várják az egyre nagyobb létszámú közönséget. 2008. május 8. 17:23 Operák orgonán / Rákász Gergely koncertorgonista Veszprém megyében turnézik Hazatérése óta negyedik albumát adta ki Rákász Gergely orgonaművész, koncertorgonista. A VERDISSIMO koncertturnék alkalmával eddig harminc városba jutott el, s máris hatalmas siker. A harminc éves fiatal zenész a megszokottnál jóval nagyobb körben tette kedvelté a klasszikus zenét. Bármerre jár, minden országban, minden városban teltház várja. Eredményes munkájára felfigyelve a híres Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte. Több hosszabb tartózkodás után 2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból. Tavaszi turnéján május 26-án Balatonfüreden, 27-én Veszprémben csendülnek fel az ismert áriák, persze orgonán. 2008. május 8. 0:37 Térségi Tavaszi Fesztivál a Gizella napokon Vasárnap első alkalommal kapnak lehetőséget a kistérségi települések művészeti csoportjai, hogy bemutatkozzanak a Gizella napokon. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő javaslatára a produkciók összefogásáért, szervezéséért a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány felel. A Térségi Tavaszi Fesztiválnak, mely tökéletesen illeszkedik majd a művészeti vásári forgataghoz hagyományteremtő céllal indul az idei évben. 2008. május 7. 17:59
... 434 435 436 437 438 ...
közélet
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok. Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én. Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e?
sport
Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub péntek este a Békéscsabai KK vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportban, és szoros mérkőzés végén sikerült megszereznie sorozatban az ötödik győzelmét. Az 85-79-es végeredmény tükrözi a bakonyi csapat koncentrált és hatékony játékát, amely holtversenyben továbbra is a tabella élén áll. Európai kézilabdaligák: három magyar gól a francia élvonalban Szűcs Bence két, Terjék Roland egy gólt szerzett a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Győzelemmel zárta az őszi idényt a VKKFT A házigazda Veszprémi KKFT öt góllal legyőzte a sereghajtó Rákosmentét a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság idei utolsó fordulójának péntek esti meccsén. Négy magyar a legjobb négy között a férfi kézilabda Német Kupában Négy magyar férfi kézilabdázó szerepel majd a Német Kupa négyes döntőjében. Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett az ifjúsági rapid sakk vb-n A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 10. osztályos tanulója, Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett a szlovéniai Terme Catez városában megrendezett ifjúsági rapid sakk világbajnokságon. Tizenegyszer állhattak dobogóra a Veszprémi Dózsa SK birkózói Egy arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szereztek a Veszprémi Dózsa SK birkózói a közel 200 fős mezőnyt felvonultató ősi seregszemlén. Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.