Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Felhő szemével a világ Felhősi István festőművész alkotásaiból nyílt pénteken délután kiállítás a Lackó Dezső Múzeumban. 2009. augusztus 15. 13:52 Két hét múlva temetik Cseh Tamást Bakonybél díszpolgárát augusztus 27-én helyezik végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. A Duna TV beszámol az eseményekről. 2009. augusztus 12. 9:54 Esztergom követte Veszprém példáját Egy éve tudósítottunk dr. Bőszéné Szatmári Nagy Anikó Veszprém történetét feldolgozó helytörténeti könyvéről. Itt a folytatás… 2009. augusztus 8. 15:09 Elhunyt Cseh Tamás A Kossuth-díjas énekes, dalszerző, író hosszantartó betegség után hunyt el péntek este. Hatvanhat éves volt. 2009. augusztus 8. 8:38 Vivace | Japán lett a közönségkedvenc A szakmai zsűri díját Tajvan kapta, míg a közönség a japánokat tartotta a legjobbnak a tizedik nemzetközi kórusfesztiválon. 2009. augusztus 2. 19:15 Dörögdön újra dübörögnek a programok A „Völgy” nem lesz csendes annak ellenére sem, hogy az egylet nem szervez programokat, mert a települések maguk vették kezükbe a szervezést. 2009. július 31. 10:13 Minden Anna-bál egy kicsit más Mindegyik egy kicsit jobb az előzőnél, de természetesen mindig a jelenlegi Anna-bál a legjobb. Tradíciók és modern kavalkád Füreden. 2009. július 26. 13:10 Elhunyt Michael Jackson Az ötvenéves énekest szívleállással szállították kórházba, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. 2009. június 26. 8:16 Osztálytársai sosem gúnyolták a grófnőt / Kapkodták Nádasdy Borbála könyveit A sárvári Nádasdy-család Franciaországban élő sarja, Nádasdy Borbála, két figyelemfelkeltő kötettel is jelentkezett. 2009. június 17. 20:13 Kultúrcsemege az Íródeákban Varga Erzsébet: hiszem, hogy nincs két külön világunk, élő és élettelen, ha felnézünk az égre, egyek vagyunk a világmindenséggel. 2009. június 17. 13:06 Eperjes a közönségkedvenc Bujtor István: az évad beváltotta reményeinket, gazdaságilag stabil a színház, s jelentősen növekedett a nézőszám is 2009. június 15. 8:41 Ákos 40+1 Fergeteges siker Veszprémben Ezrek énekelték együtt a dalokat szombaton késő este Ákossal a veszprémi Arénában. Rengetegen érkeztek a környező településekről. 2009. június 14. 12:02 Lovassysok hangfogalása A lovassys gimnazistákból álló M&B zenekar is benevezett a Hangfoglaló Hétfőre. Szavazz! 2009. június 8. 11:01 Eperjes halhatatlan A Kossuth-díjas színművész fémbe öntött lábnyomát ősszel avatják fel a Pesti Broadway-n. 2009. június 7. 10:08
... 451 452 453 454 455 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.