Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Megkezdte az évadot a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Megkezdte az évadot a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Céljuk, hogy a tavasszal elmaradt irodalmi estjeiket pótolják. Annál is inkább fontos ez, mert három veszprémi kötődésű költő műsorára nem kerülhetett sor a koronavírus miatt. 2020. október 14. 4:00 Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Európa Kulturális Fővárosa Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Beszélgetés-sorozatot indított az EKF csapata, ahol a projekt felelős vezetőit lehet faggatni a részletekről, adott esetben konkrét javaslatokkal előállni. Az első ilyen találkozót hétfőn tartották, az esemény után pedig az operatív igazgatót kérdeztük a tapasztalatokról. 2020. október 6. 4:00 Mindig is szerettem a rizikót kultúra Mindig is szerettem a rizikót Máté P. Gábor a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, de nevét a színház épületein túl is sok helyen látni. Szerepelt a nemrég bemutatott Magdolna című Buvári Tamás-filmben, de hamarosan a rendezői titulus mellett is elcsíphetjük nevét, hiszen A szerenád címmel rendezett filmet. Dalszövegeket és dalokat ír, de a társasájátékok világában is elmélyült, méghozzá szintén „rendezői” oldalról. Új irányokról, munkafolyamatokról, színészetről mesélt. 2020. október 14. 4:00 Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek kultúra Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek Hajós András zenész, humorista, műsorvezető, mostanában talán a Dalfutár című műsora kapcsán halljuk sokszor a nevét, de közben stand up fellépéseivel járja az országot, így október hetedikén szerdán városunkba, Veszprémbe látogat. Stinggel való „találkozásáról”, műsorkészítésről, tervekről mesélt… 2020. október 9. 4:00 A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre civil A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre Pénteken nyitották meg a VENŐKE tavasszal elmaradt kiállítását a Hangvillában. 2020. október 7. 15:00 Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! A norvégok szerint nincs rossz időjárás, csak rossz ruházat, ha pedig a magunkévá tudjuk tenni ezt a szemléletet, sokkal könnyebben vészeljük át az elkövetkezendő, járvánnyal terhelt őszi-téli időszakot is. 2020. október 16. 4:00 Kollégiumba költözött a rendszerváltás képzőművészet Kollégiumba költözött a rendszerváltás A budapesti tárlat után hazaköltözött Csík Richárd, veszprémi festőművész rendszerváltás témáját feldolgozó kiállítása. A járvány miatt a kiállítóterek helyett egyenesen a középiskolás diákok kollégiumába kerültek a képek. 2020. október 7. 15:00 Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Charlie Gordont először azért taszítja ki a társadalom, mert az értelmi képességei alacsonyak, később pedig azért, mert túl okos. A Pannon Várszínház Virágot Algernonnak előadása nem foglal állást, épp csak konstatálja a keserű igazságot: nem számít, milyen keservesen küzdünk, ez az elvárásokkal teli világ mindig fog találni bennünk valami hibát. De éppen emiatt üt akkorát. 2020. október 8. 4:00 Megjelent a legfrissebb Szemle Veszprémi Szemle Megjelent a legfrissebb Szemle A járványügyi helyzet miatt nem rendeztek hagyományos bemutatót, ezúttal csak átvenni lehetett péntek délután a Veszprémi Szemle legújabb számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. szeptember 29. 15:02 Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás kultúra Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás A Városházán nyílt kiállításon veszprémi gyermekek rajzain keresztül lehet megismerni, hogyan élték meg az idei rendhagyó vakációt, amikor a koronavírus átírta a megszokott életet. 2020. október 2. 12:00 Amikor összefonódik a kávé és a művészet Amikor összefonódik a kávé és a művészet A kávé a legerősebb kapocs gazdasági, politikai és társadalmi szempontból, hiszen az ivóvíz után a világ legnépszerűbb itala és a legelfogadottabb hatóanyag tartalmú szer. A kávé és a kávézás különleges kapcsolatot ápol a művészettel is. Ezt a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével a Sole Mizo Zrt. is kihasználta és Vidd magaddal a művészet élményét! szlogennel festményekbe zárt kávékülönlegességeket dobott a piacra. 2020. november 15. 4:00 Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00 Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért zene Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. A közönség szeptember 21-étől láthatja teljes egészében a digitálisan közvetített rendezvénysorozatot, de már most óriási az érdeklődés a könnyűzene rajongói részéről. A projektet koordináló Lounge Groupnál hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy a projekt bevonuljon minden idők leggrandiózusabb magyarországi koncertjeinek csarnokába. 2020. szeptember 30. 5:00
... 170 171 172 173 174 ...
közélet
Elkészült a paksi fenékküszöb első üteme 43 ezer köbméter kő felhasználásával, a tervezettnél jóval olcsóbban és gyorsabban, 17 nap alatt készült el a fenékküszöb első üteme, a Duna teljes szélességében - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.  Habos meglepetés az óvodásoknak Régi hagyomány a veszprémi Szent Margit Óvodában, hogy a nyári szünet vége előtt egy vidám családi és sportnappal búcsúztatják a szünidőt, a szombat délelőtti programon ezúttal egy olyan meglepetéssel készült az intézmény, amit még biztosan sokáig emlegetni fognak a kisgyermekek. Paks felé tartó kisrepülőgép miatt riasztották a magyar Gripeneket Riasztották a Magyar Honvédség készenléti vadászgépeit szombat reggel, miután egy férfi felszállt egy Kalocsán parkoló kisrepülővel, majd Paks felé indult - közölte a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán. Pótfelvételi: több mint 400 új hallgató jutott be a Pannon Egyetemre Újabb sikeres felvételi időszakot zárt a Pannon Egyetem: a csütörtökön kihirdetett pótfelvételi ponthatárok alapján 407 jelentkező nyert felvételt az intézmény képzéseire, így ők szeptembertől már pannonos hallgatóként kezdhetik meg tanulmányaikat. Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb, miközben a beruházás engedélyezéséhez szükséges kérelmet a kormányrendelet szerint csak szeptember 30-ig kell benyújtani. Kinek a szemetét fizetik a veszprémiek? Egy egyszerűnek tűnő jogszabályi mondat, amely a gyakorlatban véget nem érő adminisztratív útvesztőbe sodorja a városokat. Veszprémben a Cholnokyváros kukái mellett nemrég újra felhalmozott lomok esete tökéletesen mutatja meg, hogyan pattog a felelősség a társasházak, az önkormányzat és a szolgáltatók között. Kovács Zoltán városüzemeltetési irodavezetővel jártunk utána, kinek a zsebére megy az illegális szeméthegyek eltakarítása, és hogyan lehetne elkerülni a kialakult patthelyzetet egy amúgy ingyenesen elérhető szolgáltatással. 'Nem vagyok kedves, azt hiszem, ez most előny' – Unger Anna vezetheti az NVVH-t Unger Anna Rózát jelölte az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. A politológus a döntést követően közösségi oldalán köszönte meg a támogatást, pénteken pedig az Országgyűlés mondhatja ki a végső szót. A tisztség betöltéséhez kétharmados többség szükséges. Januártól 120 ezer forintra emelkedik a legalacsonyabb öregségi nyugdíj Január 1-jétől 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege – közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön. Iskolatáskával segíti a hátrányos helyzetű diákok tanévkezdését az Iparkamara Összefogtak a Veszprém vármegyei vállalkozások a hátrányos helyzetű gyermekekért. A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) és a VKIK-PE Női Vállalkozói Klub jótékonysági „Iskolatáska” programjának keretében 111, tanévkezdéshez szükséges felszerelésekkel megtöltött iskolatáskát állítottak össze a rászoruló diákok számára. Meghalt Nádas Péter író Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában.
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.