Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, ahol a VOKS 2024 rovatban szóba került az is, hogy mi motiválja tizennégy év városvezetői munka után még, reagált a helyi ellenzék kritikáira, valamint arra is, hogy milyen indíttatásból vett részt a Telekom Veszprém szurkolói által szervezett megmozduláson a kudarcos BL-szereplést követően. 2024. május 22. 11:19 Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Valahol már most eldőlt, hogy nem lesz változás a polgármesteri székben, máshol pedig az, hogy bármi történik az önkormányzati választáson, egészen biztos, hogy új vezetője lesz a településnek. Szétnéztünk Veszprém határán túl, hogy a környező településeken és a vármegye nagyobb városaiban kik és milyen színekben indulnak polgármesternek. 2024. május 21. 14:10 Navracsics Tibor nyilatkozott a Vehírnek a szlovákiai merényletről Navracsics Tibor nyilatkozott a Vehírnek a szlovákiai merényletről Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter portálunknak nyilatkozott a csütörtöki szlovákiai merényletről, amikor az utcán egy politikai aktivista meglőtte Robert Ficó miniszterelnököt. 2024. május 16. 13:16 A szociális terület jó gyakorlatait méltatta Gerstmár Ferenc A szociális terület jó gyakorlatait méltatta Gerstmár Ferenc A szociális területen jól működő gyakorlatokról számolt be pénteki sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.  2024. május 10. 14:10 Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott választás 2024 Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. 2024. május 10. 15:22 Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. 2024. május 9. 14:22 Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás politika Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás Péntek délután a Második Reformkor párt színeiben Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe országjárásának keretében. A Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje tavaly szeptemberben formálta át párttá az addigi alapítványát, amivel az EP-választáson el is fog indulni. A Vehír több témában is kérdezte a pártvezetőt, Vona Gábor pedig a mainstream ellenzéki forradalmi narratíva helyett egy jóval reálisabb politikai képet és célokat festett fel. 2024. május 7. 9:56 Veszprémben járt Magyar Péter Veszprémben járt Magyar Péter A Vén Európa és Szent Pál idézet is elhangzott Magyar Péter országjáró körútjának veszprémi állomásán május 1-jén délután a Kossuth utcán, amelyre néhány száz szimpatizáns és érdeklődő látogatott ki. Az „ellenzéki messiásként” is emlegetett Magyar a veszprémi jobboldali városvezetésről egy szót sem ejtett beszédében, ellenben börtönnel fenyegette meg a Fidesz-kormány tagjait, az oligarchákat, de még az újságírókat is. 2024. május 2. 11:55 Rekordidő alatt lettek meg a fideszes ajánlások Rekordidő alatt lettek meg a fideszes ajánlások Hétvégén a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei és Porga Gyula, polgármester is néhány óra alatt gyűjtötte össze az önkormányzati választáson való elinduláshoz szükséges támogató aláírásokat. Sőt, volt olyan városrész, ahol a szükséges mennyiség háromszorosa is összejött egy délelőtt alatt. Hétfő délelőtt a jobboldali jelöltek a kampány első napjainak tapasztalatairól tartottak sajtótájékoztatót a Városháza előtt. 2024. április 22. 16:29 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára választás 2024 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára Kiderült, hogy a kormánypártok mely politikusai szerepelnek majd a listán a június 9-ei európai parlamenti választásokon. A listavezető Deutsch Tamás, a huszonegy fő között pedig egy veszprémi politikus is van. 2024. április 11. 14:33
... 17 18 19 20 21 ...
közélet
Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte honlapján az Ab.
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.