Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Két játékos csatlakozott a magyar válogatotthoz Két játékos csatlakozott a magyar válogatotthoz Kiss Nikoletta és Pásztor Noémi csatlakozott az osztrákok elleni világbajnoki selejtező visszavágójára készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéhez. 2019. június 4. 13:01 NB III-as a VLS Veszprém! NB III-as a VLS Veszprém! A megyei bajnok veszprémi labdarúgócsapat a szerencsés keddi sorolásnak köszönhetően osztályozó nélkül válthat osztályt, így a 2019/2020-as idényben újra a nemzeti bajnokságban szerepelhet. 2019. június 4. 11:18 Még nem lelt otthonra a bronzérem Még nem lelt otthonra a bronzérem A futsal élvonal bronzütközetének második, hétfő esti felvonásán 3-0-s diadalt aratott a vendéglátó Dunaferr együttese az első – múlt pénteki – mérkőzést 5-2-re megnyerő 1. FCV alakulata felett. A harmadik, mindent eldöntő ütközetre így csütörtök este 18.30 perckor kerül majd sor, méghozzá a Március 15. utcai sportcsarnokban. 2019. június 3. 23:59 Hazatért a csapat Hazatért a csapat Hétfőn kora este a Veszprém Aréna előtt köszöntötték a szurkolók a kölni Final4-on résztvevő Telekom Veszprém kézilabdacsapatának tagjait. Az érzelemdús eseményen a színpadon és a közönség soraiban is kicsordultak a könnycseppek. Az esemény végén pedig a veszprémi szurkolókhoz méltóan zúgott a „ti vagytok a legnagyobbak” rigmus. 2019. június 3. 21:54 Kiütéses győzelmet arattak a magyarok Ausztriában Kiütéses győzelmet arattak a magyarok Ausztriában A magyar női kézilabda-válogatott 18 góllal nyert az osztrák csapat vendégeként vasárnap a decemberi női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. 2019. június 2. 22:02 Nagy László: hatalmas lehetőséget szalasztottunk el Nagy László: hatalmas lehetőséget szalasztottunk el David Davis, Nagy László, Lékai Máté és Sterbik Árpád is csalódásként élte meg a Telekom Veszprém Bajnokok Ligája döntőben nyújtott teljesítményét. 2019. június 2. 21:36 Negyedszer BL-ezüstérmes a Telekom Veszprém Negyedszer BL-ezüstérmes a Telekom Veszprém Mindent beleadott a Telekom Veszprém, de nem tudta megállítani az északmacedón Vardar Szkopjét a Bajnokok Ligája kölni döntőjében. 2019. június 2. 19:42 A Barcelonáé a BL-bronz A Barcelonáé a BL-bronz A spanyol Barca Lassa negyven gólig jutott a lengyel Kielce ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi bronzmérkőzésén Kölnben. 2019. június 2. 16:53 Boldogító igen(ek) a pirosba borult Dóm-téren Boldogító igen(ek) a pirosba borult Dóm-téren A hagyományoknak megfelelően idén is több ezer bakonyi szurkoló gyűlt össze a kölni Dóm-téren, hogy közösen hangoljon a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának Vardar Szkopje elleni esti (18.00) BL-döntőjére. 2019. június 2. 15:55 Sterbik és Nagy is ott van a fedélzeten! Sterbik és Nagy is ott van a fedélzeten! Nincs változás a Telekom Veszprém döntőre nevezett tizenhatos meccskeretében a Kielce elleni elődöntőhöz képest. 2019. június 2. 11:37 A beugrásra kész Palasics Kristófot édesanyja és csapattársa kíséri el Kölnbe A beugrásra kész Palasics Kristófot édesanyja és csapattársa kíséri el Kölnbe Újdonsült serdülőbajnokból lehet Bajnokok Ligája szereplő vasárnap Kölnben a négyes döntő zárónapján, mert az elődöntőben súlyosan megsérült Sterbik Árpád nem tudja vállalni a játékot. 2019. június 1. 22:52 Nagy László: minden rendben a vállammal Nagy László: minden rendben a vállammal A Telekom Veszprém csapatkapitánya Instagram-oldalán jelentette, készen áll a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjére. 2019. június 1. 22:19 Csattanós válasz a kétkedőknek: bajnok a VLS Veszprém! Csattanós válasz a kétkedőknek: bajnok a VLS Veszprém! Pető Tamás állta a szavát – a vezetőedző együttesével megnyerte a labdarúgó megyei élvonal 2018/19-es kiírását. A Veszprém ugyanis az utolsó, 30. fordulóban kiütéses – 10-1-es – győzelmet aratott a vendéglátó Magyarpolány felett szombaton késődélután. 2019. június 1. 21:34 Hatalmas szkopjei bravúr – a Vardarral döntőzik a Veszprém! Hatalmas szkopjei bravúr – a Vardarral döntőzik a Veszprém! A szünetben héttel vezetett a Barca, a második játékrészben azonban csodát tett és fordított a Vardar Szkopje a Bajnokok Ligája második szombati elődöntőjében. Így a Telekom Veszprém az északmacedón gárdával csatázhat vasárnap (18.00) a Bajnokok Ligája aranyérméért. 2019. június 1. 19:41
... 781 782 783 784 785 ...
közélet
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll.
kézilabda
Palasics Kristóf ismét parádézott a Bundesligában Palasics Kristóf 17 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.