Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ünnep

Ismét rendhagyó módját választotta a Petőfi Színház az ünneplésnek Petőfi Színház Ismét rendhagyó módját választotta a Petőfi Színház az ünneplésnek Nem az első alkalom volt, hogy a Petőfi Színház videós formátumban jelentkezzen, most viszont nem egy társadalmi ügy mellett foglaltak állást – mint legutóbb, amikor az oltakozásra buzdítottak a színművészek – hanem Petőfi korát elevenítették meg lírikus és zenés formában. 2021. március 16. 10:07 Átadták a Kossuth-díjakat 1848 Átadták a Kossuth-díjakat Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. 2021. március 15. 12:54 Áder János: képesek vagyunk-e jobban összefogni a közös ellenséggel szemben? 1848 Áder János: képesek vagyunk-e jobban összefogni a közös ellenséggel szemben? Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk? - tette fel a kérdést a közmédiában hétfőn sugárzott március 15-ei ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök. 2021. március 15. 10:17 Megérkezett a Parlamenthez az ország karácsonyfája advent Megérkezett a Parlamenthez az ország karácsonyfája Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lesz. A fenyőt kedden állították fel a Parlament előtt. 2020. november 26. 4:00 Idén se aludjanak ki az ünnepi fények Idén se aludjanak ki az ünnepi fények A koronavírus-járvány miatt szinte teljesen megfeledkezünk a karácsony közeledtéről, vagy már pánikszerűen olyan negatív gondolatok veszik birtokba mindennapjainkat, hogy a karácsony elmarad. Van egy jó hírem: a karácsony idén sem marad el, hiszen az ünnep varázsát nem veheti el tőled senki, mert az ott van belül, a szívedben. 2020. december 5. 4:00 Együtt koszorúzott Ovádi Péter és Porga Gyula Együtt koszorúzott Ovádi Péter és Porga Gyula A városi megemlékezések ugyan elmaradtak, de az országgyűlési képviselő és a polgármester elhelyezte a megemlékezés koszorúit az 1956-os emlékműnél a Megyeháza téren. 2020. október 31. 4:00 A megemlékezés elmaradt, az emlékezés nem A megemlékezés elmaradt, az emlékezés nem A járvány miatt elmaradt a hagyományos megemlékezés a Dózsa téren, a hősök emléke előtt azonban Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter parlamenti képviselő is fejet hajtott. 2020. március 15. 10:24 Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen, vasárnap. 2020. március 15. 9:52 Idén is elhagyott Mikulás meglepetések lephetik el az országot Idén is elhagyott Mikulás meglepetések lephetik el az országot A felhívás alapján december 6-án pályaudvarokon, buszmegállókban, boltok előtt és padokon is találkozhatunk a rejtélyes csomagokkal és csatlakozva az akcióhoz mi is szebbé tehetjük valakinek a napját egy-egy "elhagyott ajándékkal". 2019. november 25. 13:36 Megújul az advent Veszprémben Megújul az advent Veszprémben Különlegességekkel, újításokkal lesz meghittebb és sokszínűbb a 2019-es advent Veszprémben. 2019. november 19. 18:06 KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból 20 éve jelent meg Magyarországon a varázsos univerzumba bevezető első Harry Potter kötet. Ünnepi kvízünkben tíz kérdésre válaszolva tesztelhetjük, hogy mennyire mozgunk otthonosan a kvi(z)ddics pályán. 2019. november 17. 13:30 Csaknem 50 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékokra az internetezők az idén egy felmérés szerint Csaknem 50 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékokra az internetezők az idén egy felmérés szerint A tavalyi 41 ezer forint helyett az idén már átlagosan 48 400 forintot terveznek karácsonyi ajándékokra költeni az aktív internetezők, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet - derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital éves közös kutatásából. 2019. november 7. 8:25 Óvatosan a mécsesekkel! Óvatosan a mécsesekkel! Október végén és november elején ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel. 2019. október 25. 9:37 Fokozott rendőri jelenlét várható a temetők környékén Fokozott rendőri jelenlét várható a temetők környékén Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén a közelgő mindenszentek és halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését. 2019. október 24. 11:48
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. 1901 óta nem volt ilyen száraz nyár Magyarországon Az idei nyár minden korábbi rekordot felülmúlt a szárazság tekintetében, miközben a hőmérséklet alapján a második legmelegebb nyarat zártuk 1901 óta. Az ország északi részén pedig több helyen is minden eddiginél melegebb nyarat regisztráltak. Veszprém ad otthont a szumó Európa-bajnokságnak Több mint húsz országból mintegy 330 versenyző érkezik Veszprémbe szeptember 19-én és 20-án, hogy részt vegyen a szumó Európa-bajnokságon. A rangos sporteseménynek a Veszprém Aréna ad otthont, a bajnokságot pedig egész hétvégés sport- és kulturális programsorozat egészíti ki. Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel.
sport
Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát” Egy kis ország nagy sikert aratott - mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, miután a magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. Megjegyezte, világsztárok ellen fognak játszani, ahol nem a mieink lesznek az esélyesek. Mindent meg fognak azonban tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.