Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több száz szurkoló, győzelem a felkészülési mérkőzésen

2023. augusztus 4. 20:57
A házigazda 1. FC Veszprém 2-1-re nyert a szlovák élvonalban szereplő FT Levice elleni nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Pénteken este ismét futsalmérkőzésnek adott otthont a Március 15. utcai sportcsarnok: a bajnoki rajtot megelőzően nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott az elmúlt kiírásban bajnoki bronzérmet szerző 1. FC Veszprém a szlovák I. osztályban szereplő FT Levice ellen.

Annak ellenére, hogy edzőmérkőzésről volt szó több száz szurkoló buzdította a kék fehéreket, akik a brazil bajnok Everton Felipe révén már a második percben előnybe kerültek (1-0). Percről-perce újabb helyzeteket alakított ki a Veszprém, ám a vendégek kapusa is remek napot fogott ki.

Tatai és Gerencsér is közel állt a gólszerzéshez, ám az újabb találat Gavrilovics nevéhez fűzödött: a szerb válogatott játékos nagy erővel tüzelt a szlovákok kapujába (10. perc: 2-0). A játékrész további részében több találat nem esett, Spandler is remekelt a hazai porta előtt (félidő: 2-0).

A fordulást követően egy szögletvariáció után sikerült szépíteniük a vendégeknek, akik többször próbálkoztak emberelőnyös taktikával is. A lefújásig viszont már nem hibázott az 1. FCV, amelynek kapuja előtt az új igazolás, Oswald Dániel is bizonyított (végeredmény: 2-1).

Az 1. Futsal Club Veszprém tehát győzelemmel hangolt az augusztus 14-i bajnoki rajtra, amikor is az Újpest otthonába látogat majd.

Galéria
1. FC Veszprém – FT Levice 2-1 (2-0)
vehir.hu
Domján Attila
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 21. 22:31
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 12. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
Veszprémi játékossal kezdi meg Eb-selejtezős szereplését az U19-es futsalválogatott VEHIR.HU Futsal Veszprém Veszprémi játékossal kezdi meg Eb-selejtezős szereplését az U19-es futsalválogatott A férfi U19-es futsalválogatott március 24. és 29. között hazai pályán, Telkiben és Esztergomban méreti meg magát Európa-bajnoki selejtezőn. 2025. március 26. 12:55 Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-1-re nyert a szintén bajnoki álmokat dédelgető ScoreGoal Kecskemét ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának végletekig kiélezett, péntek esti rangadóján a közel telt házas Március 15. utcai sportcsarnokban.   2025. március 21. 22:01 Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy elkötelezte magát spanyol vezetőedzője, Javi Rodríguez mellett. A rutinos szakember továbbra is a bakonyi futsalcsapat kispadján folytatja munkáját, amellyel már jelenleg is klubtörténeti sikereket ér el. 2025. március 21. 18:54 Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! VEHIR.HU Futsal Veszprém Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! A VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este (19.00) közvetlen riválisát, az SG Kecskemétet látja vendégül a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának rangadóján. 2025. március 20. 20:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.