Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Bálák égtek Nemesvámosnál Száz szalmabála gyulladt ki tegnap délután Nemesvámos határában, a Betyár csárdánál. A 16 tűzoltónak két munkagéppel segítettek elhordani az égő bálákat. Személyi sérülés nem történt, viszont a kár több millió forintra tehető. 2008. augusztus 13. 11:40 Séta a város alatt / – Fűzfő titka már nem titok – Az idősebb generáció minden bizonnyal emlékszik arra, hogy a fűzfői „gyártelep”, vagyis a Nitrokémia Ipartelepek nem turistalátványosság volt, hanem területén számos, a hadiiparnak dolgozó üzem működött. Így aztán érthető, hogy miért is volt önkéntes lakat az ott kenyeret keresők száján. Persze mendemondák azért keringtek, különösen a „puha” diktatúra idejétől számítva. Egy ilyen legenda fűződött egy „gigantikus” földalatti labirintushoz is, melyet a napokban a Vehír is meglátogathatott. 2008. augusztus 13. 9:39 Magyar-kutatások Kazahsztánban / – a Buhim-völgyi Szalon különleges vendégei – Hagyományaihoz híven a Buhim-völgyi Szalon vendéglátói: Bősze Ferenc és Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó most is izgalmas meglepetéssel szolgáltak mindazok számára, akik nem a strandot, vagy éppen valamelyik boros rendezvényt választották kedd esti programul. Ezúttal a kazah-magyar kapcsolatok, még pontosabban a távoli ázsiai ország magyar vonatkozású gyökereiről volt szó. 2008. augusztus 12. 23:33 Az ÁSZ szerint nem átlátható a fejlesztési források elosztási rendszere / Bajnai elégedett, a Fidesz viszont vitára bocsátaná az anyagot Több hibát, problémát jelzett az Állami Számvevőszék jelentése az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása kapcsán. Az ÁSZ szerint nincs megfelelő szabályozási rendszer a források elosztásában, máig nincs törvény mely szabályozná a fejlesztéspolitikát, továbbá évről évre változik, így nincs kiépült intézményrendszerünk, mely lebonyolítsa a pályázatást. Mindezekből következik a jelentés szerint, hogy a kormány pazarlóan, és átláthatatlanul költi el az adófizetők pénzét. Kedden rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottsága, hogy megvitassa a jelentés tartalmát. Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert megnyugtatta a jelentés, szerinte javult a helyzet az elmúlt években. A Fidesz viszont azt mondja, már többször jelezték ezeket a problémákat, most pedig azt kezdeményezik, hogy az őszi ülésszakban külön vitanapot szenteljenek az ÁSZ észrevételeinek – tudtuk meg dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselőtől, aki jelen volt a mai bizottsági ülésen. 2008. augusztus 12. 20:37 Könyvtár éjjel, könyvtár nappal Több mint 2000 látogatót vonzott a Megyei Könyvtár szombat este. A tíz éve átadott épület születésnapja alkalmából éjfélig koncertekkel, táncházzal, felolvasásokkal és más programokkal bővítette kínálatát. A hétköznapokban is sokoldalú, modern információs központ az intézmény, az alagsorban komoly szerverpark biztosítja, hogy otthonról nyomon követhessük kölcsönzéseinket, a munkatársak pedig az elektronikus adóbevallásban is segítséget nyújtanak - tudtuk meg Pálmann Judit igazgatótól. 2008. augusztus 12. 17:47 Csodás verdák a Verda-bulin / – hagyományt szeretnének teremteni Siófokon – Úgy tűnik, egyre inkább felzárkózunk a nyugati autósvilág divatjaihoz, de őrületeihez is. Ezt bizonyítja a hétvégi siófoki (kiliti reptéri) rendezvény is, melyre a kezdetben esős idő ellenére is nagyon sokan voltak kíváncsiak. 2008. augusztus 12. 15:49 Hozzáértés és együttműködés kellene az idegenforgalomban / "Itthon otthon van!" - De mi az a TDM? A Turisztikai Desztinációs Menedzsement nem csodaszer, de jó lenne, ha lenne. Szemléletváltásra, átgondolt, stratégiai gondolkodásra, hozzáértésre és az érintett vállalkozók, önkormányzatok, civilek aktív együttműködésére van szükség, hogy a térségünk mások számára is vonzó legyen. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (KDRFÜ) és a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett információs napon szakemberek tartottak előadást a témában és a pár héten belül kiírásra kerülő turisztikai pályázatok részleteit ismertették. 2008. augusztus 12. 13:47 Motoros mentők az autópályákon / – nagy az igény a munkájukra – A nagyközönség is megcsodálhatta a hétvégi Siófok-kiliti reptéri Verda-napokon azokat a motorokat, amelyekkel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentőorvosai és mentőtisztjei róják a két legveszélyesebb utat, az M0-ást és az M3-ast. 2008. augusztus 12. 13:43 Előbbre lépett az útfejlesztési projekt / Az M8 középtávon nem realitás, viszont 30 milliárdot költenek a 8-as főútra 18 éve beszélünk folyamatosan az úthálózat-fejlesztési igényekről, a kelet-nyugati folyosó fontosságáról és az M8-as gyorsforgalmi útról, de látni kell, ma az észak-dél irányú útfejlesztések preferáltak gazdasági szempontból. Ennek ellenére nekünk az az érdekünk, hogy itt, a közép-dunántúli régióban, azon belül Veszprém megyében megoldást találjunk bizonyos problémákra, mint például a 8-as áteresztőképessége, vagy a külső városrészek tehermentesítése, valamint azon csomópontjaink többszintűvé tétele, ahol ez indokolt – mondta keddi sajtótájékoztatóján Pál Béla országgyűlési képviselő, a KDRFT elnöke. Jó hír, hogy úgy tűnik, van előrelépés, jónéhány szakaszon hamarosan megkezdődhet a tervezés. Amíg az M80 projekt is befut, az legalább 15 év, és máig sok az ügyben a kérdőjel, a Veszprémet is átszelő 8-as főútra 2013-ig 30 milliárdot fordítanak. Kétszer kétsávosra bővítik, valamint 11 és fél tonnás burkolatmegerősítést is kap, ami némiképp csillapítja majd a forgalmat. 2008. augusztus 12. 13:29 Tábori kóstoló diákoknak a rendőréletről / – balatoni közlekedésbiztonsági tábor – Augusztus 11-én kezdődött és a hét végéig tart a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának közlekedésrendészeti nyári tábora Balatonmáriafürdőn. 2008. augusztus 12. 12:33 "Szalay Andrásnak távoznia kell!" A Czaun Jánost gyalázó, Köbli Miklós nevében küldött, gyaníthatóan Szalay András számítógépéről származó levél ügyében Mihalovics Péter képviselő ismertette a Fidesz álláspontját. Szerintük Szalaynak távoznia kell a veszprémi közéletből, akkor is, ha csupán értelmi szerzője az írás egyes részeinek. 2008. augusztus 11. 16:50 Sínek mellett találtak rá Békés megyében egy vasúti töltés mellett találtak rá egy Balatonfüredről néhány nappal ezelőtt eltűnt nő holttestére. A 35 éves romániai magyar hölgy eltűnését férje jelentette, akivel éppen szabadságukat töltötték rokonaiknál. Az asszony maradványaira csaknem 300 kilométerrel távolabb - Gyomaendrőd és Csárdaszállás közt - egy Bukarestbe tartó vonat mozdonyvezetője lett figyelmes. A kiérkező rendőrők a nála talált papírok alapján azonosították a nőt. Mivel az idegenkezűség gyanúja még nem merült fel, az ügyet Békéscsabán, közigazgatási eljárás keretében vizsgáják tovább. A szakértők jelenleg is a halál okának meghatározásán fáradoznak, a toxikológiai vizsgálatok eredményeire még várni kell, tudtuk meg a rendőrfőkapitányság munkatársától. 2008. augusztus 11. 13:51 Benzinkúthiány és bürokrácia: M7-es / Részeredmény az okok feltárásban Jelenleg az M7-es autópálya 80 kilométeres balatoni szakaszán nem található töltőállomás. Az utat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) építteti, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (AAK) üzemelteti, a vagyonkezelői jogokat pedig a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) látja el. Ebben a jól felépített rendszerben bolyongtunk néhány napig, hogy megtudjuk: a kutak létesítésére kiírt 4 pályázat 2007 októberében sikeresen lezárult, így közülük egy megépülhet novemberben, egy 2009 elején, egy Nyíregyháza közelében, az ötödik pedig Alacska irányába. 2008. augusztus 11. 13:37 Sokan vitatják a pirosba hajtást / Hosszú sorokban álltak pénteken a reklamálók a rendőrségen Pénteken már második alkalommal fogadták a Veszprémi Rendőrkapitányságon azokat, akik szerették volna megtekinteni azokat a felvételeket, ami alapján 100 ezer forintra büntették őket. Sokan kifogásolták, hogy itt is csak fotókat láthattak. Bár aki ezt külön igényelte - mert a fotók nem győzték meg a bűnösségről - előre egyeztetett időpontban a videót is megtekinthette. A Budapest út és Jutasi út kereszteződésében felszerelt kamera másodpercenként 23 felvételt készít, de ezek közül elég hármat továbbküldeni a fehérvári központnak, hogy azok kiállítsák a csekket. Az elmúlt időszakban egyetlen kereszteződés 150 milliós bírságot produkált, viszont többen jelezték, hogy fellebbezni kívánnak. 2008. augusztus 11. 11:54
... 1600 1601 1602 1603 1604 ...
sport
Hat bajnoki medália Kiemelkedően szerepeltek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) atlétái a Győrben megrendezett U18-as atlétikai magyar bajnokságon. Két vármegyei rangadó is vár a Veszprémre – íme az NB III-as csoportbeosztás Elkészítette az MLSZ Versenybizottsága a 2026–2027-es NB III-as bajnokság csoportbeosztását. A VSC Veszprém az északnyugati csoportban szerepel majd, ahol több régi riválissal és két vármegyei ellenféllel is összecsap. Vb-2026: a Belgium elleni negyeddöntőből is Merino lőtte tovább a spanyolokat A spanyol válogatott hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a belga csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság Los Angeles-i negyeddöntőjében. Gyémánt Liga: Molnár Attila országos csúccsal hetedik Monacóban Molnár Attila országos csúccsal hetedik lett pénteken 400 méteren a monacói atlétikai Gyémánt Liga-versenyen. Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra. Kékszalag: módosítani kellett az útvonalat az alacsony vízállás miatt Módosítani kellett az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásverseny útvonalát a Balaton alacsony vízállása miatt. Vb-2026: Marokkó kiejtésével Franciaország sorozatban harmadszor elődöntős A francia válogatott 2-0-ra legyőzte a legutóbb negyedik marokkói csapatot csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság bostoni negyeddöntőjében. Kupasorsolás: megvan a VSC Veszprém első ellenfele Elkészült a labdarúgó MOL Magyar Kupa első fordulójának sorsolása. Az NB III-as VSC Veszprém idegenben kezdi meg szereplését a sorozatban: a Komárom-Esztergom vármegyei I. osztályban szereplő DG Tát SE otthonában lép pályára. Férfi kézilabda junior Eb: a szlovénokat is legyőzte a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 28-26-ra legyőzte Szlovéniát csütörtökön, a romániai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Érmek mindkét fogásnemben Kocsis László és Horváth Attila révén a felnőtt és a veterán országos bajnokságon is bizonyítottak a Veszprémi Dózsa SK birkózói.
kézilabda
Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra. Férfi kézilabda junior Eb: a szlovénokat is legyőzte a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 28-26-ra legyőzte Szlovéniát csütörtökön, a romániai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Férfi kézilabda junior Eb: a csehek legyőzésével kezdett a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Csehországot szerdán, a romániai Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. Férfi kézilabda EL: szeptember végén kezdődik az új idény Szeptember végén kezdődik az új idény a férfi kézilabda Európa Ligában, amelynek mezőnyében a Tatabánya is szerepel. Férfi kézilabda junior Eb: a legjobb nyolc közé jutás a Sótonyi-csapat célja A legjobb nyolc közé jutás a célja a magyar férfi junior kézilabda-válogatottnak a szerdán kezdődő romániai Európa-bajnokságon. Hosszabbított névadó támogatójával a veszprémi kézilabdaklub A One Magyarország és a Veszprém Handball Team Zrt. újabb egy évvel hosszabbította stratégiai együttműködését. A partnerség folytatásával a telekommunikációs vállalat továbbra is névadó főtámogatóként áll a klub mellett – olvasható a bakonyi klub hétfő délelőtt megjelent sajtóközleményében. Női kézilabda Eb: magyar bírópárost is nevezett az EHF Magyar játékvezetői párost is jelölt az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a decemberi női Európa-bajnokságra. Női kézilabda junior-vb: a 13. helyen végzett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott a 13. helyen végzett a Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, mivel utolsó mérkőzésén, pénteken 35-25-re legyőzte a házigazda Kína csapatát. Pro Handball USA: Európában sem rendezik meg a tornát Európában sem rendezik meg idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vett volna. Női kézilabda junior-vb: a 13. helyért játszhat a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott a 13. helyért játszhatja utolsó mérkőzését a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, mivel 34-25-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a rájátszás csütörtöki játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.