Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Bringasuli Veszprémben is Tizenöt település közel tízezer diákja pattan nyeregbe az idén nyáron, hogy népszerűsítse a kerékpározást. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezdeményezésére megalakult a Kerékpáros Magyarország Szövetség, ők hajtják majd végre a Kerékpáros Magyarország Programot. 2008. május 17. 20:46 Kész a balatoni elkerülő újabb szakasza A hivatalos átadás ugyan még nem történt meg, de forgalomba helyezték pénteken az észak-balatoni főút Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt elkerülő, 17,3 kilométeres szakaszát. 2008. május 17. 18:31 Tihanyi tévedett volna? / Az SZDSZ Veszprém megyei választmánya Fodorra adta voksát Fodor Gábor támogatása mellett döntött az SZDSZ Veszprém megyei választmánya pénteki ülésén, tudatta a Vehírrel a választmány alelnöke. Molnár Margit elmondta, hogy a 22 megyei választmányi tagból 12-en szavaztak és Fodor Gábor 7:5 arányban nyert Kóka Jánossal szemben. 2008. május 17. 17:40 15. autókiállítás Veszprémben 15. alkalommal rendezték meg a tavaszi autókiállítást a Tesco áruház parkolójában. A kiállítást ma és holnap láthatják, ahol 27 kiállító mintegy 200 autót vonultatott fel. A kiállítók Veszprémből, Székesfehérvárról és Balatonfüredről érkeztek. 2008. május 17. 16:38 Vízbe esett motorcsónak vezetőt keresnek a vízi mentők Délelőtt 10:17-kor érkezett a jelzés a vízi rendészettől a VMSZ-hez, hogy a Zánkai Gyermeküdülő közelében a vízen egy üres motorcsónak köröz, melyből feltehetően kiesett a vezetője. 2008. május 17. 16:26 Civilek napja Veszprémben Számos helyi civil szervezet vonult ki szombaton a Kossuth utcára, mely erre az egy napra a civilek utcájává változott. A rendezvény célja, hogy megismertesse a Veszprémben működő civil szférát, és munkájuk jelentőségét a város lakóival. 2008. május 17. 15:58 Vitorlát bontott a Balaton / - bölcsőtől a fellegvárig - Ünnepélyes külsőségek közepette ma délelőtt megkezdődött a balatoni vitorlásszezon. A víz és a szél szerelmeseit nemcsak a jó idő köszöntötte Balatonfüreden, hanem tekintélyes számú nézősereg is. 2008. május 17. 12:21 Az iskolájukért futottak A papkesziek az iskolájukért futottak, kerékpároztak. Az embert próbáló 11 km-es távot több tucatnyian teljesítették. A rendezvény ötletgazdája, Kis János nagypapa, aggódik a falu általános iskolájának sorsáért, ezért az ötlet. Aggódását mások is osztják. 2008. május 17. 11:26 Horváth Ágnes után mehetnek a széfek is Visszavonatnák a kórházi széfekről szóló előírást a kórházak. Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter, a Veszprém megyei kórház főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, - kezdeményezik Székely Tamásnál, a szaktárca új vezetőjénél, hogy ne legyen kötelező a páncélszekrény. 2008. május 17. 0:50 Brüsszel halogatja a génmódosított terményekről szóló döntést Az Európai Bizottság harmadszor is felkérte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot (EFSA), hogy vesse tudományos vizsgálat alá azt a három génmódosított terményt, melyek európai termeléséről és forgalmazásáról már több mint egy éve zajlanak a viták. 2008. május 16. 15:53 Nem kerülnek tűzvonalba a kinti magyar katonák / – 13 országban vannak jelen honfitársaink – Rövid veszprémi tartózkodása során a Vehír aktuális kérdésekről megkérdezte Tömböl László altábornagyot, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnokát. 2008. május 16. 15:47 Felfüggesztették az OMV és a MOL ügyében indult fúziós vizsgálatot Az Európai Bizottság hétfőn felfüggesztette az OMV és a MOL tervezett összefonódásának ügyében indított engedélyezési eljárást, miután az osztrák cég nem adott meg határidőre egy, a versenyhatóság által kért információt. 2008. május 16. 15:32 Veszprém megye Kókát támogatja / „Önálló, független, értékeit és elveit szem előtt tartó pártot kell építeni” Megválasztották a küldötteket és a napokban már a szavazás is lezajlott az SZDSZ legkisebb szervezeti egységében is elnöklési kérdésekben. Veszprém megye egyöntetűen Kóka Jánost támogatja posztján, jelentette be Dr. Tihanyi László a párt megyei elnöke. Az országos tisztújító küldöttgyűlést június 7-én tartják a liberálisok Budapesten. 2008. május 16. 15:26 Így szűkebbnek tűnik a lyuk… Ma délután a Kossuth utcán a Veszprémi Egyetemi Diákatlétikai Klub versenyzői nem restelltek kerekesszékbe ülni, hogy az esélyegyenlőségi nap alkalmából így próbálják ki a kosárlabdázást. 2008. május 16. 15:21
... 1661 1662 1663 1664 1665 ...
sport
Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén Nem mindennapi sporteseménynek ad otthont ezen a hétvégén Veszprém. A Veszprém Arénánál rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot, amelyet egy japán minifesztivál is kísér. A rendezvény ingyenesen látogatható, így azok is közelről ismerkedhetnek meg a sportággal, akik eddig legfeljebb videókon láttak szumómérkőzést. Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Verstappen száz gokartos ellen versenyez Nem mindennapi kihívást fogadott el a négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki szerdán a silverstone-i versenypályán az utolsó helyről indulva száz gokartos ellen száll harcba. Premier League: Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal A 19 éves Farkas Patrik profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-vel. Öt újonc a magyar labdarúgó-válogatott keretében Öt újonc is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretébe. Születésnap - Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázó 80 éves Kedden ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya. A Puskás Arénában rendezik 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét A Puskás Arénában rendezik meg 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának keddi döntése értelmében. Mozgásra hív a Mobilitási Hét Veszprémben - autómentes nap is lesz A közlekedésbiztonság, a sport és az aktív városi élet kerül a középpontba Veszprémben a Mobilitási Héten. A szeptember 14. és 19. között zajló programsorozat gyerekeknek, családoknak és sportolni vágyóknak is kínál elfoglaltságot. Magyar női sportolók és nemzetközi klasszisok: öt kivételes pálya magyar klubszínekben A kézilabda-arénáktól a Grand Slamekig: Magyar női sportolók és világsztárok felejthetetlen győzelmei, fordulatai és inspiráló történetei. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához.
kézilabda
Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához. Férfi kézilabda NB I: a Tatabánya ismét legyőzte a Szegedet A Tatabánya házigazdaként 32-31-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóján. A Veszprém korábbi kapusa 16 védéssel tért vissza spanyol csapatába Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza az Atlético Valladolidba, amely 28-26-ra nyert a Rebi BM Cuenca otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.