Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Szent György lovagjait köszöntötték / – a „Veszprém Megye Rendőre” címet Bujtás József kapta – Sárkányölő Szent György napja 1992 óta a rendőrség ünnepe is. A jeles nap tiszteletére a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében is ünnepélyes állománygyűlést tartottak. A testület történetében ez volt az első olyan nap, amikor a rendőrség és a határőrség integrációját követően a volt határőrök egy egységes, negyvenötezer fős rendőrség tagjaiként köszönthetik április 24-ét. Az ünnepségre meghívót kaptak a korábbi rendőrfőkapitányok, a megye és a város vezetői is. 2008. április 23. 13:42 Forrásteremtő nap Veszprémben A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Forrásteremtő napot szervezett ma a megyeházán. Az ifjúsággal foglalkozó szakemberek, civil- és állami szervezetek számára megtartott fórumon az érdeklődők az ifjúsági élet résztvevői számára kiírt hazai és nemzetközi pályázati lehetőségekkel ismerkedhettek meg. 2008. április 23. 13:11 Erdély üzenete Alsóörsnek / – testvérközségi csemetefák a parkban – A Föld napja tiszteletére ültettek facsemetéket kedd délután Alsóörsön. A település művelődési háza előtti parkban Hebling Zsolt polgármester és a falu lokálpatriótái három kárpáti lucfenyőt helyeztek magyar földbe. 2008. április 22. 18:17 Fuccs az M8-asnak? Lefokozták az M8-as gyorsforgalmi út projektjét - mondta Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője veszprémi sajtótájékoztatóján. Az Országos Területrendezési Tervben már nem szerepel térségünk közlekedési infrastrukturájának fejlesztése, a megnövekedett forgalmat a 8-as útra, illetve külső kútgyűrűkre terelnék, amit még megerősítve sem bírnának el ezek az utak. Navracsics szerint Veszprém, mint megyeszékhely joggal tart igényt a szocialisták által korábban kampányígéretként is elhangzott fejlesztésekre. 2008. április 22. 17:48 Hivatalosan is megnyitották a Kistérségi Koordinációs Irodát Veszprémben nyílt meg az első kistérségi koordinációs iroda, amely Veszprém városával együtt további 20 településnek nyújt pályázati segítséget. A megyében további 9 hasonló, a kistérségi többcélú társulásokat összefogó iroda fog nyílni. Bánóné Kerékgyártó Krisztina kistérségi megbízott köszöntötte a meghívottakat. 2008. április 22. 16:13 Kézműves pályázatot írt ki az IPOSZ A magyar kézművesség 2008 és a reneszánsz korának kézműves hagyományai címmel kettős, nyílt pályázatot hirdetett az Iparosok Országos Szövetsége – tájékoztatta a Vehírt Simsik Imréné, az IPOSZ elnöki titkárságának munkatársa. 2008. április 22. 14:55 Az önkormányzatoké lehet-e a Bahart – döntés május végén? A Balatoni Hajózási Zrt.-ben többségi tulajdonos balatoni önkormányzatok minél előbb egyeztetni kívánnak a Magyar Nemzeti Vagyontanáccsal (MNV), miután az a héten harmadszor is levette napirendjéről a kezelésében lévő, állami tulajdonú kisebbségi részvénycsomag privatizációjának tárgyalását. 2008. április 22. 14:30 "Szakíts, ha bírsz!" / SZDSZ-es pártdelegáltak: lemondanak a többszázezres havi apanázsról? Kóka János rendre leszögezi: elképzelhetetlennek tartja, hogy az SZDSZ küldöttgyűlése április 27-én ne mondana igent a koalíciós szakításra. Ám a válás csak akkor hiteles, ha együtt jár a teljes szétköltözéssel; a Heti Válasz összesítése szerint legalább 118 szabad demokrata potentátnak kellene lemondania az állam által folyósított mellékjövedelméről. 2008. április 22. 14:20 Lomizók paradicsoma Nem tudom, megfigyelték-e már, de így, lomtalanítás idején meglehetősen szembetűnő, hogy a házak elé kidobott lomokban turkálók egyre jobb, egyre nagyobb autókkal járnak. Persze lehetséges, hogy leesett a használt furgonok piaci ára, de ennek ellentmondani látszik az az eset, mikor egyik utánpótláskorú lomis így kiáltott fel mellettem: apa, ez a funérlap jó lesz majd a lakókocsihoz, ugye? Az apa előbb körülpillantott, nem árul-e el túl sokat a család életviteléből a válasszal, majd úgy, hogy a gyerek még éppen meghallhatta visszamordult a rá: igen... 2008. április 22. 14:20 "Jajj a farkas, itt a farkas" / Avagy körüzenetek a világhálón Bizonyára mindannyian kaptak már rémhíreket terjesztő vagy épp segítséget kérő körleveket a neten. A szolgáltatók már több ízben felhívták a figyelmet, hogy egyetlen tovább küldött levél után sem fizetnek senkinek. Ezúttal egy veszprémi család nevével éltek vissza. A súlyos beteg kisfiukról szóló üzenetek két éve járják a világhálót. Az eset különlegessége, hogy ez a bizonyos üzenet nevet és pontos címet is tartalmaz, igazságtartalma viszont annyi, mint a többinek, semmi. Mi lesz akkor, ha egyszer valóban segítségre szorul valaki? A köremaileket már szkeptikusan fogadjuk, s egyetlen kattintással töröljük őket a bejövő levelek listájáról. 2008. április 22. 12:54 Tagadnak a lopások gyanúsítottai / Rendőrségi összefoglaló Veszprém megyéből Lopások miatt tettek leginkább feljelentést a hétvégén Veszprém megyében - közölte a Vehírrel Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense. Motoros fűrészt és a fűkaszát tulajdonítottak el egy pápai ház nyitott melléképületből vasárnap hajnalra. Az elkövetők kétszázezer forintos kárt okoztak. A pápai rendőrök egy gépkocsi rongálás miatt is eljárást indítottak. 2008. április 22. 11:52 Bilincsben marad a veszprémi rendőrtiszt / Másodfokon jogerős ítélet született a bíróságon Előzetes letartóztatásban marad az a veszprémi rendőrtiszt, akit több tízmilliós csalással gyanúsítanak. Korábban a városi bíróság hagyta jóvá az ügyészség javaslatát, az őrnagy és két bűntársa 30 napos elzárását. Az ügyben tegnap hozott másodfokon jogerős ítéletet a Veszprém Megyei Bíróság, melyben jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. Az előzetes letartóztatás addig áll fenn, míg a nyomozó hatóságok nem állítják össze a teljes vádiratot. Az őrnagy a megyei rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályán dolgozott, mukaviszonya azonnali hatállyal megszűnt. 2008. április 22. 11:29 Júniusra kiderül, hogy hány orvos „szakít” az OEP-pel Június közepére kiderülhet, hány háziorvos mondja fel szerződését az OEP-pel. A Magyar Orvosi Kamara ezekben a napokban postázza több mint tízezer helyre az esetleges szerződésbontás részleteit. 2008. április 22. 11:17 GKM: 2 milliárd forint kerékpárút-fejlesztésre A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet egyebek mellett a kerékpáros forgalom biztonságos közlekedési feltételeinek biztosítására, a környezetkímélő közlekedést szolgáló beruházások megvalósulásának támogatására - közölte a szaktárca. 2008. április 22. 10:51
... 1662 1663 1664 1665 1666 ...
sport
Vízilabda vk: ezüstérmes a magyar férfiválogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a Sydneyben rendezett világkupa szuperdöntőn, amelynek vasárnapi fináléjában 15-14-es vereséget szenvedett a görög csapattól. Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén.
kézilabda
Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Klub-vb: ausztrál ellenfél a selejtezőben, a Füchse Berlin csoportjába kerülhet a Veszprém A szabadkártyás Veszprém az ausztrál Sydney Uni együttesével találkozik a férfi kézilabda-klubvilágbajnokság selejtezőjében, továbbjutása esetén pedig a Füchse Berlin csoportjában szerepel. A veszprémi kézilabda valódi története a számok mögött Egy kézilabda-mérkőzés végeredménye csak a történet utolsó sora. A 34–31 nem mutatja meg a kihagyott ziccereket, a kapusbravúrokat vagy a rosszul időzített kiállítást. A veszprémi meccsek akkor válnak igazán érthetővé, amikor az eredmény mellé odakerül néhány fontos adat Miért dönthetnek apró részletek egy veszprémi kézimeccsen Veszprémben egy kézilabda-mérkőzés ritkán csak a gólokról szól. A lelátó közel van a játékhoz, a tempó gyors, és néha egy rossz lábmunka többet számít, mint egy szép figura. Aki figyel a kisebb jelekre, sokkal hamarabb érzi, merre fordulhat a meccs.   Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.