Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Horvátországban is megjelent a koronavírus Horvátországban is megjelent a koronavírus Közben Olaszország érintett területein bezártak a múzeumok. 2020. február 25. 13:56 Ha ezeket betartja, nem kell tartani az ellenőröktől Ha ezeket betartja, nem kell tartani az ellenőröktől A lakossági igényeket is szem előtt tartva, a jövőben az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a V-Busz a jegy- és bérletellenőrzésekre. Utánajártunk, hogy mi kell ahhoz, hogy ha felszáll az ellenőr, a vérnyomásunk ne emelkedjen az egekig. 2020. február 25. 12:39 A kulturális főváros építésében versenyeznek A kulturális főváros építésében versenyeznek Az Európa Kulturális Fővárosa program egyes elemeit dolgozták fel a résztvevő hallgatók a Tímár László Esettanulmányi Versenyen. 2020. február 24. 16:30 Hat ország fiataljai tárják fel kulturális örökségüket Veszprémben Hat ország fiataljai tárják fel kulturális örökségüket Veszprémben Észt, francia, német, osztrák, szlovén és magyar fiatalok nemzetközi projektben dolgoztak együtt, hogy tanulmányt írjanak, és politikai ajánlásokat fogalmazzanak meg a kultúráról. Március elején Veszprémben tartanak angol nyelvű konferenciát és városismereti játékot. 2020. február 24. 16:19 Megvan a kivitelezője a déli elkerülőnek Megvan a kivitelezője a déli elkerülőnek A Strabag fogja megépíteni a város déli elkerülőjét, ami nem csak a veszprémiek közlekedését könnyíti meg, hanem megszünteti a főleg nyáron tapasztalható dugókat a Balaton irányába. 2020. február 24. 16:16 Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban 2020. február 24. 15:27 Erős szakszervezetek kellenek Erős szakszervezetek kellenek Szakszervezeti vezetőkkel egyeztettek a Magyar Szocialista Párt regionális fórumán hétfőn a párt helyi vezetői és országos tisztségviselői. 2020. február 24. 14:44 A célok változatlanok, a vezérigazgató viszont új az EKF élén A célok változatlanok, a vezérigazgató viszont új az EKF élén Búcsúzik Mészáros Zoltán az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program kulturális és programjellegű feladatok ellátására létrehozott zrt. vezérigazgatója március közepétől. Helyét Markovits Alíz veszi át, aki korábban már több hasonló projektet sikerre vitt. 2020. február 24. 14:13 Vizsgálják az Olaszországból érkezőket a budapesti és a debreceni repülőtéren Vizsgálják az Olaszországból érkezőket a budapesti és a debreceni repülőtéren Mérik az új koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten. 2020. február 24. 13:36 A kommunizmus áldozataira emlékeztek A kommunizmus áldozataira emlékeztek A kommunista diktatúra időszakában a Várbörtönben raboskodó és az ott kivégzett politikai elítéltekre emlékeztek hétfőn délelőtt a Veszprémi Törvényszék udvarán. 2020. február 24. 13:36 Külügyminisztérium: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt Külügyminisztérium: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel. 2020. február 23. 15:24 Szombat este báloztak a nyugdíjasok Szombat este báloztak a nyugdíjasok 2020. február 23. 13:46 Két olasz tartományban rendeltek el karantént a koronavírus miatt Két olasz tartományban rendeltek el karantént a koronavírus miatt Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka. 2020. február 23. 8:36 Először kolbászoltak Kádártán Először kolbászoltak Kádártán De talán nem utoljára. Hagyományteremtő céllal rendezett kolbásztöltő versenyt a Közösség Kádártáért Egyesület szombaton. Nem a versengésről, a szórakozásról szólt a nap. 2020. február 22. 13:21
... 551 552 553 554 555 ...
sport
Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.