Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Építészek világnapja – szakmai előadások és kiállítások a Táncsicsban Építészek világnapja – szakmai előadások és kiállítások a Táncsicsban A Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumában kedden reggel nagynevű építészek, és leendő építészek „gyülekeztek”, egyfelől ismeretátadás, másfelől tanulási szándékból. 2019. október 9. 9:44 Lépcsőről lépcsőre, de mindig magasabbra Lépcsőről lépcsőre, de mindig magasabbra Saját magát kísérletező embernek tartja, miközben magánéletében és a munkában is stabilitásra és nyugalomra törekszik. Egy ezeréves várost menedzsel a XXI. század kihívásai közt közel egy évtizede. Porga Gyulával, a lépcsők városának, Veszprémnek a polgármesterével beszélgettünk. 2019. október 9. 8:25 80 éves a Dózsa György Általános Iskola 80 éves a Dózsa György Általános Iskola 80 év emlékezetes pillanatait kiállítással, zenés műsorral, díjakkal és egész hetes sokszínű programsorozattal ünnepli az iskola. 2019. október 8. 19:58 A honvédelem egyik legfontosabb központja épül meg Veszprém mellett A honvédelem egyik legfontosabb központja épül meg Veszprém mellett Mintegy 20 000 négyzetméteren, a szentkirályszabadjai repülőtér szomszédságában, a Veszprémi Ipari Parkban kap helyet a Magyar Honvédség Logisztikai Raktárbázisa, ahol 21. századi, modern és biztonságos körülmények között zajlik majd a hadfelszerelés raktározása, szállítása és a katonák ellátása. 2019. október 8. 18:29 Porga: Veszprém további fejlődéséhez egységre van szükség Porga: Veszprém további fejlődéséhez egységre van szükség Ahhoz, hogy Veszprém továbbra is dinamikusan fejlődő város maradjon, a Fidesz-KDNP jelöltjeit kell támogatni- mondta kampányzáró sajtótájékoztatóján Veszprém polgármestere. 2019. október 8. 13:13 Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! A kampány hajrájára fordulva a Lokálpatrióták összegezték programjukat és eddigi tapasztalataikat. A civil szervezet összesen hét körzetben indít önkormányzati képviselőjelöltet a vasárnapi választáson. 2019. október 8. 13:00 Az ellenzéki színkavalkád választási programja Az ellenzéki színkavalkád választási programja Az ellenzéki pártok színkombinációján keresztül ismertette főbb választási üzeneteit a veszprémi hatpárti összefogás. 2019. október 7. 11:59 Új emlékmű avatással emlékeztek az aradi vértanúkra Veszprémben Új emlékmű avatással emlékeztek az aradi vértanúkra Veszprémben Emlékplakettek átadásával, beszédekkel, és a Török Ignác utcai új műalkotás felavatásával emlékeztek a 13 aradi vértanúra október 6-án Veszprémben. 2019. október 6. 18:19 Aradi vértanúk - Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt Aradi vértanúk - Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt Katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján vasárnap reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. 2019. október 6. 9:30 45 éves a Bakonyerdő Pávakör 45 éves a Bakonyerdő Pávakör A gyulafirátóti népdalkör hagyományőrző találkozó keretében ünnepelte alapításának 45. évfordulóját szombat délután a rátóti művelődési házban. 2019. október 5. 18:32 A 10 millió fa egy része Veszprémben ereszt gyökeret A 10 millió fa egy része Veszprémben ereszt gyökeret A megyeszékhelyünkön is csatlakoztak a „10 Millió Fa” elnevezésű kezdeményezéshez, amely a környezettudatosságra hivatott felhívni a figyelmet. 2019. október 4. 23:24 A veszprémiek két szavazólapot kapnak majd vasárnap A veszprémiek két szavazólapot kapnak majd vasárnap Milyen határidőkre kell figyelni? Mit vigyek magammal a szavazáskor? Kérdéseinkre dr. Mohos Gábor, a Helyi Választási Iroda vezetője válaszolt. 2019. október 4. 22:26 Utcafórum kötetlen formában Utcafórum kötetlen formában A Viola utca lakói hetedik éve rendezték meg hagyományos zsíroskenyér partijukat péntek este, melyre a városvezetést is meghívták. 2019. október 4. 18:18 Átadták a felújított Petőfi Sándor utcát Átadták a felújított Petőfi Sándor utcát Az utca rekonstrukciója két év alatt, három szakaszban valósult meg. 2019. október 4. 14:18
... 572 573 574 575 576 ...
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.