Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Szombaton indul a negyedik Pannon UniFest! Szombaton indul a negyedik Pannon UniFest! Egy fiatal, lendületes, céljaikat megvalósító kis csapat már a negyedik alkalommal tesz kísérletet a közösség összehozására a kultúra nevében. A Pannon UniFest megálmodója a Hallgatók a Művészetért Egyesület, de mára már egyesületen kívüli tagokkal is bővült a csapat. 2018. november 8. 4:00 A zene inspirál és motivál A zene inspirál és motivál Zenésznek lenni azt jelenti: lemondások voltak, vannak és mindig is lesznek, de azután a csoda vár – vallja Kerekes Blanka veszprémi születésű, Zürichben élő fuvolaművész, aki kisgyermek kora óta keményen dolgozik álmai eléréséért – abszolút sikerrel. Már 11 évesen közreműködött egy CD-n, ma pedig a legnevesebb zenészekkel koncertezik. 2018. november 3. 12:28 Ezer mécsest gyújtottak az ezer éves sólyi templomban Ezer mécsest gyújtottak az ezer éves sólyi templomban A magyar ősök és államalapítók tiszteletére gyújtottak gyertyát péntek este Sólyban. 2018. november 2. 19:10 Restaurált műtárgyak a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállításán Restaurált műtárgyak a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállításán Hivatalosan is megnyílt a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállítása. 2018. október 31. 14:29 Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat Medgyaszay István keze nyomát a mai napig magán viseli Veszprém belvárosa – sőt, a Petőfi Színház tervezett rekonstrukciója révén a megyeszékhely egyik ikonikus épülete visszanyeri azt az arculatát, amit az építész annak idején megálmodott neki. 2018. október 22. 4:00 Együtt mulatott a Cholnoky lakótelep Együtt mulatott a Cholnoky lakótelep Szombat délután vidám programok színesítették a Cholnoky lakótelep életét: a városrészben első alkalommal rendezte meg a Városi Művelődési Központ Őszi forgatag elnevezésű hangulatos, közösségépítő eseményét. 2018. október 21. 4:10 Terítéken az építőmérnök szakma Terítéken az építőmérnök szakma Jubileumi plakátkiállítás nyílt szombaton a Szent Imre téren az építőmérnök szakma bemutatására és népszerűsítésére. 2018. október 21. 4:00 A valódi értéket jutalmazták: átadták a Cholnoky-díjat A valódi értéket jutalmazták: átadták a Cholnoky-díjat Minden év októberében átadják a Cholnoky-díjat, amit valamely művészeti vagy tudományágban maradandót alkotó művész vehet át. 2018. október 19. 4:00 12 fal, 12 történet: mintás ruhában a régi iskola 12 fal, 12 történet: mintás ruhában a régi iskola Szerda délután megnyitotta kapuját a régi ének-zenei általános iskola: több tíz év után először, a 12 Fal című kiállítás keretében látogatható szabadon az idők során kopottassá vált belvárosi épület. 2018. október 18. 4:00 A rock a kortárs kultúrtörténet része, mégis egyre kevesebb rá az igény A rock a kortárs kultúrtörténet része, mégis egyre kevesebb rá az igény Egyre kevesebben hallgatnak rockzenét, a stadionrock hamarosan megszűnik, és maga a műfaj is abszolút rétegzenévé válik - mondja a Hardrock.hu veszprémi újságírója, Márki Miklós, aki szerint a média jelentősen benne van a rockzene hanyatlásában. 2018. október 16. 3:30 Gyermekkorunk papírra vetett képkockái Gyermekkorunk papírra vetett képkockái Október 10-én nyitotta meg kapuit a finn grafikusművész Kari Piippo és fiatal alkotótársai különleges plakátkiállítása a Csikász Galériában. 2018. október 11. 10:50 Hányszor kezdjem még újra? Hányszor kezdjem még újra? Valahogy folyton a startvonalra kerülünk. És akkor most hogyan induljunk el újra? És merre? Egyébként meg, tényleg olyan rossz dolog ez? A harmadik alkalommal megrendezett, újrakezdés téma köré felhúzott TEDxBenedekHegy konferencián jártunk, és kaptunk a kérdésekre néhány választ. 2018. október 8. 12:00 Veszprémi arcok: Csermák Antal Veszprémi arcok: Csermák Antal Csermák Antaról keveset tudunk. Annyi biztos, hogy Veszprém zenei életének kiemelkedő alakja volt. 2018. október 2. 10:08 Meséljünk ma valamit: A sárkánynak hét Instagram oldala van Meséljünk ma valamit: A sárkánynak hét Instagram oldala van Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a magyar népmese napját. 2018. szeptember 30. 15:04
... 201 202 203 204 205 ...
közélet
A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.  
sport
Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.