Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Rózsa helyett szerelem Ez egy énekelt mese: dalai önállóak, de együtt – mint a gyöngyszemek füzére – mesévé válnak – mondja Palya Bea. 2010. október 9. 6:05 Erdélyi bevonulás, 1940 „A Magyar Királyi Hadsereg 1940 őszén végrehajtott hadművelete a XX. századi magyar történelem legeuforikusabb pillanata volt.” 2010. október 7. 6:15 Hódít az Operett utazás Nagyszínpadon mutatták be a Petőfi Színház idei évadának újdonságát, az Operett utazást, amely a megye településeit már meghódította. 2010. október 7. 6:05 Magvetők a Városházán A Magvetők népművészeti egyesületnek nyílt kiállítása a Városházán - tizenöt szakmát felölelő mesterség műremekei fogadják a látogatókat. 2010. szeptember 26. 0:54 „Mint millió üveggolyó…” A Pál utcai fiúk régen és ma… című kiállítás bemutatja a helytörténeti, iskolatörténeti és irodalomtörténeti hátteret. 2010. szeptember 25. 0:30 Nagyüzemi információtermelés Ma már kétnaponta hozunk létre annyi információt, mint amennyi összesen keletkezett a civilizáció hajnalától 2003-ig. 2010. szeptember 22. 0:53 Lasker -díj az elhízás tanulmányozásáért A Lasker Alapítványt 1942-ben hozták létre, sokan a Nobel-díj előfutárának tekintik, idén három tudós nyerte el. 2010. szeptember 22. 0:27 Röplabdás siker a 11. @®© kiállításon! A Company Nyelviskola VRC játékosa, Horváth Ádám benevezett az idei 11. @®© plakátkiállításra és művét beválasztották a legjobbak közé. 2010. szeptember 21. 17:07 A nagyvázsonyi templomért Humorgálát rendeztek tegnap este az összefogás jegyében a Padányi iskolában. Az est sztárvendége Fábry Sándor volt. 2010. szeptember 20. 5:18 Régi mesterek az iskolában Ki építette fel a házunkat? Kinek a keze munkáját dicséri a nagymama cserépkályhája? A kiállításon minderre választ kapunk. 2010. szeptember 19. 2:56 Bordó és arany A távoli kelet kincsei, Tibet harmóniája látogatott el az Eötvös Károly Megyei Könyvtár falai közé. 2010. szeptember 18. 5:00 Jótékonysági humorgála Veszprémben Jótékonysági humorgálát tartanak a Padányiban vasárnap este, a nagyvázsonyi Szent István-templom belső berendezéséért. 2010. szeptember 17. 16:40 Veszprém, mint médiaközpont Kilencedik alkalommal rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált, melynek most is Veszprém ad otthont. 2010. szeptember 15. 13:43 Sose halunk meg Veszprémbe érkezik a fergeteges hangulatú, látványos elemekben bővelkedő Sose halunk meg című zenés produkció. 2010. szeptember 13. 0:09
... 425 426 427 428 429 ...
közélet
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is. Idén dupla mennyiségű tápadományt kapnak az állatmenhelyek a kormány jóvoltából Immáron ötödik éve részesülnek tápadományban az állatvédő szervezetek, ami nagy segítséget jelent számukra a hideg, téli időszakban. A tápadományok kiszállítása pénteken megkezdődött – közölte az állatvédelemért felelős kormánybiztos stábja. Az SZTK felújításának folytatásáról is döntöttek Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről. Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön. Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata a mentőautókra is felkerült.
sport
Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott. Futsal Eb-felkészülés: magyar siker Japán ellen A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 4-3-ra legyőzte Japánt pénteken a poreci nemzetközi torna második fordulójában. Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben A teniszező Coco Gauff, az idei Roland Garros győztese kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben a Forbes magazin kimutatása alapján. Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál. Telt ház, vastaps és ünnepi hangulat – karácsonyi gálát tartott a Magic Fitness Sportegyesület Telt ház előtt, az Agóra színpadán mutatta be karácsonyi gálaműsorát a Magic Fitness Sportegyesület Veszprémben. A látványos produkciók, a fegyelmezett munka és az ünnepi hangulat együtt hozta meg az est sikerét. Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.