Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 22. Júlia, Rita
Veszprém
20°C
2026. május 22. Júlia, Rita
Veszprém
20°C

kultúra

A színész eszköztárában fontos az önismeret Pannon Unifest A színész eszköztárában fontos az önismeret A Pál utcai fiúk Csónakosaként egy ország színházkedvelői ismerték meg a színpadon, de azt már kevesebben tudják, hogy Király Dániel Veszprémben, a Pannon Egyetem hallgatójaként került igazán közel a színjátszáshoz, ami aztán meghatározta eddigi életét. A Pannon Unifest keretében vallott motivációiról, félelmeiről és egy fiatal színész dilemmáiról. 2020. november 30. 13:03 A digitalizáció segítheti is az analóg művészetet A digitalizáció segítheti is az analóg művészetet Kép és szöveg találkozásáról, digitális és analóg technikák összecsengéséről és egy rendhagyó Mikulásról is szó volt a Pannon UniFest negyedik napján Tóbiás Krisztián költő legfrissebb, Turi Lilla rajzaival illusztrált A Mikulás rakétája című kötete kapcsán tartott előadáson. 2020. november 27. 14:00 Nem tehetünk úgy, mintha nem változna a világ kultúra Nem tehetünk úgy, mintha nem változna a világ A héten zajló VI. Pannon Unifest hétfői vendégei Simon Marci költő és Kemény Zsófia forgatókönyvíró, slammer voltak. 2020. november 30. 13:03 Megjelent Nagy András könyve, a Halálos együttérzés kultúra Megjelent Nagy András könyve, a Halálos együttérzés Nagy András 2020-ban megjelent könyvében egy olyan témát dolgoz fel, melynek kutatását már 1992-ben megkezdte. Lássuk, mi lehet az a téma, amelynek felderítéséhez az író egyenesen a CIA-t és az FBI-t kereste meg… 2020. november 27. 4:00 Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa - közölte az együttes a hivatalos közösségi oldalán szombaton. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Mihály Tamást saját halottjának tekinti. 2020. november 25. 4:00 Fortepan: app-teszt Veszprémben és a képekről eltűnő emberek Pannon Unifest Fortepan: app-teszt Veszprémben és a képekről eltűnő emberek A Cooltusz csapata a Fortepan megálmodójával, Tamási Miklóssal beszélgetett a digitális és az analóg világ előnyeiről és hátrányairól, valamint a Fortepan közelgő fejlesztéséről, a Fortepan GO-ról a Pannon Unifest első napján. 2020. november 30. 13:03 Halljuk meg a női írók hangját is! Halljuk meg a női írók hangját is! Elég figyelmet kapnak-e a női írók napjainkban, mennyire befogadó a közeg és egyáltalán meg lehet-e élni írásból? Többek között ezeket a kérdéseket is feszegette a vállalkozó nők világnapja alkalmából szervezett azonos című online konferencia. 2020. november 24. 12:00 Több mint 1000 évig feküdtek Veszprém határában, most fény derül a kilétükre Laczkó Dezső Múzeum Több mint 1000 évig feküdtek Veszprém határában, most fény derül a kilétükre Még a honfoglalásunk előtt temették el azokat az embereket, akiknek a sírjai most előkerültek a 8-as út építési munkálatai során. A hét sírból álló avar-kori temető számos régészeti kincset rejtett, de hogy pontosan mit találtak a múzeum munkatársai és kik is voltak az avarok, abban S. Dr. Perémi Ágota főmuzeológus-régész segített tájékozódni. 2020. december 5. 4:00 A mentális egészség új karbantartói: a szobanövények A mentális egészség új karbantartói: a szobanövények Az elmúlt években komoly trend alakult ki a szobanövények nevelgetése körül, a dolognak azonban pozitív hozadéka is van. 2020. november 25. 4:00 Elhunyt Benkő László, az Omega alapító tagja Elhunyt Benkő László, az Omega alapító tagja 2020. november 20. 12:01 Avar-kori temetőt találtak a nyolcas út építkezésén Avar-kori temetőt találtak a nyolcas út építkezésén A 8. sz. főút Veszprém déli elkerülő építése váratlan értékek felbukkanását eredményezte. A Budapesti csomópont kiépítését megelőző földmunkák során egy eddig ismeretlen avar temető került elő. 2020. november 18. 4:00 Amikor a papír életre kel és játékká változik Amikor a papír életre kel és játékká változik Képzeljük el, hogy papírra vetünk egy mesehőst, ami hirtelen, valami varázslat folytán kiemelkedik a papírból és térbeli figurává válik. Kicsit ilyen érzés az is, amikor először meglátjuk Mészáros Csilla 3D origami technikával készült egyedi ajándékait, dekorációit. 2020. november 18. 4:00 Tovább építik a hidat Veszprém és Sepsiszentgyörgy között Európa Kulturális Fővárosa Tovább építik a hidat Veszprém és Sepsiszentgyörgy között Együttműködési megállapodásban rögzítette Veszprém és testvérvárosa Sepsiszentgyörgy, hogy a jövőben tovább építik a két város és két közösség közti hidat, immáron az Európa Kulturális Főváros céljai mentén is. 2020. november 17. 4:00 Online mozizásra hívnak szombaton a Pannonfíling szervezői Online mozizásra hívnak szombaton a Pannonfíling szervezői Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót Veszprémben, amelyet a vírushelyzet miatt online tartanak meg. A fesztiválon hazai és határon túli alkotók rövidfilmjeit nézheti meg a közönség. 2020. november 14. 4:00
... 160 161 162 163 164 ...
közélet
A művészet nem öncélú, hanem hatékony eszköze a gyógyításnak A művészetterápiáról rendeztek konferenciát csütörtökön a Veszprémi Érseki Főiskolán. Az MTA elnökét ünnepelték tudóstársai Júniustól Pósfai Mihály lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Pannon Egyetem tanára, Széchenyi-díjas magyar geológus, mineralógus tiszteletére szerdán rendeztek találkozót a Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) épületében. Történelmi sportpályát avattak Veszprémben Szerdán a veszprémi iskolások közül valószínűleg a Hriszto Botev iskola diákjai örültek a leginkább, hiszen ők vehették birtokba az intézmény udvarán elkészült vadonatúj sportpályát. A beruházás különlegessége, hogy mindez az önkormányzat egy tavalyi kezdeményezéséből indult, de valójában a veszprémi emberek döntöttek róla. Polgári elegancia és fesztelen kerti parti készülődik a Veszprémi Várban Második születésnapját ünnepli a Veszprémi Borszalon, a szervezők pedig a kerek évfordulóhoz illő, gazdag programmal készülnek május 29-én a Várban. A Garden Party-ként is fémjelzett eseményen a borászat, a látványos fényfestés és a helyben készült grillételek alkotnak harmonikus egységet a várnegyed patinás díszletei között sok-sok meglepetés mellett. Új korszak kezdődik: találkoztak a Diáktanács tagjai Először ültek össze a Veszprémi Diáktanács tagjai kedd délután a Pannon Köztérben. A Vediök utódjaként létrehozott szervezettől azt reméli az önkormányzat, hogy hatékonyabban tudja képviselni majd a veszprémi fiatalokat, illetve közvetíteni a diákok és döntéshozók között. A Sándor-palota átadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – közölte kedden a Sándor-palota. Ausztriából bérel Intercity-kocsikat nyárra a MÁV a balatoni vonalakra Tíz első osztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra az osztrák állami vasúttársaságtól – tudta meg a Népszava. A felsőoktatási hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel A felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel - egyebek mellett erre figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének legújabb tanulmánykötete. Átlagon felüli pótlékokkal várja új munkatársait Veszprémben a Beurer Egy kézen meg lehet számolni azokat a veszprémi nemzetközi vállalkozásokat, amely a kilencvenes évek eleje óta folyamatos, stabil gazdasági szereplői a térségnek. A német gyökerű, egészségmegőrző és orvostechnikai termékeket gyártó Beurer-Hungaria Kft. egy ezek közül, amely most új szintre emelné a termelését, amihez viszont új munkatársakra lesz szüksége, akiknek kiemelt műszakpótlékot, céges buszjáratokat, kiszámítható munkarendet és még számos másik juttatást kínál az elkötezettségükért cserébe. Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben.
sport
A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Az idegenben elszenvedett tizenkilenc pontos veresége után hazai környezetben csütörtökön tizenöt ponttal legyőzte az Újbuda MAFC együttesét a Insedo Veszprém KK, amely így a hatodik helyen fejezte be az NB I/B piros csoport idénybeli küzdelmeit. Los Angeles 2028: megkezdődtek a sportági konzultációk a MOB-ban A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkezdte a sportági konzultációkat a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok előtt. Visszavonul a Ferenváros kézilabdacsapatától távozó Dragana Cvijic Lezárja pályafutását a Ferencváros női kézilabdacsapatának szerb játékosa, Dragana Cvijic. Európa-liga: az Aston Villa legyőzte a Freiburgot a döntőben Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot a labdarúgó Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban. Az utolsó fordulót rendezik a vármegyei fociélvonalban Veretlenül lehet bajnok a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Balatonalmádi, amennyiben a hétvégi utolsó fordulóban legyőzi a sereghajtó Tapolcát. Mare Nostrum: Milák Kristóf is úszik Monacóban A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is medencébe ugrik a Mare Nostrum úszó-versenysorozat első állomásán, amelyet a hétvégén Monacóban rendeznek meg. UEFA: a Nemzetek Ligája és a selejtezők is átállnak a „svájci” rendszerre Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy a 2028-as kontinensviadalt követően a Nemzetek Ligájában és a selejtezősorozatokban átállnak a svájci rendszerre, azaz a első szakaszban ligarendszerben zajlanak majd a küzdelmek. Kilencvenegy gól esett a One Veszprém alapszakasz-záró bajnokiján Százszázalékos teljesítménnyel zárta az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszát a One Veszprém. A magyar rekordbajnok az utolsó fordulóban gólzáporos mérkőzésen 51–40-re nyert a NEKA vendégeként. Két fiatal veszprémi kézilabdázó is a NEKA-nál folytatja kölcsönben A Veszprém NB I/B-ben szereplő U21-es kézilabdacsapatának két pillére, már a felnőtt együttesben is bemutatkozó Apró Botond és Szabó Levente kölcsönben a Nemzeti Kézilabda Akadémia NB I-es gárdáját fogja erőstínei a 2026/27-es idényben. Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést - az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.