Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 22. Júlia, Rita
Veszprém
22°C
2026. május 22. Júlia, Rita
Veszprém
22°C

kultúra

Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00 Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért zene Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. A közönség szeptember 21-étől láthatja teljes egészében a digitálisan közvetített rendezvénysorozatot, de már most óriási az érdeklődés a könnyűzene rajongói részéről. A projektet koordináló Lounge Groupnál hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy a projekt bevonuljon minden idők leggrandiózusabb magyarországi koncertjeinek csarnokába. 2020. szeptember 30. 5:00 Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, Lópici Gáspár, Kis Rece. Az ikonikus alakok és a jól ismert történet ezúttal a Petőfi Színház színpadán elevenedik meg: szeptember 20-án debütál a Keménykalap és krumpliorr. 2020. szeptember 27. 4:00 Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin Ecoport magazin Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin 22. lapszámával jelentkezik a héten kiadónk gazdasági és életmód magazinja, az Ecoport, mely az online forma mellett ismét elérhető nyomtatott verzióban is, címlapján Sterbik Árpáddal. 2020. szeptember 24. 4:00 Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd tánc Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd Az ősz beköszöntével menetrendszerűen megkezdődött az iskola, a bizonytalanságnak azonban nincs vége: bármikor előfordulhat, hogy digitális oktatásra kell átállni. De vajon milyen az, amikor erre egy tánciskola kényszerül? A Kék Madár Táncműhelynél jártunk. 2020. szeptember 25. 4:00 Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház kultúra Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház Izgalmasan indult a hét, hiszen hétfő délelőtt rendhagyó évadzárót, és egyben évadnyitót tartott a Pannon Várszínház, a Hangvilla kávézójában. 2020. szeptember 27. 4:00 „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt A Hangfoglaló koncertsorozat programjának keretében szombat délután az ÉSTE Formáció lépett színpadra Balatonalmádiban. 2020. szeptember 16. 4:00 Rangos díjat kapott Kováts Péter Kováts Péter Rangos díjat kapott Kováts Péter A veszprémi hegedűművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének tanácstermében tartott zárt körű ünnepségen vehette át a Weiner Leó-díjat. 2020. szeptember 15. 4:00 A Szegedi Kortárs Balett a Táncfesztivál közönségdíjasa A Szegedi Kortárs Balett a Táncfesztivál közönségdíjasa Csütörtökön lezárult a XXII. Kortárs Nemzetközi Táncfesztivál, átadták a közönség- és az előadói díjakat. 2020. szeptember 15. 4:00 Könyv született a veszprémi zsidóság történetéről zsidó hitközösség Könyv született a veszprémi zsidóság történetéről Csütörtökön mutatták be a Jakab Réka és Kákonyi Anna szerzőpárosnak a veszprémi zsidóság társadalom- és gazdaságtörténetét bemutató monográfiáját a Veszprém Megyei Levéltárban. 2020. szeptember 16. 4:00 Veszprémben találkozik novemberben a magyar könnyűzenei világ színe-java Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben találkozik novemberben a magyar könnyűzenei világ színe-java Veszprémbe költözik idén a Music Hungary könnyűzenei konferencia, amely a legnagyobb szakmai találkozóhelye a magyar mainsteram zenei világnak. A november 9-10 közötti rendezvény a zenei ipar járványhelyzettől megtépázott helyzetére is megoldási javaslatokat kíván nyújtani, valamint szóba kerül a koncert- és fesztiválbelépők áfájának csökkentése is. 2020. október 1. 4:00 Mosoly a holnaphoz címmel jelent meg Csaba Lilla legújabb könyve Mosoly a holnaphoz címmel jelent meg Csaba Lilla legújabb könyve A rendhagyóra tervezett könyvbemutató tavasszal lett volna, de a vírus miatt elmaradt. A nagy bizonytalanságban viszont úgy döntöttünk, mi nem várunk… 2020. szeptember 19. 5:01 Vakok és gyengénlátók ismerkedtek a római kori síremlékkel Laczkó Dezső Múzeum Vakok és gyengénlátók ismerkedtek a római kori síremlékkel A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének tagjai látogattak el a Laczkó Dezső Múzeum tanulmányi raktárába. 2020. szeptember 12. 4:00
... 164 165 166 167 168 ...
közélet
A művészet nem öncélú, hanem hatékony eszköze a gyógyításnak A művészetterápiáról rendeztek konferenciát csütörtökön a Veszprémi Érseki Főiskolán. Az MTA elnökét ünnepelték tudóstársai Júniustól Pósfai Mihály lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Pannon Egyetem tanára, Széchenyi-díjas magyar geológus, mineralógus tiszteletére szerdán rendeztek találkozót a Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) épületében. Történelmi sportpályát avattak Veszprémben Szerdán a veszprémi iskolások közül valószínűleg a Hriszto Botev iskola diákjai örültek a leginkább, hiszen ők vehették birtokba az intézmény udvarán elkészült vadonatúj sportpályát. A beruházás különlegessége, hogy mindez az önkormányzat egy tavalyi kezdeményezéséből indult, de valójában a veszprémi emberek döntöttek róla. Polgári elegancia és fesztelen kerti parti készülődik a Veszprémi Várban Második születésnapját ünnepli a Veszprémi Borszalon, a szervezők pedig a kerek évfordulóhoz illő, gazdag programmal készülnek május 29-én a Várban. A Garden Party-ként is fémjelzett eseményen a borászat, a látványos fényfestés és a helyben készült grillételek alkotnak harmonikus egységet a várnegyed patinás díszletei között sok-sok meglepetés mellett. Új korszak kezdődik: találkoztak a Diáktanács tagjai Először ültek össze a Veszprémi Diáktanács tagjai kedd délután a Pannon Köztérben. A Vediök utódjaként létrehozott szervezettől azt reméli az önkormányzat, hogy hatékonyabban tudja képviselni majd a veszprémi fiatalokat, illetve közvetíteni a diákok és döntéshozók között. A Sándor-palota átadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – közölte kedden a Sándor-palota. Ausztriából bérel Intercity-kocsikat nyárra a MÁV a balatoni vonalakra Tíz első osztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra az osztrák állami vasúttársaságtól – tudta meg a Népszava. A felsőoktatási hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel A felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel - egyebek mellett erre figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének legújabb tanulmánykötete. Átlagon felüli pótlékokkal várja új munkatársait Veszprémben a Beurer Egy kézen meg lehet számolni azokat a veszprémi nemzetközi vállalkozásokat, amely a kilencvenes évek eleje óta folyamatos, stabil gazdasági szereplői a térségnek. A német gyökerű, egészségmegőrző és orvostechnikai termékeket gyártó Beurer-Hungaria Kft. egy ezek közül, amely most új szintre emelné a termelését, amihez viszont új munkatársakra lesz szüksége, akiknek kiemelt műszakpótlékot, céges buszjáratokat, kiszámítható munkarendet és még számos másik juttatást kínál az elkötezettségükért cserébe. Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben.
sport
A hatodik helyen zárta a bajnokságot a Veszprémi Kosárlabda Klub Az idegenben elszenvedett tizenkilenc pontos veresége után hazai környezetben csütörtökön tizenöt ponttal legyőzte az Újbuda MAFC együttesét a Insedo Veszprém KK, amely így a hatodik helyen fejezte be az NB I/B piros csoport idénybeli küzdelmeit. Los Angeles 2028: megkezdődtek a sportági konzultációk a MOB-ban A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkezdte a sportági konzultációkat a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok előtt. Visszavonul a Ferenváros kézilabdacsapatától távozó Dragana Cvijic Lezárja pályafutását a Ferencváros női kézilabdacsapatának szerb játékosa, Dragana Cvijic. Európa-liga: az Aston Villa legyőzte a Freiburgot a döntőben Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot a labdarúgó Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban. Az utolsó fordulót rendezik a vármegyei fociélvonalban Veretlenül lehet bajnok a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Balatonalmádi, amennyiben a hétvégi utolsó fordulóban legyőzi a sereghajtó Tapolcát. Mare Nostrum: Milák Kristóf is úszik Monacóban A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is medencébe ugrik a Mare Nostrum úszó-versenysorozat első állomásán, amelyet a hétvégén Monacóban rendeznek meg. UEFA: a Nemzetek Ligája és a selejtezők is átállnak a „svájci” rendszerre Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy a 2028-as kontinensviadalt követően a Nemzetek Ligájában és a selejtezősorozatokban átállnak a svájci rendszerre, azaz a első szakaszban ligarendszerben zajlanak majd a küzdelmek. Kilencvenegy gól esett a One Veszprém alapszakasz-záró bajnokiján Százszázalékos teljesítménnyel zárta az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszát a One Veszprém. A magyar rekordbajnok az utolsó fordulóban gólzáporos mérkőzésen 51–40-re nyert a NEKA vendégeként. Két fiatal veszprémi kézilabdázó is a NEKA-nál folytatja kölcsönben A Veszprém NB I/B-ben szereplő U21-es kézilabdacsapatának két pillére, már a felnőtt együttesben is bemutatkozó Apró Botond és Szabó Levente kölcsönben a Nemzeti Kézilabda Akadémia NB I-es gárdáját fogja erőstínei a 2026/27-es idényben. Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést - az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.