Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Mindent a szívről Mindent a szívről A Laczkó Dezső Múzeum Szívdobbanás – A kardiológia múltja és jelene című kiállítása a szívgyógyászat történetének bemutatásán keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos felelősséget érezni saját egészségünk iránt. Kedden előadás is lesz a témában. 2013. július 1. 11:42 Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház. A társulat Miroslav Krleza Agónia című darabjával július 7-én vasárnap lép színpadra a horvát író születésének 120. évfordulója alkalmából. 2013. július 1. 10:36 Indul a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál 2013. július 1. 9:59 Mindig a rátótiaknak élt Mindig a rátótiaknak élt A Gyulafirátóti Művelődési Ház vezetője, Némethné Gunther Teréz vehette át a Hadnagy László-díjat a városrészben tartott falunap alkalmával szombaton. Sztárfellépők zárták a rendezvényt. Videó. 2013. június 30. 12:59 Turizmus-nap Veszprémben Játékos ismerkedés Veszprémmel, Navracsics Tibor idegenvezetése a megújuló belvárosban, séták a kulisszák mögött. Mindez július 7-én, a turizmus napján! 2013. június 30. 9:52 Tradíció és innováció – Herend Tradíció és innováció – Herend A Művészetek Háza és a Herendi Porcelánmanufaktúra több éves együttműködésének köszönhetően Meixner Etelka iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában. 2013. június 30. 0:36 Júniusi Vásári Vigadalom 2013. június 28. 12:01 Várkonyi Nándor nyári egyetem Sümegen Háromnapos Várkonyi Nándor nyári egyetemet rendeznek péntektől Sümegen; pályatársak, barátok, kutatók idézik fel az író, szerkesztő, kultúrtörténész alakját, munkáit - tájékoztatta az író unokája az MTI-t. 2013. június 27. 18:22 Értékmentés és értékteremtés Értékmentés és értékteremtés A Veszprémi Népművészeti Egyesület tagjainak legújabb tárgyaiból nyílt csütörtökön kiállítás a Bakonyi Házban. 2013. június 27. 18:17 Mindenki előtt megnyílnak a kincsek Mindenki előtt megnyílnak a kincsek Veszprémi és a környékbeli megyék népművészeti egyesületeit megcélozva tartott Népművészeti műhely címmel szervezett látogatást a Laczkó Dezső Múzeum a Török Ignác utcai Tanulmányi raktárába. 2013. június 27. 15:18 Indul az Év Szállása verseny 2013. június 26. 14:16 Sörfesztivál a História kertben Az I. Veszprémi Sörfesztiválon 2013. július 5-7 között több mint 25 fajta kézműves és számtalan nemzetközi hírű sörrel, valamint a Malomkert Sörház grill ételeivel várjuk a felejthetetlen hangulatú Historia Kertben. 2013. június 26. 14:13 Az Utcazene idei versenyzőinek névsora Közzétették az Utcazene Fesztivál idei versenyzőinek névsorát. 2013. június 26. 9:15 A nyár ízei és dallamai A nyár ízei és dallamai Idén július 12. és 21. között szórakozhatnak az Óváros téren az igényes borok, ételek, és zenék rajongói. A Dubniczay-palotában tartott keddi sajtótájékoztatón a Rozé, Rizling és Jazz Napokról kaphattunk információkat. 2013. június 25. 20:40
... 295 296 297 298 299 ...
közélet
Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.  A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel.
sport
Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. A Ferencvárosban folytatja a veszprémi nevelésű labdarúgó A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata leigazolta a kupagyőztes Pakstól Osváth Attilát. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó. Milánó 2026: kicsi és puritán szobák, de jó hangulat jellemzi az olimpiai falut A magyar korcsolyázók szerint ugyan a szobák kicsik és berendezésüket tekintve puritának, ennek ellenére jó hangulatú a sportolóknak Milánóban kialakított olimpiai falu. Válogatott súlyemelőt igazolt a VEDAC Veszprémben folytatja pályafutását Ari Éva Olívia, többszörös magyar bajnok, válogatott súlyemelő, akire edzőként is számít a klub. Gerebics Roland a koronglövők új szakágvezetője A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) Gerebics Rolandot bízta meg a koronglövő szakág vezetésével.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.