Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Egyetlen vonal – mégis egy teljes belső világ programajánló Egyetlen vonal – mégis egy teljes belső világ Ezzel az élménnyel vár minden látogatót Neubauer Edit Lélekvonalak című tusrajz kiállítása Veszprémben, az ART sparks Galériában. 2025. június 25. 13:28 Humor, öröm, de leginkább az életigenlés, amit idén is képvisel a Rátonyi Róbert Operettfesztivál Veszprémi Petőfi Színház Humor, öröm, de leginkább az életigenlés, amit idén is képvisel a Rátonyi Róbert Operettfesztivál Az operett egy olyan műfaj, amiből még az is tud dúdolni egy ismert dalt, aki egyébként nem tartja magát a stílus rajongójának. A hungarikumok része, ráadásul téves lenne azt gondolni, hogy csak az idősebb generáció kedveli. Ezt erősítette meg vasárnap délután a Rátonyi Róbert Operettfesztivál látványos nyitóceremóniája is a Kossuth utcán, amit a Veszprémi Petőfi Színház már nyolcadszorra szervezett meg, a közönségben pedig minden korosztály képviseltette magát. 2025. június 23. 11:40 Mintha felgyulladt volna a veszprémi csónakázó tó víztükre az év legrövidebb éjszakáján kultúra Mintha felgyulladt volna a veszprémi csónakázó tó víztükre az év legrövidebb éjszakáján Nyolcadik éve Veszprémben a nyári napforduló nem csupán egy csillagászati esemény. Komoly kulturális program, amit egyenesen Finnországból importált ide a Veszprémi Finn-Magyar Egyesület és honosított meg a Veszprémvölgyben. Az est leglátványosabb része, amikor, mintha felgyulladna a csónakázó tó víztükre. Idén sem maradt el ez a látványos program az év legrövidebb éjszakáján. 2025. június 22. 18:41 A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Magyar Mozgókép Fesztivál A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, ahol több kategóriában adtak át elismeréseket. A Huszárik Zoltán-díjat Bertha Lívia rendező vehette át. 2025. június 22. 10:42 Rendhagyó tárlatvezetés egy olyan művész kiállításán, aki még a Balaton által partra mosott tárgyakból is alkotást készített kultúra Rendhagyó tárlatvezetés egy olyan művész kiállításán, aki még a Balaton által partra mosott tárgyakból is alkotást készített Rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúzott a Kabóca Bábszínház Györgydeák György kiállításától, aminek az utóbbi időben otthonául szolgált, mintegy érdekes kulturális koktélt keverve a bábszínművészet és a képzőművészet között. A 2008-ban elhunyt művész alkotásai és grafikáiról Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszélt, pontosabban művészettörténeti elemzés helyett sokkal inkább a személyes kapcsolatáról Györgydeák Györggyel, történeteken keresztül. 2025. június 21. 21:55 Húsz éve létezik Veszprémen belül egy kuckónyi Amerika kultúra Húsz éve létezik Veszprémen belül egy kuckónyi Amerika Veszprémben nemcsak akkor lehet testközelből találkozni az amerikai szellemiséggel, amikor a közeli NATO-bázison állomásozó katonák szabadnapjaikon megjelennek a különböző belvárosi vendéglátóhelyeken, vagy rendezvényeken. A könyvtár épületében elhivatott emberek már húsz éve pezsegtetik az amerikai kultúrát az angol nyelvtől kezdve a zenén, táncon át az irodalomig. Az American Corner – Amerikai Kuckó – pénteki születésnapi ünnepségén Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is személyesen volt jelen. 2025. június 21. 15:34 Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Magyar Mozgókép Fesztivál Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Bordán Irén színművész, Gálffi László színművész, Robert Lantos producer, valamint Koltai Lajos operatőr, rendező vehették át a Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait péntek este a Balatonfüreden tartott gálán. 2025. június 21. 11:04 Véletlenül főszereplő lettem kultúra Véletlenül főszereplő lettem Az egyik legnehezebb casting kihívás megtalálni a tökéletes gyerekszereplőt egy filmhez. A Véletlenül írtam egy könyvet stábjának ez sikerült: Demeter Villő valóban életet lehelt Nina karakterébe. És persze ez egyáltalán nem volt véletlen. 2025. június 20. 22:42 A kreatív ipar fellegvára lehet a CODE CODE A kreatív ipar fellegvára lehet a CODE A március elején megnyitott új, veszprémi Digitális Élményközpont, a Center of Digital Experiences – rövidebb nevén CODE – jóval több egyszerű turistaattrakciónál: intézményként a régió kreatív iparának egyik motorjává kíván válni. 2025. június 20. 15:53 Zene nélkül mit ér a film? Magyar Mozgókép Fesztivál Zene nélkül mit ér a film? Hogyan születnek a filmzenék – és fordítva: hogyan épül egy film meglévő slágerek köré? Ezekről a témákról beszélgettek a MOZ.GO egyik csütörtöki paneljén az Expresszóban. 2025. június 20. 16:55 Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Laczkó Dezső Múzeum Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Szöveg és vizualitás találkozása, amikor két egykori barát művészeti produktumai egy lapon, pontosabban egy kiállítótérben jelennek meg. Nagy László, költőt és Kondor Béla, festőművész, grafikust életükben már-már testvérbarátság kötötte össze, most pedig Veszprémben nyílt meg az a kiállítás, ami e két meghatározó művészi karakter munkásságát játékos, ámde elegáns módon köti össze. Mindez a Laczkó Dezső Múzeumban, ami így egyértelműen helyet bérelt magának a hazai irodalomtörténetet is a legmagasabb szinten bemutató intézmények között. 2025. június 20. 0:45 Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma Négy nap alatt száz filmet láthat a közönség az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. 2025. június 19. 12:12 Hanghullám a vízen és a lelkekben – Egyházi művészet a hajón, Nagy Veronikával Veszprémi Érsekség Hanghullám a vízen és a lelkekben – Egyházi művészet a hajón, Nagy Veronikával Június 15-én vasárnap délután újra megtelt tartalommal és lélekkel a Tihanyi kikötőből induló Szent Miklós hajó, amely a Veszprémi Főegyházmegye Hanghullám – egyházi művészet a hajón című rendhagyó beszélgetéssorozatának adott otthont. A balatoni sétahajózás során ezúttal dr. Nagy Veronika volt a vendég, akit Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érsekség irodavezetője kérdezett az elmúlt három év tapasztalatairól, az intézmény megújulásáról, valamint az éppen készülő új kiállításról. 2025. június 18. 11:05 Pulgaszari, a szörny, amit egy diktátor rendelt a filmvászonra film Pulgaszari, a szörny, amit egy diktátor rendelt a filmvászonra Kevés furcsább és ellentmondásosabb történet van a filmvilágban, mint amikor egy diktátor elrabol egy rendezőt, hogy propagandafilmet forgattasson vele. Az 1985-ben bemutatott Pulgaszari című észak-koreai szörnyfilm márpedig pont egy ilyen megtörtént eset miatt készülhetett el, ami nem csupán egy Godzilla-utánérzés, hanem egy emberrablással és politikai manipulációval átszőtt groteszk alkotás is. Bemutatjuk Sin Szangok, Csve Ünhi és Kim Dzsongil elképesztő közös produkcióját és történetét. 2025. június 22. 14:42
... 23 24 25 26 27 ...
közélet
Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban. Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása. 
sport
Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel. Most hétvégén sem rendezik meg a Balaton-átúszást További egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.