Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Hemo Winner születésnap A Hemo Winner Versenytánc Egyesület március 12-én születésnapi programokkal készül Veszprémben, a Hemo kamaratermében. 2011. március 12. 2:00 Bohémélet A Veszprémi Operabarátok Körében szombaton Puccini Bohémélet című művéből készült filmet láthatják az érdeklődők. 2011. március 11. 2:00 Ahogy a művészek látják „Kolostortok és kertek” címmel kiállítás nyílt a Jezsuita templomban az új Séd-völgyi fejlesztés alkalmából. 2011. március 10. 15:26 A lublini ikonok hónapja Lengyelországi bizánci ikonokat bemutató fotókiállítás nyílt meg szerdán a Laczkó Dezső Múzeumban. 2011. március 10. 8:19 Magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon Wolf Kati nagyon örült a lehetőségnek és megkönnyíti a dolgát, hogy egy egész csapat áll mögötte a produkcióban. 2011. március 10. 2:00 Érett reneszánsz, korai barokk Az érett reneszánsz és a korai barokk a témája a kedd esti, muzsikával teletűzdelt zenetörténeti előadásnak. 2011. március 8. 5:00 Jeanne keze-lába piszkos Mit tudott ez a lány nagyon? Hitet adni egy olyan korban a franciáknak, amikor éppen a béka segge alatt csücsültek már jó régóta. 2011. március 7. 5:00 Az érték a fontos „Mindig jönnek új generációk, akiknek újra meg lehet, meg kell és érdemes megmutatni a művészet szépségét és csodáját.” 2011. március 7. 5:00 Misztériumjáték zenével A Csíksomlyói magyar passiót kedden mutatják be Veszprémben, mely az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös produkciója. 2011. március 7. 2:00 14 millió forintnyi adomány Jótékony célú gálaestet rendeztek szombat este a Magyar Állami Operaházban az elmaradt operabál helyett. 2011. március 7. 1:00 Röhögni kell és sírni Slawomir Mrožek darabja egyértelművé teszi azt a hipotézist, miszerint jó színészek nélkül nincs jó előadás. 2011. március 6. 2:00 Májusban lesz a 42. Magyar Filmszemle Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Kulturális Alap 2010-es miniszteri keretéből biztosítja a költségek egy részét. 2011. március 6. 0:02 Jancsi meséi a Kabócában Jancsi izgalmas és kalandos hétköznapjai elevenednek meg a Kabóca Bábszínházban. 2011. március 5. 5:00 A víz alatt folytatódik az Avatar A víz alatti világban folyatódik az Avatar, a nézők csodálatosan szép képekre számíthatnak - árulta el egy korábbi szereplő. 2011. március 5. 0:01
... 423 424 425 426 427 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.