Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Új otthonra lelt a Kabóca Új otthonra lelt a Kabóca Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Kabóca Bábszínház. A társulatnak a fesztiválok és fellépések mellett a költözésre is időt kellett találniuk. 2012. augusztus 29. 17:37 Nemzetközi zenei összefogás Nemzetközi zenei összefogás Török Ádám 20 éves kora óta lép fel zenészként. Idén jelenik meg a brit és svájci zenésztársaival készített One Step Closer – Egy lépéssel közelebb a fény felé című lemeze. Az album dalait szeptemberben hallhatja először élőben a magyar közönség. 2012. augusztus 29. 11:49 Gyerekhad Nagy Viktor körül Gyerekhad Nagy Viktor körül Lionel Bart Oliver! című musicaljét mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház november elején. A rendező Nagy Viktor, aki az előadás gyerekszereplőivel már elkezdett dolgozni a teátrumban. 2012. augusztus 29. 10:14 Valló Péter a Csalódásokról Valló Péter a Csalódásokról "A mi nagy magyar nekibuzdulásainknak, hatalmas terveinknek, erőből való gyürkőzéseinknek és azok kudarcainak, elporladásainak az egyik remek, humoros görbe tükre Kisfaludy Károly műve" 2012. augusztus 29. 10:07 Gyerekszereplőket keres a veszprémi színház A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az OLIVER! című musicaljéhez 9-13 év közötti énekelni és táncolni tudó fiúknak. 2012. augusztus 29. 10:03 Nem csak munka, öröm is Nem csak munka, öröm is „Igyekszem mindig a funkciónak megfelelő, nem túl drága házat tervezni, amely lehetőleg illeszkedik a környezetébe, s visszaköszön a hely szelleme” – vallja Albóciné Ábrahám Gabriella építészmérnök. 2012. augusztus 27. 16:23 Helka, a Balaton tündére Helka, a Balaton tündére Magyarországon még nem készült vízi bábszínházi előadás, de hol máshol készülhetne, ha nem a Kabócában, és miről másról szólhatna, ha nem a Balatonról? 2012. augusztus 27. 10:43 Hétperces filmgroteszk nyert Hétperces filmgroteszk nyerte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által biztosított fődíjat a vasárnap befejeződött 19. Országos Diákfilmszemlén. 2012. augusztus 26. 17:02 Átadták az Év Fotográfusa díjat Danis Jánosnak ítélték oda idén az Év Fotográfusa címet, az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja pedig a Biatorbányi Fotóklub lett. 2012. augusztus 26. 16:57 Nyílt nap a Petőfi Színházban Nyílt nap a Petőfi Színházban Nyílt napot rendez a Petőfi Színház szeptember 1-jén, szombaton 16 órától. Koncertekkel, könyvbemutatóval, programokkal és kedvezményekkel várják az érdeklődőket. 2012. augusztus 26. 16:05 Új helyszín és időpont - változatlan érdeklődés Új helyszín és időpont - változatlan érdeklődés A hatalmas hőség ellenére sokan látogattak ki az Ökovásárra. Az eseményt idén új helyszínen és a megszokottnál korábban rendezték meg. 2012. augusztus 25. 22:03 Osgyányi Sára kiállítása Osgyányi Sára kiállítása Osgyányi Sára kiállítását Schnedarek Réka festőművész nyitja meg 2012. augusztus 31.-én 18 órakor a Blog Kortárs Galériában. 2012. augusztus 25. 11:33 A Jobbik pénzt adna a Pannon Várszínháznak A Jobbik pénzt adna a Pannon Várszínháznak A kultúrát, a kultúra fejlődését minden lehetséges eszközzel támogatni kell – közölte Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi alapszervezetének elnöke. A Pannon Várszínház nem kért politikai segítséget. 2012. augusztus 22. 10:22 Ismerem a városom!? Ismerem a városom!? Megkezdődött az Ismerem a városom?! című városismereti vetélkedő tábora. Az eddigi tíz legjobb csapat Balatonöszödön készül fel az októberi döntőre. 2012. augusztus 21. 21:16
... 349 350 351 352 353 ...
közélet
Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. 'Veszprém az más' – Muraközy Péter arról, hogyan lesz a kultúrából város Muraközy Péter történetében a kultúra nem intézményeknél és stratégiáknál kezdődik, hanem egy zenekarnál, egy klubnál, baráti társaságoknál és annál az igénynél, hogy történjen végre valami a városban. A veszprémi alpolgármester, fesztiválszervező és egykori zenész a Pro Bono Veszprémért Egyesület beszélgetésén több mint három évtized tapasztalatán keresztül beszélt arról, hogyan lett az egykor „halott városként” emlegetett Veszprémből országosan ismert kulturális központ. Számára azonban a következő nagy kérdés már nem az, hogy hány rendezvényt lehet a városba hozni, hanem az, hogy a létrejött infrastruktúra és közösségek valóban jobb várossá teszik-e Veszprémet. Még nincs itt az idő? Gerstmár Ferenc, veszprémi önkormányzati képviselő gondolatébresztő írása a önkormányzati rendszer átalakításáról. Estétől még egy turbina termel Pakson Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Duna vízállása tovább emelkedett, így a második blokk hármas turbináját hétfő este visszakapcsolják. Megszelídítették a sárkányokat A dobok ritmusára evező csapatok népesítették be szombaton a Tagore sétány előtti partszakaszt. Az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként megrendezett Sárkányhajó Kupán civil, céges, sportegyesületi és belügyi egységek csaptak össze a vízen. Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója. Egy furcsa halkonzerv lett az Év Strandétele - mutatjuk! A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az év strandétele versenyt, amelyre minden eddiginél több, 22 vendéglátóhely 44 étellel indult. Egy fonyódi hely nyert...
sport
Sárkány Zalán és Rasovszky Kristóf is döntőt úszhat 800 méter gyorson a vizes Eb-n Sárkány Zalán országos csúccsal a második helyen jutott döntőbe 800 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokság keddi versenynapján. Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Vizes Eb: ezüstérmes a 4x200-as női gyorsváltó A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. VESC-arany a MEFOB-on: Bokros Csenge nyerte az országúti versenyt Bokros Csenge aranyérmet szerzett a 2026-os országúti MEFOB-on, miután megnyerte az elit női kategória 95 kilométeres versenyét a Brigetio országúti mezőnyversenyen. A Veszprémi Egyetemi Sport Clubot három versenyző képviselte a több mint 300 indulót felvonultató viadalon. Elkezdte a felkészülést a VESC női röplabdacsapata Hétfőn hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2026/27-es szezonra a VESC felnőtt női röplabdacsapata. A lányok szinte teljes kerettel vágtak neki a közös munkának, amelynek első időszakában a megfelelő fizikai alapok megteremtése kapja a főszerepet az Extraliga küzdelmeire. Eb-t érő érmek az ob-n Két csodásan csillogó érem, ötödik helyet érő egyéni csúcs kalapácsvetésben és értékes helyezések a 131. atlétikai magyar bajnokságon. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Atlétikai Eb: reális éremesélyekkel utazik Birminghambe az 51 fős magyar csapat Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra. Vizes Eb: Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín Két évvel ezelőtti olimpiai győzelme miatt Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín, a hétfőn kezdődő medencés úszóversenyeken pedig az egyik célja, hogy fő számában, 200 méter háton megszerezze karrierje első Európa-bajnoki címét. Meghalt egy versenyző egy nagyatádi triatlonversenyen Meghalt egy versenyző a nagyatádi eXtremeMan elnevezésű nyílt nemzetközi triatlonversenyen - közölték a szervezők vasárnap az esemény Facebook-oldalán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.