Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Szakmai műhelymunka római örökségünk megőrzéséről Szakmai műhelymunka római örökségünk megőrzéséről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az "Ister - A Duna régió országainak összekapcsolása a római kori utak mentén" nemzetközi projektje keretében együtt gondolkodásra hívta a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselőit, a Pannon Egyetem kutatóit és az Önkormányzat munkatársait, hogy február 9-én az ókori eredetű kulturális örökségünk (újra)felfedezéséről és hasznosításáról, ennek szabályozásáról és a szakpolitikai ajánlásokról tanácskozzanak. 2022. február 10. 10:51 A veszprémieket bevonva kaphatnak nevet a város új, vagy megújuló épületei, létesítményei A veszprémieket bevonva kaphatnak nevet a város új, vagy megújuló épületei, létesítményei Nem csak egy egyszerű ötletpályázatot hirdetett meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, hanem olyan kérdések eldöntésében várják a veszprémiek segítségét, ami akár egy emberöltő múltán is meghatározza a Királynék városának egy-egy ikonikus épületét, illetve helyszínét. A felelősség nem kisebb, mint, hogy el kell nevezni több olyan tematikus épületet, közösségi attrakciót, amelyek 2023-tól Veszprém zászlóshajói lesznek. 2022. február 8. 14:03 Zenélünk, pedig hivatalosan nem is tudunk - VIDEÓ zene Zenélünk, pedig hivatalosan nem is tudunk - VIDEÓ Negyvenöt perc, amikor bárki lehet karmester vagy dobos, és együtt laikusként is harmonikusan zenélhetünk. Franczia Dani közel-keleti ütőhangszeres művész örömzene foglalkozásai 2021 augusztusában indultak az EKF Hangjáték projektjén belül, hogy bebizonyítsa, a zenélés öröme tényleg bárkié lehet: kíváncsi kezdőé, lelkes amatőré és profié egyaránt. Mámorítóan felszabadító élmény, amit mi is kipróbáltunk. 2022. február 8. 12:53 Vollein Ferenc festményeiből nyílt tárlat a megyei könyvtárban kultúra Vollein Ferenc festményeiből nyílt tárlat a megyei könyvtárban A 22 éves festőnek ez az 52. önálló kiállítása, munkásságát az Európa Kulturális Főváros program is támogatja. 2022. február 9. 12:00 Hetven éve lépett trónra a brit uralkodó Hetven éve lépett trónra a brit uralkodó Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - vasárnap lesz hetven éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket. 2022. február 5. 16:45 Teljes egészében megújul Szent István öröksége - elkezdődött a veszprémi vár-projekt Veszprémi Érsekség Teljes egészében megújul Szent István öröksége - elkezdődött a veszprémi vár-projekt Elkezdődött a veszprémi vár eddig soha nem látott léptékű felújítása, amelyben gyakorlatilag az összes műemlék épület, valamint közösségi és kiállítóterek is érintettek. Magyarország kormánya közel 40 milliárd forinttal támogatja a gigaberuházást, amely egyszerre városfejlesztési, turisztikai, munkahelyteremtési és hitéleti jelentőségű. 2022. február 5. 0:15 Bemutatták Csányi Erzsébet Vajdasági diptichon című könyvét irodalom Bemutatták Csányi Erzsébet Vajdasági diptichon című könyvét Szerda este a Csikász Galériában került sor Csányi Erzsébet új kötetének bemutatására. 2022. február 6. 17:03 Versenyt hirdettek veszprémi történeteknek kultúra Versenyt hirdettek veszprémi történeteknek A StúDió Veszprém Podcast alapító-szerkesztői, Dióssy László és Wéber László egy chilei minta alapján indítják el a történetíró versenyt, melyre minden olyan írni szerető jelentkezését várják, akiknek élményük, viszonyuk, történetük van Veszprémmel. 2022. február 4. 12:02 A Jutasi úti lakótelepen nyitott új közteret az EKF-program Jutasi úti lakótelep A Jutasi úti lakótelepen nyitott új közteret az EKF-program A Pannon Köztér után ez a második a városban. 2022. február 3. 14:52 Egy színpadon Grecsó Krisztián és Beck Zoli kultúra Egy színpadon Grecsó Krisztián és Beck Zoli Péntek este Grecsó Krisztián és Beck Zoli a Hoztunk valamit magunkból című zenés irodalmi pódiumestjükkel lépnek színpadra a Hangvillában, mellyel az országot járják. Az interaktív est a próza életre keltését ígéri, ahol megidéződnek régi nagy mesterek, a zene és az irodalom találkozásával. Grecsó Krisztián József Attila-díjas írót kérdeztünk az estről… 2022. február 3. 11:09 Élőben is látható lesz A főnök meg én meg a főnök Élőben is látható lesz A főnök meg én meg a főnök A pandémia miatt tavaly csak online tudták megtartani a darab bemutatóját, február 12-én azonban végre közönség előtt is színpadra állítják Goldoni komédiáját a Pannon Várszínházban. 2022. február 3. 4:00 Kortárs irodalmi fesztivállal, a Holtszezonnal indul az EKF 2023 főpróba éve kultúra Kortárs irodalmi fesztivállal, a Holtszezonnal indul az EKF 2023 főpróba éve Holtszezon néven szervez kortárs irodalmi fesztivált a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. A február 25-27. között zajló esemény nyolc helyszínen hatvan művészeti produkciót, előadást és koncertet vonultat fel. 2022. január 31. 13:51 Soha nem fogok elkényelmesedni - Szelle Dávid kultúra Soha nem fogok elkényelmesedni - Szelle Dávid Szelle Dávid, a veszprémi Pannon Várszínház színművésze, rendezője, emlékezetes alakításai és rendezései vitathatatlanul meghatározóak a veszprémi színházi életben. Beszélgetésünk apropóját a Virágot Algernonnak című darab adta, melyet február hatodikán ismét repertoárra tűznek. A Charlie Gordon szerepét formáló Szelle Dávidot szabadnapján értük utol… 2022. január 30. 12:00 2022 az üveg éve a Laczkó Dezső Múzeumban 2022 az üveg éve a Laczkó Dezső Múzeumban 2022-ben minden hónap első szombatján az üveget ünneplik a Laczkó Dezső Múzeum látványraktárában és online felületein. 2022. január 28. 11:12
... 123 124 125 126 127 ...
közélet
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén.
sport
Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.