Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Rendhagyó Séd-bemutató a Dubniczay-palotában kultúra Rendhagyó Séd-bemutató a Dubniczay-palotában Kedd délután a Dubniczay-palotában mutatták be – többek között – a Séd – kritikai lap elmúlt négy lapszámát, de nem csak ezért volt rendhagyó az összejövetel, hanem azért is, mert megjelent az első Séd-könyv, vagyis Csuhai István Szobornék városa című műve. 2021. június 8. 21:39 A szerelmet mindig jó átélni, ez nem korfüggő kultúra A szerelmet mindig jó átélni, ez nem korfüggő Goda Krisztina többek között a Kaméleon, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem rendezője; idén Gárdonyi Géza művéből, az Ida regényéből készít tévéfilmet. A forgatás utolsó két napja a veszprémi Vár utcában zajlott, ennek apropóján beszélgettünk a Balázs Béla-díjas rendezővel, forgatókönyvíróval. 2021. június 10. 15:38 Fesztiválról fesztiválra járhatunk a nyáron fesztivál Fesztiválról fesztiválra járhatunk a nyáron Néhány éve a legnagyobb fesztiválunk viselte a fesztiválköztársaság nevet, de a cím Magyarországra is illene – és ez még a járvány árnyákéban is igaz. Ugyan az idei felhozatal megint valamivel kisebb, ha végig akarnánk járni az összes nyári fesztivált, még így se maradna szabad hetünk a naptárban. 2021. június 7. 21:43 Egy csöpp huszadik század – avagy filmforgatás a Vár utcában Egy csöpp huszadik század – avagy filmforgatás a Vár utcában Azon olvasók, akik a hétvégére vár utcai sétálást terveztek, talán meglepetten szembesültek azzal, mibe csöppentek éppen, hiszen Goda Krisztina rendező stábjával találkozhattak az arra járók. Szembe sétált velünk a huszadik század, Gárdonyi Géza világa, és a mindezt megjelenítő kosztümös színészstáb. 2021. június 7. 12:06 Évadot hirdetett a Pannon Várszínház kultúra Évadot hirdetett a Pannon Várszínház Viharos, de nem sikertelen időszakot hagy maga mögött a Pannon Várszínház; közeleg az évad vége, miközben csütörtök délelőtt már az új évadot bejelentő sajtótájékoztatóra is sor került. 2021. június 4. 10:34 Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat A 30 éves Művészetek Völgye 1869 programmal várja az érdeklődőket július 23-tól augusztus 1-jéig. Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója bejelentette: a fesztiválon először opera is lesz, a nyitónapon Donizetti Szerelmi bájitalát adja elő az intézmény társulata. 2021. június 3. 13:21 A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A menetrend mellett verseket is mondanak a balatoni vasútállomások hangosbemondói A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel országszerte - közölte a MÁV Zrt. 2021. június 3. 12:41 Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Koszorúzás Ányos Pál emléktáblájánál Az 1756-ban (Nagy)Esztergáron született, s 1784-ben Veszprémben elhunyt költő, pálos-rendi paptanár, fajszi Ányos Pál István várbeli (ferences templom falán) emléktáblája előtt hétfőn a Pro Meritis-díjas költő, Csaba Ferenc, Nagyesztergár korábbi polgármestere, a József Attila-díjas költő, író, Fenyvesi Ottó, és Kilián László író, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese koszorúzott. 2021. június 2. 10:32 A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hangvilla A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hosszú idő után ismét közönség előtt adtak koncertet a Hangvillában. A RespektEstre keresztelt exkluzív eseményen Csemer Boggie és Gájer Bálint léptek fel szombat este. Amellett, hogy a koncertek megszervezése egy hosszú és nehéz időszak végét jelentették, a közönség összetétele fogalmazta meg a RespektEst valódi üzenetet. 2021. május 30. 11:39 Kicsi és nagy, fény és árnyék Kicsi és nagy, fény és árnyék Klimó Károly képeiből nyílt kiállítás szombaton a Vass László Gyűjteményben. 2021. május 29. 14:21 Elhunyt Jankovics Marcell Elhunyt Jankovics Marcell Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész. 2021. május 29. 11:57 Vigyáztak a kicsikre gyereknapon Vigyáztak a kicsikre gyereknapon A hatályos járványügyi szabályok betartásával rendeztek gyereknapi programokat Veszprémben vasárnap. 2021. május 30. 14:07 Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök kultúra Remélem, átmegy majd az a szeretet, amit érdemelnek a hősök Ahogyan azt már korábban megírtuk, a hősöknek szól majd az első koncert a Hangvillában: a frontvonalban dolgozókat valódi zenei csemegével ajándékozza a kulturális központ. Az egyik előadó a Hangvilla-díjas Boggie, azaz Csemer Boglárka lesz, akivel legutóbb egy olyan időszakban beszélgettünk, amikor még egészen más volt a világ állása. Most szerencsére nem csupán a járványra gondolok, hiszen tavaly februárban Boggie még a második gyermekét várta, ma pedig már egy kétgyermekes anyukával beszélgetek a visszatérésről, a tervekről, újításokról, és azért az elmúlt időszakról is… 2021. május 28. 11:26 Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Európa Kulturális Fővárosa Júniusban Veszprémre figyel a teljes magyar filmes világ: érkezik a Magyar Mozgókép Fesztivál Még pár hét és ismét a filmeké lesz a főszerep a Veszprémben és a Balaton közeli városaiban, ahol június 23-26 között rendezik meg az első Magyar Mozgókép Fesztivált. A vetítések mellett közönségtalálkozóval, kiállításokkal és gasztronómiai kísérőprogramokkal is készülnek a szervezők. A közel 100 film mellett megelevenednek olyan magyar klasszikusok is, amelyeket anno Veszprémben forgattak. 2021. május 27. 13:49
... 141 142 143 144 145 ...
közélet
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban.
sport
Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.