Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Színházi világnapi gálát tartottak Veszprémben Színházi világnapi gálát tartottak Veszprémben Veszprémben rendezték meg a MASZK Országos Színészegyesület jótékonysági gáláját március 27-én, a színházi világnapon, ahol többek között a szakma tagjait is díjazták. 2013. március 28. 13:46 A vörös és fehér uralom hátországa A vörös és fehér uralom hátországa A rendszerváltás óta a Tanácsköztársaság korának kutatása szinte teljesen leállt. A levéltár legújabb kiadványával ezt a területet akarja újra megnyitni a történészek előtt. 2013. március 27. 18:42 Szembetalálkozunk Lackóval az aluljáróban Szembetalálkozunk Lackóval az aluljáróban Csütörtökön az önkormányzat közgyűlésén mutatták be a Jutasi út – Budapest út csomópont alatt átvezető aluljáró, a Szilágyi László Aluljáró Galéria látványterveit. 2013. március 27. 17:32 Öt nagyarany a Veszprém megyei palackos borok versenyén Öt bor ért el nagyaranyérmes minősítést a Veszprém megyei palackos borok versenyén. 2013. március 27. 12:23 Hitelesen a magyar történelemről Hitelesen a magyar történelemről Rólunk, magyarokról semmit nem tudnak külföldön, vagy keveset és azt is rosszul - véli Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus- és festőművész, akinek kedden mutatták be “Magyar hadizászlók” című angol és magyar nyelvű kiadványát a Pannon Egyetemen. 2013. március 27. 10:29 Verancsics Faustus Verancsics Faustus A Múlt, Jelen, Jövő sorozatunkban ezúttal Verancsics Faustus (Šibenik, 1551 – Velence, 1617) életútját ismerhetik meg olvasóink. 2013. március 25. 23:11 Elmarad a Vastaps Az időjárásra való tekintettel a hétfő estére tervezett Vastaps beszélgetés Cserhalmi Györggyel elmarad! A programot későbbi időpontban rendezi meg a színház. 2013. március 25. 15:02 Herendre került a 16 ezredik bérlet A herendi Tóth Balázs a Veszprémi Petőfi Színház 16 ezredik bérletese. 2013. március 25. 10:32 Óvodások hónapja Április, Eötvös Károly Megyei Könyvtár 2013. március 25. 10:31 Múltbatekintő XXXIX - Csókvár Múltbatekintő XXXIX - Csókvár A Múltbatekintő című sorozat következő részében a Veszprémi Történelmi Szalon előadásán elhangzottak elevenednek meg újra. 2013. március 25. 8:47 Reformáció az Erdélyi fejedelemségben Reformáció az Erdélyi fejedelemségben Szabó Péter az ELTE – BTK docense tartott előadást csütörtökön a Szaléziánumban a Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben programsorozat keretében. 2013. március 24. 20:17 Zenél az erdő Zenél az erdő Nyílt napot tartott csütörtökön a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ. Megnéztük, hol képzik a tehetséges roma fiatalokat. 2013. március 23. 16:53 A Kabóca Bábszínház új felfogásban viszi színre Hófehérkét Premierre készül vasárnap a veszprémi Kabóca Bábszínház: a Hófehérke című zenés mesejátékot mutatják be új felfogásban. 2013. március 23. 15:49 A csontok meséltek A csontok meséltek Széchenyi Pál érsek és Romzsa Tódor görögkatolikus püspök földi maradványainak vizsgálatáról tartottak előadást a kutatók szerdán a Laczkó Dezső Múzeumban. 2013. március 23. 13:18
... 309 310 311 312 313 ...
közélet
Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. A kádártai kolbásznak nincsen párja Nagyon gyenge szóvicc lenne, ha azt mondanánk, „nagy kolbászolással találkozott az, aki szombaton Kádártán kolbászolt”, ezért inkább galériánkon keresztül mutatjuk meg az immáron hatodik alkalommal megrendezett és idén is nagy népszerűségnek örvendő kolbászfesztivál legjobb pillanatait, ahol a közel húsz csapat között nemcsak helyiek, hanem a közeli falvakból érkező baráti társaságok is voltak. Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
sport
Női kézilabda BL: A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.