Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

színház

Az élet tényleg csodaszép Az élet tényleg csodaszép George Bailey Az élet csodaszép című klasszikus végén megtanulja, hogy bármilyen csapás is ér minket, az életet meg kell becsülni. A Pannon Várszínházban rádiójátékként debütált előadás látássérült nézőjével beszélgetve pedig azt is eszünkbe véshetjük, hogy mindig legyünk nyitottak. 2020. január 29. 13:52 A magyar kultúra napja - Kiállításokkal, koncerttel, szabadtéri színházi programmal készülnek Veszprémben A magyar kultúra napja - Kiállításokkal, koncerttel, szabadtéri színházi programmal készülnek Veszprémben Kiállításokkal, koncerttel és szabadtéri színházi produkciókkal készülnek a magyar kultúra napjára Veszprémben. Balatonfüreddel kulturális együttműködési megállapodást ír alá Veszprém. 2020. január 18. 11:34 „Egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam” - interjú Tompos Kátyával „Egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam” - interjú Tompos Kátyával Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznőnek tavaly ítélték oda a Hangvilla könnyűzenei díjat, ennek apropójából pedig újévi koncertet adott a további díjazottakkal, Hrutka Róberttel és az Antal Gábor Trióval. Tompos Kátyát a koncert előtt sikerült diktafonvégre kapni. 2020. január 13. 19:58 Elkezdődött a jótékony január a színházban Elkezdődött a jótékony január a színházban 119 ezer forintot adtak át az AutiSpektrum Egyesület képviselőjének a jótékony január program részeként vasárnap este az Esőember című előadást követően. 2020. január 13. 9:34 Jótékony január a Petőfi Színházban Jótékony január a Petőfi Színházban A Veszprémi Petőfi Színház egy egészen különleges jótékony fogással indítja az új évet, amelynek részleteiről kedd délelőtt egy sajtótájékoztató keretein belül számoltak be. 2019. december 10. 21:38 Petőfi Szalon: az ügyelők különleges munkájáról hullt le a lepel Petőfi Szalon: az ügyelők különleges munkájáról hullt le a lepel Tegnap este került sor a harmadik Petőfi Szalonra, mely sorozat keretén belül olyan színházi munkakörökbe engednek betekintést nyerni, amelybe a néző egyébként nem láthat be, sőt, amelyekről a legtöbben keveset tudnak. Mint ahogy keveset tudunk az ügyelőkről, vagyis az előadások „kapitányáról”. 2019. november 20. 20:25 Tortúra, ami a mélybe taszít, majd felemel Tortúra, ami a mélybe taszít, majd felemel Színésznek, háttérmunkásnak és a nézőnek is megterhelő, mégis igazi nagybetűs színházi élmény Stephen King Tortúra című regényének színházi adaptációja. A Latinovits-Bujtor Játékszínben megnéztük az előadást, sőt a színfalak mögé is beleshettünk. 2019. november 18. 16:09 Csak semmi tétlenség Csak semmi tétlenség Telegdi Kamilla a fóti Muharay Színház színésznője és a veszprémi Pannon Várszínház vendégművésze. Dióhéjban legalábbis. Valójában egy nagy adag kíváncsisággal megáldott, számos érdeklődési körrel rendelkező, az unalmat még csak véletlenül sem ismerő, az álmaiért tenni akaró tehetséges, fiatal lány. Színházról, versenyzésről, a magadba vetett hitről és szenvedélyekről beszélgettünk vele. 2019. november 3. 17:31 Önálló harcos vagyok Önálló harcos vagyok Vásáry Andréval, hazánk egyetlen férfi szoprán énekesével beszélgettünk. 2019. október 30. 0:12 Felépült Déva vára a Pannon Várszínházban Felépült Déva vára a Pannon Várszínházban Vándorfi László rendezésében mutatta be a Kőműves Kelement a Pannon Várszínház, mostantól tehát Déva várának története Veszprém városában épül estéről estére… 2019. október 26. 14:21 A Kabóca Bábszínház is teljesítette a kihívást A Kabóca Bábszínház is teljesítette a kihívást A Kabóca Bábszínház is csatlakozott a Tetris Challenge-hez, Facebook-oldalukon posztolták a kihívásra készített fotójukat. 2019. október 21. 19:57 1848 legnagyobb vitéze: egy nő 1848 legnagyobb vitéze: egy nő Bátorságból, vakmerő helytállásból és magyarságtudatból ad leckét a Veszprémi Petőfi Színház idei évadának első bemutatója, a koprodukcióban készülő Mária főhadnagy című operett. A médianapon jártunk. 2019. október 2. 16:21 Háromfelvonásos lett Oberfrank veszprémi szereplése Háromfelvonásos lett Oberfrank veszprémi szereplése 2025-ig maradhat a Petőfi Színház élén Oberfrank Pál. A jelenlegi képviselő-testület utolsó ülésén a megyei könyvtár és a Programiroda vezetőiről is döntöttek. 2019. szeptember 25. 14:02 Hair-kulisszák: Annak, aki már látta, és annak, aki még nem Hair-kulisszák: Annak, aki már látta, és annak, aki még nem Csütörtök este a Pannon Várszínház művészei lepték el az Utas és holdvilág Antikváriumot, hogy kisebb-nagyobb kulissza titkokat tárjanak fel a már nagy sikerrel bemutatott Hairről. 2019. szeptember 22. 4:00
... 17 18 19 20 21 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart.
sport
Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.