Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém Portré

Egy család Csatár-hegyen Egy család Csatár-hegyen Konzervatív értékeket vallunk, mind a ketten hívők vagyunk, rendszeresen imádkozunk, lelkészképző főiskolát végeztünk. A Szentírás a kohéziós erő a családban, ehhez próbáljuk a saját értékrendünket, életmódunkat igazítani - vallja Mosonyi Tamás és felesége, Orsi, akikkel a jó és rossz családi mintákról is beszélgettünk. 2021. augusztus 6. 11:43 Állandó mozgásban - szellemileg, fizikailag Állandó mozgásban - szellemileg, fizikailag Novics Jánossal beszélgettünk. Mi másról, mint az írásról, vagyis az életéről. 2021. augusztus 5. 18:49 Tudományos műhely és archívum Tudományos műhely és archívum Dr. Karlinszky Balázzsal, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár igazgatójával készített interjút a Veszprém Portré feladatairól, kutatásról és az EKF kínálta lehetőségekről. 2021. július 13. 12:00 Lehet művészet nélkül élni? Lehet művészet nélkül élni? Hegyeshalmi László tizenhat éve vezeti a Művészetek Házát Veszprémben. A város önkormányzata 2021-ben Veszprém Városért – Pro Urbe érdeméremmel díjazta kiemelkedő tevékenységét. Életpályáról, művészetről, alkotásról, művészetközvetítésről… és a „tudatos létezésről” beszélgettünk. 2021. július 7. 14:40 Egy menedék, ahol megtanulhatsz szebben élni Veszprém Portré Egy menedék, ahol megtanulhatsz szebben élni Nincsen folyóvízük, de van balatoni panorámájuk, és leginkább boldogságuk. A nagyvárosi nyüzsgést cserélték le a Barnag melletti Hideg-hegy csendjére és békéjére, egy jurtára és egy kétkezi munkával felépített élettérre, ahol napról napra tanulják – reményeik szerint idővel pedig taníthatják is –, hogyan élhetünk szelídebb, természetközelibb, emberségesebb életet. A Hideg-hegyi Menedékben, Csatlós Reginánál és Tőgyi Balázsnál jártunk. Vportré cikke. 2020. október 28. 4:00 A jó élet vidéken rejtőzik A jó élet vidéken rejtőzik Megjelent a Veszprém Portré internetes periodika legújabb, Vidáman Vidéken című száma. 2020. szeptember 7. 4:20 Szeretem az új életemet Szeretem az új életemet Az Olivában lett ismert, de volt bátorsága váltani. A családot és a bizonytalannak tűnő szabadságot választotta. Megérte. Tornyos Balázzsal beszélgettünk. 2020. július 20. 5:02 Merre halad a világ? Merre halad a világ? Erősödő online tér, okos megoldások, átalakuló média: a jövőnket tényleg az algoritmusok fogják alakítani vagy az offline még nyerhet teret? Ezt kutatja a Veszprém Portré legújabb száma. 2020. július 4. 18:01 Compocity: a városi komposztálás okosabb, játékosabb formája Compocity: a városi komposztálás okosabb, játékosabb formája Egy amerikai kutatás szerint a városi lakosság 67%-a komposztálna, ha az a hagyományosabb módszernél egy fokkal kényelmesebb lenne. Az igény itthon is megvan erre, hamarosan pedig akár szélesebb körben is elérhető lesz hozzá az eszköz: a Pancsa Emese formatervező ötlete alapján megszületett Compocity-vel duplán is védhetjük a bolygónkat. 2020. május 16. 4:00 Már nem garázsokból, hanem kávéházakból startolnak a világcégek Már nem garázsokból, hanem kávéházakból startolnak a világcégek Mátyás Mónikával, az INPUT Program veszprémi startup koordinátorával a Veszprém Portréban jelent meg interjú vállalkozói trendekről, kihívásokról, sikerekről. 2020. május 9. 4:00 A lelki egyensúly megőrzése a koronavírus árnyékában A lelki egyensúly megőrzése a koronavírus árnyékában Semmi korábbi tapasztalatunk nem hasonlítható ahhoz, ami most történik, s emiatt nem rendelkezünk biztos stratégiákkal a megküzdéshez. 2020. április 14. 12:53 Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Friss lapszámmal és megújult struktúrával jelentkezik a Veszprém Portré internetes magazin: a kiadvány ezentúl a kultúra mellett a gazdaságra, a Veszprém és Balaton térségéből jövő kreatív és innovatív ötletek bemutatására is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. Pethő Imre főszerkesztővel beszélgettünk. 2020. április 9. 15:40 A koronavírus gazdasági kockázatai A koronavírus gazdasági kockázatai A koronavírus terjedése mindenek előtt közegészségügyi szükséghelyzet, de a gazdaságra is jelentős fenyegetést jelent – írta a Veszprém Portré legújabb számában Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. 2020. április 1. 14:12 Elsősegélycsomag szavakból Elsősegélycsomag szavakból Rendkívüli különszámmal jelentkezik a Veszprém Portré internetes kulturális magazin: a civil összefogással készült lapszám mindazoknak szeretne most segíteni, akik úgy érzik, a koronavírus járvány kirántotta a lábuk alól a talajt. 2020. március 27. 15:07
1 2
közélet
Tacskó = szerelem Szombaton ismét a tacskóké volt a főszerep a Veszprémvölgyben, ahová az ország minden pontjáról érkeztek kutyák és gazdáik a Tacsitali rendezvényére. Kíváncsiak voltunk, miért olyan különlegesek ezek a kutyák. Vaddisznók dúlták fel a balatonalmádi sportközpontot Jelentős anyagi kárt okoztak a vaddisznók a Balatonalmádi Sportközpont élőfüves labdarúgópályáján – tájékoztatott közleményében a Balatonalmádi Sport Egyesület. Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton. Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Trump felkerült az egydollárosra – száz éve nem volt példa hasonlóra az Egyesült Államokban Donald Trump portréja került az amerikai pénzverde új, egydolláros emlékérméjére, amelyet az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából adtak ki. Száz éve nem szerepelt hivatalban lévő vagy élő elnök amerikai fizetőeszközön, az első készletek pedig órák alatt elfogytak a pénzverde weboldaláról. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak.
sport
Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. Premier League: megvan a Liverpool idénybeli első győzelme A Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott az újonc Ipswich Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Női kosárlabda-vb: elmaradt a bravúr, vereséggel kezdtek a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte meg szereplését a berlini világbajnokságon, mivel pénteken 99-53-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Lipl és Bognár duplájával őrizte meg hibátlan mérlegét a Vehír Veszprém A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-1-re múlta felül a vendég TFSE Tent-Team együttesét a férfi futsal NB I alapszakaszának negyedik fordulójában. A kék-fehérek továbbra is a bajnokság egyetlen százszázalékos csapataként állnak a tabella élén. A világbajnok vitorlázó Vadnai Jonatánt köszöntötték Balatonfüreden Vadnai Jonatánt, az ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály friss világbajnok vitorlázóját köszöntötték péntek este Balatonfüreden a Kékszalag Portban. Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Elstartolt a 31. Balaton Boat Show Balatonkenesén Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajós és aktív turisztikai kiállításán több mint 70 kiállító és több mint 80 vitorlás, elektromos hajó és motorcsónak várja a látogatókat. 

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.