Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 26. Ervin
2025. április 26. Ervin

Kézilabda NB I: szeptember közepén kezdődik az új idény

2021. június 18. 11:45 // Forrás: MTI
A férfiak és a nők mezőnyében is szeptember 12-én kezdődik az új idény a kézilabda NB I-ben.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a bajnokságokban továbbra is 14-14 csapat vesz részt. A lebonyolítás változatlan: a női NB I-ben körmérkőzéses rendszerben játszanak a csapatok 26 fordulót, ezt követően alakul ki a végeredmény. A férfiaknál a 26 fordulót követően az első és a második helyezett oda-visszavágós döntőt játszik egymással jövő júniusban.

A férfi kézilabda NB I-ben a Veszprémi KKFT-nek és a Telekom Veszprémnek (képünkön) is szurkolhatunkA férfi kézilabda NB I-ben a Veszprémi KKFT-nek és a Telekom Veszprémnek (képünkön) is szurkolhatunk

Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója elmondta: fontos változás, hogy mostantól a külföldi kézilabdázók játékengedélyének kiadása a magyar állampolgárokéval azonos feltételek mellett történik, megszűnik tehát az a szabály, hogy a férfi bajnokságban az ötödik, a női élvonalban pedig a negyedik külföldi játékos után külön díjhoz kötött mindegyik légiós játékengedélyének kiadása.

Erre a magyar játékosok védelmében volt szükség, azonban az utóbbi időszakban már érvényesült az az elv, hogy a tehetséges magyar kézilabdázók a tudásuknak megfelelő klubokban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, így ebben a tekintetben a sportág tulajdonképpen önszabályozóvá vált 

- magyarázta a versenyigazgató.    

Rupp István kiemelte, hogy az NB I-es liga hozzájárulásával a nemzetközi versenynaptárban szereplő időpontokon kívül további lehetőséget kapnak a közös gyakorlásra a felnőtt válogatottak. A férfiak a jövő januári, hazai Európa-bajnokság előtt összesen 16 extra napon készülhetnek együtt, míg a női csapat ősszel további három, a jövő év első felében pedig hat napot kap a válogatott heteken túl.

A bajnoki sorsolást július 22-én tartja az MKSZ.   

A Magyar Kupa négyes döntőjének időpontja a férfiaknál április 23-24., a nőknél május 28-29.

vehir.hu
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 26 23 1 2 737 613 124 47
2. Budai Farkasok-Rév 26 22 0 4 747 618 129 44
3. DEAC 26 16 3 7 733 683 50 35
4. Széchenyi University HT Veszprém 26 14 4 8 707 690 17 32
5. PV-CENTRAL Békési FKC 26 13 3 10 704 681 23 29
6. Vecsési KKFT 26 14 1 11 676 681 -5 29
7. Ceglédi KK 26 12 2 12 752 742 10 26
8. Mezőkövesdi KC 26 11 3 12 716 718 -2 25
9. OTP Bank - Pick Szeged U21 26 12 1 13 781 784 -3 25
10. DVTK 26 12 1 13 701 734 -33 25
11. Veszprém Handball Academy U21 26 10 4 12 702 675 27 24
12. KK Ajka KFT 26 10 2 14 715 746 -31 22
13. Százhalombattai KE 26 9 3 14 741 755 -14 21
14. Rákosmente 26 7 2 17 686 758 -72 16
15. Balatonfüred KA U21 26 4 1 21 647 741 -94 9
16. Csömör KSK 26 3 1 22 707 833 -126 7
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:25
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2024. október 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 31. 18:30
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
PV-CENTRAL Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 8. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Győri ETO University Handball Team
Időpont
2024. november 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. november 16. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 30. 18:00
Helyszín
Debrecen, Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2024. december 7. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. december 14. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Rákosmente
Időpont
2024. december 20. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
további cikkek
Férfi kézilabda NB I : a PLER legyőzésével már biztosan érmes a Ferencváros férfi kézilabda NB I Férfi kézilabda NB I : a PLER legyőzésével már biztosan érmes a Ferencváros A Ferencváros biztosította éremszerzését a férfi kézilabda NB I-ben, mivel pénteken házigazdaként 33-28-ra legyőzte a PLER-t. tegnap 20:52 Bánhidi szerint a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki a Szeged férfi kézilabda BL Bánhidi szerint a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki a Szeged Bánhidi Bence csapatkapitány szerint a Szeged a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki házigazdaként 27-24-re a címvédő Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, csütörtökön. 2025. április 24. 22:50 Háromgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben férfi kézilabda BL Háromgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged házigazdaként 27-24-re kikapott a címvédő Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén. 2025. április 24. 20:58 Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém One Veszprém HC Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt. 2025. április 23. 20:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.