Ligetvári Patrik, a Veszprém válogatott kézilabdázója úgy fogalmazott: mindig törekedett a tiszta játékra, és nagyon sajnálja, hogy sérülést okozott a szegedi Dean Bombacnak a férfi kézilabda NB I döntőjének első, pénteki mérkőzésén.
"A pályafutásom során mindig törekedtem a tiszta játékra, és arra, hogy sportszerűen viselkedjek a pályán és azon kívül is. Egy szerencsétlen ütközés következtében történt ez az eset, amit nagyon sajnálok! Sajnos ez benne van a sportban, de borzasztó érzés, amikor résztvevője is az ember" - írta közösségi oldalán az olimpiai kvótás magyar válogatott balátlövője, majd jobbulást és gyors felépülést kívánt Bombacnak.
Szombaton derült ki, hogy a szezon végén Győrbe igazoló szlovén irányító állkapocscsontja eltört, és mivel eszméletvesztése volt, agyrázkódást is szenvedett, ezért nem játszhat a finálé második meccsén, szerdán Szegeden.
A Veszprém 1-0-ra vezet a Szeged elleni döntőben
Bombac és Ligetvári ütközése a hetedik percben történt, a játékvezetők a videobírós visszajátszás megtekintését követően belemenés miatt szabaddobást ítéltek a házigazda Veszprém javára. A szegediek eljárást kezdeményeznek Ligetvárival és a döntő két játékvezetőjével szemben is.
A meccset 35-28-ra a Veszprém nyerte, a párharc az egyik csapat második győzelméig tart.
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
-
Hazai
-
Carbonex-Komló
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. május 18. 17:30
-
Helyszín
-
Komló, Sportközpont
-
Eredmény
-
26-37
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
MOL Tatabánya KC
-
Időpont
-
2025. május 25. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
36-30
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
OTP Bank-Pick Szeged
-
Időpont
-
2025. május 30. 19:15
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
34-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
-
Hazai
-
OTP Bank-Pick Szeged
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. június 4. 18:30
-
Helyszín
-
Szeged, Pick Aréna
-
Eredmény
-
32-28
részletek
-
Sorozat
-
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
OTP Bank-Pick Szeged
-
Időpont
-
2025. június 8. 17:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
34-31
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
-
Hazai
-
Besiktas
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. augusztus 13. 21:00
-
Helyszín
-
Doboj, Bosznia-Hercegovina
-
Eredmény
-
28-38
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Al Ahly
-
Időpont
-
2025. augusztus 15. 20:20
-
Helyszín
-
Doboj, Bosznia-Hercegovina
-
Eredmény
-
28-27
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
VfL Gummersbach
-
Időpont
-
2025. augusztus 16. 20:20
-
Helyszín
-
Doboj, Bosznia-Hercegovina
-
Eredmény
-
27-25
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Orlen Wisla Plock
-
Időpont
-
2025. augusztus 23. 16:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
31-29
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
-
Hazai
-
FH Hafnarfjörður
-
Vendég
-
One veszprém HC
-
Időpont
-
2025. augusztus 29. 20:30
-
Helyszín
-
Hafnarfjörður Arena (Izland)
-
Eredmény
-
22-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
CYEB-Budakalász
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 6. 17:00
-
Helyszín
-
Sportcsarnok Budakalász
-
Eredmény
-
32-45
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
Aalborg Handbold
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 10. 18:45
-
Helyszín
-
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
-
Eredmény
-
32-28
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
FTC-Green Collect
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 13. 18:15
-
Helyszín
-
Budapest, Elek Gyula Aréna
-
Eredmény
-
30-42
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
HBC Nantes
-
Időpont
-
2025. szeptember 18. 18:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
30-25
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
PLER-Budapest
-
Időpont
-
2025. szeptember 20. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
42-21
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
Dinamo Bucuresti
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 24. 18:45
-
Helyszín
-
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
-
Eredmény
-
27-30
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
-
Hazai
-
Sydney Uni
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 27. 19:00
-
Helyszín
-
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
-
Eredmény
-
15-51
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
-
Hazai
-
al-Ahli
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. szeptember 28. 19:00
-
Helyszín
-
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
-
Eredmény
-
31-22
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
SC Magdeburg
-
Időpont
-
2025. szeptember 30. 16:15
-
Helyszín
-
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
-
Eredmény
-
23-20
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
FC Barcelona
-
Időpont
-
2025. október 2. 19:00
-
Helyszín
-
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
-
Eredmény
-
30-31
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
Budai Farkasok-Rév
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. október 5. 18:00
-
Helyszín
-
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
-
Eredmény
-
26-45
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Industria Kielce
-
Időpont
-
2025. október 9. 18:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
35-33
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
HE-DO B Braun Gyöngyös
-
Időpont
-
2025. október 11. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
36-28
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
Sporting CP
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. október 16. 20:45
-
Helyszín
-
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
-
Eredmény
-
33-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Füchse Berlin
-
Időpont
-
2025. október 23. 18:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
31-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Szigetszentmiklósi KSK
-
Időpont
-
2025. október 25. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
49-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
OTP Bank-PICK Szeged
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. november 8. 16:45
-
Helyszín
-
Szeged, Pick Aréna
-
Eredmény
-
31-32
részletek
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
Kolstad Handball
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
holnap 18:45
-
Helyszín
-
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
NEKA
-
Időpont
-
2025. november 15. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Kolstad Handball
-
Időpont
-
2025. november 19. 18:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
Csurgói KK
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. november 22. 17:00
-
Helyszín
-
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
Füchse Berlin
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. november 27. 20:45
-
Helyszín
-
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
Carbonex-Komló
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2025. november 30. 18:00
-
Helyszín
-
Komló, Sportközpont
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda BL 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Sporting CP
-
Időpont
-
2025. december 4. 18:45
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
ETO University HT
-
Időpont
-
2025. december 7. 16:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
MOL Tatabánya KC
-
Időpont
-
2025. december 9. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Balatonfüredi KSE
-
Időpont
-
2025. december 13. 16:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
CYEB-Budakalász
-
Időpont
-
2026. február 6. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
FTC-Green Collect
-
Időpont
-
2026. február 14. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
PLER-Budapest
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. február 22. 18:00
-
Helyszín
-
Budapest, Bud Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Budai Farkasok-Rév
-
Időpont
-
2026. február 28. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
HE-DO B Braun Gyöngyös
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. március 8. 18:00
-
Helyszín
-
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I 2025/26
-
Hazai
-
Mol Tatabánya KC
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. március 14. 18:00
-
Helyszín
-
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
Szigetszentmiklósi KSK
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. március 28. 18:00
-
Helyszín
-
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
Balatonfüredi KSE
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. április 4. 18:00
-
Helyszín
-
Szabadidőközpont Balatonfüred
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
OTP Bank-PICK Szeged
-
Időpont
-
2026. április 12. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Csurgói KK
-
Időpont
-
2026. április 24. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
One Veszprém HC
-
Vendég
-
Carbonex-Komló
-
Időpont
-
2026. május 3. 18:00
-
Helyszín
-
One Veszprém Aréna
-
Eredmény
-
-
Sorozat
-
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
-
Hazai
-
ETO University HT
-
Vendég
-
One Veszprém HC
-
Időpont
-
2026. május 10. 18:00
-
Helyszín
-
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
-
Eredmény
-