Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

fiatalok

„Veszprémben a jövőd” - szakképzettséget szerző fiatalok kaptak mentori segítséget „Veszprémben a jövőd” - szakképzettséget szerző fiatalok kaptak mentori segítséget 2019 júniusával zárult a „Veszprémben a jövőd” nevet viselő mentorprogram, amelyet szolnoki mintára – „Szolnokon a jövőd” - pilot projekt jelleggel, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának finanszírozásával indított útjára a „Veszprémi Járási Foglalkoztatási Paktum”. A program a JOST Hungária Kft. és a Savencia F&D Zrt. vállalati partnerségével, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum közreműködésével valósult meg. A mentori feladatok az Életet Segítő Alapítvány látta el, a program elindítását és megvalósulását a Pro Veszprém NP Kft. koordinálta. 2019. július 5. 9:02 Mintaprogram mintaéve – Kelet- és Nyugatmagyarországi együttműködés pályakezdő fiatalok munkahelyi integrációjáért Mintaprogram mintaéve – Kelet- és Nyugatmagyarországi együttműködés pályakezdő fiatalok munkahelyi integrációjáért Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, valamint a szolnoki Impulzus Egyesület - mint a „Szolnokon a jövőd” Mentorprogram projektgazdái – tapasztalatcserére invitálták a mintaprogramot veszprémi sajátosságokra adatpáló „Veszprémben a jövőd” Mentorprogram megvalósítóit. 2019. április 10. 12:57 Hasznos tudnivalók a tehetséggondozásról Hasznos tudnivalók a tehetséggondozásról Számos intézményben találunk lehetőséget arra, hogy fiatal tehetségeinket, társadalmunk különleges tagjait képességeiknek megfelelően neveljük, segítsük. De mit is takar pontosan a tehetség fogalma? Hogyan ismerhetjük fel, és melyik életkorban érdemes foglalkozni a tehetséggondozással? Minderre milyen lehetőségek vannak? Minden röviden, amit a tehetséggondozásról tudni érdemes. 2019. március 3. 4:00 Minden emberi lénynek szüksége van a sikerre Minden emberi lénynek szüksége van a sikerre „Anya siet, apa nagyon fáradt…” Azon a ködös vasárnapon, amikor e sorokat kiírtam magamból, túlontúl sok gondolat lepte el testem fellegét. Nem is gondolat, sokkal inkább emlékkép. Szellemek a fakó múltból, akik életüket „áldozták” egy nemes célért, hogy tanítsák, vezessék világunk csodáját: az ártatlan emberi lényt. 2019. március 2. 21:39 Életelixír Életelixír A világ kezdete óta kutatjuk az örök fiatalság titkát. Elixíreket kevertünk, mozgáskultúrákat találtunk ki, egészséges étrendre esküdtünk. Pedig valójában ennél sokkal-sokkal egyszerűbb a titok. Egy pszichológus ismerősöm szerint akkor őrizhetjük meg a fiatalságunkat, ha hétköznapjainkban merünk flúgosak lenni, ha kimondjuk és vállaljuk a véleményünket. 2019. március 2. 4:00 Fiatal felnőttek a pszichológus szemével Fiatal felnőttek a pszichológus szemével A 18-25 éves fiatalokra nagy befolyással van a szülői háttér – melyet a gyermek születésétől kezdve kell megalapozni, és a hosszú nevelési folyamatot nem kamaszkorban kell elkezdeni –, emellett meghatározó a személyiség, a környezet, a baráti kör, az internet, valamint a közösségi oldalak hatása – véli Kerkápoly Csabáné pszichológus. 2019. február 24. 1:30 Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Fiatal tehetségeknek is helyet adó zenei főhadiszállás az egykori VMK-ban, Veszprémi Hang Bank és városi zajokból születő zenék, a város arculatának (újra)tervezése fiatal művészek bevonásával. Ilyen és ehhez hasonló projektek valósulhatnának meg, ha 2022-ben Veszprém lehetne Európa Ifjúsági Fővárosa. 2019. január 31. 4:00 Nemzetközi diákcsere-program résztvevői a Kossuth utcán Nemzetközi diákcsere-program résztvevői a Kossuth utcán Szerda délután nemzetközi csapat szervezett flashmobot a Kossuth utcán. 2018. november 1. 12:00 Birtokba vették a várost a középiskolások Birtokba vették a várost a középiskolások Harmadik alkalommal rendezték meg a Fiatalok Napját hétfő délután az Óváros téren, ahol játékok, sportprogramok és ügyességi vetélkedők várták a középiskolás fiatalokat. 2018. szeptember 18. 4:00 Több mint állás – együttállás: Mentorálással a pályakezdőkért Több mint állás – együttállás: Mentorálással a pályakezdőkért Két hónapja vette kezdetét városunkban a „Veszprémben a jövőd” nevet viselő mentorprogram, amely arra hivatott, hogy pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedését támogassa, átsegítve Őket azon a kezdeti időszakon, amikor gondtalan tinédzserből dolgozó felnőtté válnak, annak minden szépségével és kihívásával együtt. 2018. augusztus 7. 14:43 Az internethasználat veszélyeire figyelmeztettek Az internethasználat veszélyeire figyelmeztettek A tudatos és biztonságos internethasználat jegyében rendezett programot középiskolás fiataloknak szerdán a Lélektér Alapítvány. 2018. június 13. 12:44 Fiatalok az internetes zaklatás ellen Fiatalok az internetes zaklatás ellen A Lélektér Alapítvány által koordinált Erasmus+ program keretében Magyarországra érkező külföldi diákok rendeztek flashmobot az ún. cyber bullying, azaz internetes zaklatás ellen hétfő délután a Szent Imre téren. 2017. október 17. 4:00 Véleményt mondtak a fiatalok Véleményt mondtak a fiatalok Harmadik évét tapossa a Rólad szól! Program, amit idén először Veszprémben rendeztek meg kedden. 2017. október 4. 11:00 Futóversennyel kezdődött az autómentes nap Futóversennyel kezdődött az autómentes nap A verseny az Óváros térről indult péntek reggel 9 órakor. 2017. szeptember 22. 9:41
... 7 8 9 10 11 ...
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.