Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
5°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
5°C

közélet

A magára hagyott vidék / Mi lesz veled 8-as főút? A 8-as főút fejlesztési koncepcióját még a 90-es évek végén Horváth Balázs országgyűlési képviselő vitte a vállán, létrehozva a 8-as Főút Fejlesztési Tanácsot. Szépek voltak az álmok, hogy létrehozzuk azt a nyugati-keleti tengelyt, amely összeköti az osztrák és a román határt. Ezekben az elképzelésekben ott szerepelt a Veszprémet is keresztülszelő 8-as főút fejlesztése, megerősítése, hiszen ez az út már akkor is nehezen bírta az egyre gyarapodó forgalmat. A helyzet azóta csak rosszabb lett. 2004-ben Horváth Balázst kizárták az általa alapított fejlesztési tanácsból, az utódja pedig már nem igazán a térség érdekeit képviselte. Mára odáig jutottunk, hogy már az is bizonytalan, ami eddig biztos volt. Lesz e elkerülő, hol lesz az elkerülő, hogy érint ez minket, hol marad 8-as főút, hol lesz M8-as út? – kérdések sora, válaszok nélkül. 2008. június 9. 19:53 Kék hírek Veszprémből / Három körözött személy egy hétvégén Több bűncselekmény történt a hétvégén Veszprémben. Az alábbaikban a Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztály előadójának beszámolóját olvashatják. 2008. június 9. 14:00 Újabb hús áremelések, avagy a sertéstenyésztők kálváriája? A májusban megkezdődött áremeléssel a gazdák majdnem harmadával többet kapnak a sertéseikért az egy évvel korábbinál. "A jelenlegi 330-360 forint közötti ár már sok sertéstartónak minimális jövedelmet is hoz, de valójában a 400 forint körüli ár lenne megfelelő" – mondta: Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke. 2008. június 9. 13:47 Látogatható a szentgáli Kőlik barlang Mostantól külön engedély nélkül, turisták is látogathatják Szentgálon a Kőlik barlangot. A Balaton-felvidéken 711 barlangot tartanak nyilván, ezek közül mindössze négyet nyitottak meg a nagyközönség előtt, engedéllyel, barlangász felszereléssel pedig 94 látogatható. Az egyre növekvő igény miatt ezen változtatni szeretnének, nyilatkozta Korbély Barnabás, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa. 2008. június 9. 13:33 Idén is megmozgatják a strandolókat A programsorozatot a Balaton Fejlesztési Tanács 2004-ben a Gyermek, Ifjúsági és Sport Minisztérium támogatásával, kilenc Balaton-parti település részvételével indította útjára. Napjainkban már harminchárom település csatlakozott a Mozdulj Balatonhoz. Tihany az idei évben csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Az elmúlt évben több, mint 32 ezer regisztrált sportkedvelő vett részt a programokon. Az idei szezonban újdonság a francia „Petanque”, azaz a fémgolyó gurítás. 2008. június 9. 13:03 Szeles József az MDF veszprémi elnöke / „Mindék oldal fejére oda kell néha koppintani” Szeles József színművész váltotta az MDF veszprémi elnöki székében Dr. Bense László Eriket. A korábbi elnök, önkormányzati képviselő egyéb teendőire hivatkozva mondott le. Alapjaiban nem változik a párt veszprémi szervezetének politikája, Szeles elsősorban a kommunikációban tartja szükségesnek a frissítést, az új lendületet. A Vehír kérdésére az új elnök azt is elmondta, túl van egy tárgyaláson Navracsics Tiborral, Veszprém országgyűlési képviselőjével, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével. Mindketten lehetőséget látnak a stratégiai együttműködésre. Az MDF elképzeléseiről, a jövőbeni tervekről beszélgettünk Szeles Józseffel. 2008. június 9. 11:20 Országos babatalálkozó Tapolcán Nem alakulhatott volna meg a Pannon Reprodukciós Intézet Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnökének, és Ács János, Tapolca polgármesterének elkötelezettsége, támogatása nélkül - hangzott el dr. Török Attila, az intézet ügyvezető igazgatója köszöntőjében tegnap, a lombikbébik országos találkozóján, a Sportcsarnokban. 2008. június 8. 17:18 Hanyagnak hanyag, de nem sikkasztó Május végén távozott Balatonszabadiból Sztanev Zsolt református lelkész. A gyülekezet presbitériumának közleménye szerint fegyelmi vétséget követett el. 2008. június 8. 16:58 Halálos baleset az M7-esen Frontális balesetben halt meg egy autós az M7-esen, amikor összeütközött egy busszal. A kocsi vezetője a forgalommal szemben hajtott az autópályán.A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szerint a a baleset az autópálya Nagykanizsa felé tartó oldalán történt, a 125-ös kilométerszelvénynél. A kocsit vezető nő egyedül volt. A busz utasai - az elsődleges információk szerint - nem sérültek meg. A helyszínelés idejére lezárták az autópálya érintett szakaszát Nagykanizsa irányában. 2008. június 8. 15:15 Özönvíz a megyében is Országosan mintegy 250 riasztást kaptak a tűzoltók eddig a hétvégén lezúduló hatalmas eső miatt. A legtöbbet a középső országrészből. Megyénkben is pincéket, garázsokat öntött el a víz. A nagy mennyiségű csapadék a Bács-Kiskun megyei Baján, valamint a Pest megyei Érden, Vácott, Dunakeszin, Dabason és Ráckevén is okozott károkat, a Közép-Dunántúlon pedig Veszprém és Somogy megyében: Tapolcán és Pápán például félszáz riasztás érkezett a tűzoltókhoz - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Több helyen a felázott talaj miatt fák dőltek az útra és a rönköktől a tűzoltók szabadították meg az aszfaltot. A pincékből, mellékhelységekből szivattyúval kellett eltávolítani a vizet. 2008. június 8. 15:03 Fidesz: fizessék ki az egyházi intézmények elmaradt támogatását A Fidesz felszólítja Hiller István minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezze az egyházi intézmények elmaradt támogatásának kifizetését – olvasható Sió László, a párt szakpolitikusának vasárnapi közleményében. Sió szerint érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy Hiller István hallgat, ahelyett, hogy kezdeményezné az elmaradt támogatások kifizetéséhez szükséges intézkedéseket. 2008. június 8. 14:56 Várpalotai Várexpo Vasárnapig / A nemzetközi kiállítás és vásárexpo vásárdíját idén Sóly kapta Pénteken nyílt meg a XIII. Várexpo Várpalotán. 64 hazai kiállító és 5 külföldi szervezet mutatja be termékeit, szolgáltatásait. Egyre több kiállító fektet nagy hangsúlyt a gasztronómiára, a helyi jellegzetes ételek és italok kihangsúlyozására. Egyedüli faluként az 1000 éves, 420 lélekszámú Sóly mutatkozott be. A szerény, de igen esztétikusan berendezett 6 négyzetméteres stand nyerte el az Expo vásárközségdíját. A kutyák ügyességi versenye még most is tart. 2008. június 8. 14:29 Régi-új igazgató a Balatoni Integrációs Kht. élén A BFT 2008 márciusában nyílt pályázatot írt ki a Balatoni Integrációs Kht. ügyvezető igazgatói státuszának betöltésére. A pályázat eredményeként a 2008–2013 közötti időszakban a kht. ügyvezető igazgatója dr. Molnár Gábor marad, aki az ezt megelőző ciklusban (2003–2008) is sikeresen látta el az ügyvezető igazgatói teendőit a kht.-nál. 2008. június 8. 13:59 Ünnep és politika… / Asztalos szerint nem itt és nem így kellett volna Asztalos István önkormányzati képviselő, tanár azzal kereste fel szerkesztőségünket, hogy szót kérjen a pedagógus nap kapcsán portálunkon is elharapózni látszó vitában. Azt mondja minden gondolatnak megvan a maga fóruma, az ünnep olyan alkalom, amibe a lehető legkevesebb politikát kell belevinni. Közleményét, akár csak Némedi Lajos beszédét, szóról szóra közöljük. 2008. június 8. 12:44
... 1610 1611 1612 1613 1614 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.