Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A szerepjáték legfőbb hozadéka a közösséghez való tartozás A szerepjáték legfőbb hozadéka a közösséghez való tartozás Már négy éve annak, hogy útjára indult a Pannon Egyetem Humántudományi Kar beszélgetős sorozata, amelynek célja, hogy az intézmény szakjaira valamilyen módon rácsatlakozva, kilépjenek az iskola falai közül, és egy hangulatos kávézóban beszélgessenek szakértő vendégekkel. A hétfői Pannon Kultúrklub tehát gamerek világába kalauzolta az érdeklődőket. 2024. április 30. 10:59 Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Gizella-napok Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Május elején ismét megrendezik a Gizella Napokat, immár a harmincegyedik alkalommal. A nagy múlttal és fontos tradíciókkal rendelkező rendezvénysorozat évről évre tartogat meglepetéseket, és a tavalyi év nagy sikere után idén is tartják a szervezők a színvonalat.   2024. április 29. 17:13 Hódolat a négyzetnek, hódolat Albersnek Hódolat a négyzetnek, hódolat Albersnek Josef Albers művészetére reflektáló alkotások kerültek bemutatásra a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben. A kiállított festmények közös vonása, hogy saját művészi eszközökkel fejezik ki a hódolat Albersnek és hódolat a négyzetnek tematikában rejlő kettősség lehetőségeit. A kiállítás július 7-ig megtekinthető. 2024. április 28. 8:31 Egyszerű emberként az egyszerű embereknek fest lélekkel teli képeket Egyszerű emberként az egyszerű embereknek fest lélekkel teli képeket Utoljára tíz éve volt kiállítása Veszprémben Sápi Margit festőművésznek, most viszont visszatért a dózsavárosi könyvtárba elsősorban Veszprém és Balaton témájú alkotásaival. 2024. április 27. 12:00 Veszprém ragyog tovább! Veszprém ragyog tovább! Megnyílt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programra visszatekintő „Ragyogj tovább! Kétezerhuszonhárom! -  Európa Kulturális Kreatív Régiója: egy évad emlékei, egy évad jövője” című kiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. A kreativitás ünnepén 1,5 milliónál is több látogató élvezhette 116 településen 24 műfaj több mint 3600 eseményét. 2024. április 26. 11:34 Programajánló - Hanghullám a Balatonon Programajánló - Hanghullám a Balatonon A Veszprémi Főegyházmegye tavaly hagyományteremtő szándékkal szervezett hajózással egybekötött találkozókat a Balatonon. A nagy sikerre való tekintettel az idén is a rendezvénysorozatot idén is folytatnják. A program célja a szakrális művészeti értékek továbbadása, népszerűsítése, s mindezt a különleges élményt egy csodás természeti helyszínen, a Balatonon. 2024. április 29. 9:50 Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját A veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház Szentháromság harangját 300 év után először mozdítják el a helyéről. 2024. április 26. 22:21 Víztükör és teagőz Víztükör és teagőz Nagyvári Csaba festményeiből nyílt kiállítás az Íródeákban pénteken. 2024. április 23. 14:01 Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Nyáron újra koncertek, a magyar zenei élet kiemelkedő előadói várják a közönséget a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban - közölték a szervezők kedden.  2024. április 23. 11:53 Olaszországig vitték Veszprém kulturális főváros jó hírét a helyi balett növendékek, akik már a profikkal is felveszik a versenyt Olaszországig vitték Veszprém kulturális főváros jó hírét a helyi balett növendékek, akik már a profikkal is felveszik a versenyt Martha Graham amerikai táncosnő szerint a legnagyobb táncosokat nem a tudásuk, hanem a szenvedélyük teszik naggyá – az élet pedig újra és újra bizonyítja, ez mennyire igaz. Március 22–24. között az olaszországi Lecce városában mutathatták meg tehetségüket és képviselhették Veszprémet a Victoria Art & Sport Egyesület, illetve a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola balerinái: a X. IBCDC Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárstánc versenyen nem várt kihívásokkal szembesültek, ráadásul először versenyeztek profi kategóriában, elhivatottságuk mégis a dobogóra repítette őket, bizonyítva, Veszprém méltán lett kulturális főváros.  2024. április 23. 17:42 Kutyacsaholás a színházban állatvédelem Kutyacsaholás a színházban Van kutyabarát kávézó, étterem, könyvtár, hivatal, de egy színházban eddig meglepő lett volna négylábúakkal találkozni. A Veszprémi Petőfi Színház viszont most ebben is formabontó volt, ugyanis a VII. Lélektől Lélekig Fesztiváljának szombati napján az állatvédelemnek és a felelős állattartásnak is szentelt egy beszélgetést, így pedig a teátrum előcsarnokában az érdeklő közönség soraiban feltűnt több kutya is. 2024. április 21. 14:14 Mert a néptánc öröm Mert a néptánc öröm Nagysikerű gálaműsorral ünnepelték szombaton az Agora Kulturális Központ nagytermében a veszprémi néptánc ötvenéves töretlen sikerét. Ennek zászlóshajója a Veszprém-Bakony táncegyüttes, akik pontosan fél évszázada kezdték el a magyar néptáncot olyan szinten űzni, hogy azóta nem túlzás azt állítani, hogy nemzetközileg is ismertek lettek. A gálán az új generáció és a szenior korosztály is képviseltette magát. Porga Gyula polgármesternek pedig igaza volt: a néptánc az öröm. 2024. április 20. 23:13 Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. 2024. április 20. 9:00 Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. 2024. április 19. 14:20
... 61 62 63 64 65 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.