Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Lengyel fiatalokat köszöntött a polgármester Lengyel fiatalokat köszöntött a polgármester Vasárnap lesz a lengyel-magyar barátság napja. Ebből az alkalomból száz lengyel fiatal tölti Veszprémben a hétvégét. 2014. március 21. 10:34 Tavaszi natura nap Tavaszi natura nap 2014. március 21. 8:24 Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Harminchét millió forinttal támogatja az Auer-kultusz erősítését a kormány. 2014. március 20. 15:35 Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi 2014. március 6-án nyílt meg a Laczkó Dezső Múzeumban az AZ ALAPTÖRVÉNY ILLUSZTRÁCIÓI című kiállítás, amely 2014. március 30-ig INGYENESEN MEGTEKINTHETŐ! 2014. március 19. 12:18 "Egy ország a Duna mentén" - fotókiállítás Veszprémben Az „Egy ország a Duna mentén” című fotókiállítás Veszprémben, a Városi Művelődési Otthonban (Táborállás park 1.) tekinthető meg 2014. március 27-ig. 2014. március 19. 12:16 Erdély bemutatkozik Erdély bemutatkozik Tudományos értekezések mellett színházi előadások, kiállítások és Dracula története is várja az érdeklődőket március 31. és április 5. között az Erdélyi Napokon – derült ki az esemény keddi sajtótájékoztatóján. 2014. március 18. 17:32 Munkácsy Krisztus-trilógiája Munkácsy Krisztus-trilógiája Vetítéssel egybekötött előadás a VMK-ban 2014. március 18. 16:33 Lengyel fiatalok érkeznek Lengyel fiatalok érkeznek Száz lengyel fiatal tölti a hétvégét Veszprémben a két nemzet barátságának napja alkalmából. 2014. március 17. 12:40 Programok az autizmus világnapján 2014. március 17. 10:27 "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" Nem kell nyomdát foglalni, hogy a forradalmi nap eseményeiről értesüljenek, mi percről percre foglaljuk össze a történéseket. Cikkünk folyamatosan frissül. 2014. március 14. 23:16 Megnyílt előttünk egy kincsestár Megnyílt előttünk egy kincsestár 25 év nem múlt, hanem velünk élő jelen – jelentette ki dr. Navracsics Tibor a Veszprémi Művész Céh jubileumi kiállításának megnyitója alkalmából pénteken este a Hangvillában. 2014. március 14. 20:47 Kossuth díjat kapott Snétberger Ferenc Kossuth díjat kapott Snétberger Ferenc A felsőörsi zenei tehetségközpont szakmai vezetője abban bízik, hogy a rangos állami elismerésből a központ is profitálhat. 2014. március 14. 20:10 M&S Mester irodalmi est M&S Mester irodalmi est Március 27-én, 18 órától a VMK színháztermében. A belépés díjtalan. 2014. március 14. 8:34 A Holnap Városáért Díjat kapott Veszprém A Holnap Városáért Díjat kapott Veszprém Csütörtökön délelőtt Budapesten adták át a négy kategóriában meghirdetett Holnap Városáért Díjat, amelyen Veszprém város is elismerést kapott. 2014. március 13. 14:16
... 286 287 288 289 290 ...
közélet
Megszelídítették a sárkányokat A dobok ritmusára evező csapatok népesítették be szombaton a Tagore sétány előtti partszakaszt. Az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként megrendezett Sárkányhajó Kupán civil, céges, sportegyesületi és belügyi egységek csaptak össze a vízen. Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója. Egy furcsa halkonzerv lett az Év Strandétele - mutatjuk! A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az év strandétele versenyt, amelyre minden eddiginél több, 22 vendéglátóhely 44 étellel indult. Egy fonyódi hely nyert... Meglepték az elemzőket a júliusi inflációs adatok Hatalmas meglepetésként értékelték az elemzők a júliusi, 1,2 százalékos inflációs adatot. Sorra kerülnek elő világháborús leletek az alacsony Dunából A folyó rekordalacsony vízállása miatt egy csaknem komplett, II. világháborús német DKW NZ 350-1 motorkerékpárbukkant elő a Batthyány téri rakpart sziklái alól, máshol pedig egy közel féltonnás brit akna került elő. Késéltánc a Dunán: Mi történik, ha leáll Paks? Mártha Imre, az MVM Zrt. egykori vezérigazgatója ATV-n Rónai Egonnak adott interjújában vázolta fel a Paksi Atomerőmű előtt álló példátlan technológiai kihívásokat. A szakember, aki korábban éveken át felelt a hazai energetikai fejlesztésekért és a paksi blokkok működéséért, arra figyelmeztet: az erőmű olyan üzemállapotban van, amelyre eredetileg nem tervezték. A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy jövő kedden legyen az államfőválasztás A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg az új köztársasági elnököt. Valami óriási csapódott a Holdba ma reggel Rendhagyó esemény zajlott le kedden reggel. Magyar idő szerint 8:35 körül a Hold felszínébe csapódott a SpaceX egyik Falcon–9 rakétájának felső fokozata. A becsapódást a Földről szabad szemmel nem lehetett látni, a szakemberek azonban távcsövekkel figyelték az eseményt. Rekordok Európában – Magyarország a legforróbb, Angliában szárazság tombol Rá sem ismerünk Európára, kontinensszerte rekordokat dönt a hőség. Magyarország a legforróbb országok közé került, miközben az Egyesült Királyságban olyan száraz júliust mértek, amilyenre 155 éve nem volt példa.  A múltban és ma is rossz hírt hoz a dunai Ínség-szikla Újra kilátszik a Dunából az aszály hírnöke! Régen a felbukkanása egyet jelentett az éhínséggel, ma pedig a klímaváltozás okozta extrém szárazságra hívja fel a figyelmet. Elmeséljük a baljós kőtömb történetét.
sport
Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Atlétikai Eb: reális éremesélyekkel utazik Birminghambe az 51 fős magyar csapat Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra. Vizes Eb: Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín Két évvel ezelőtti olimpiai győzelme miatt Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín, a hétfőn kezdődő medencés úszóversenyeken pedig az egyik célja, hogy fő számában, 200 méter háton megszerezze karrierje első Európa-bajnoki címét. Meghalt egy versenyző egy nagyatádi triatlonversenyen Meghalt egy versenyző a nagyatádi eXtremeMan elnevezésű nyílt nemzetközi triatlonversenyen - közölték a szervezők vasárnap az esemény Facebook-oldalán. Vizes Eb: bombaerős mezőnyben is aranyesélyek a medencés versenyekben A bombaerős, szinte olimpiai színvonalú mezőnyben is érmekre, köztük aranyra is számít Sós Csaba, a magyar medencés úszóválogatott szövetségi kapitánya a hétfőn kezdődő párizsi Európa-bajnokságon. Női kézilabda ifjúsági vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott nyolcadik lett a romániai korosztályos világbajnokságon, mivel 30-27-re kikapott Kínától a vasárnapi helyosztón, Pitesti-ben. A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett a Real Madridtól A Ferencvárosi TC labdarúgócsapata 2-1-re kikapott szombaton a Real Madridtól barátságos mérkőzésen a Groupama Arénában. A korai piros lap megpecsételte a VSC Veszprém sorsát A veszprémi labdarúgócsapat 6–0-ra kikapott a bajnokesélyes Dorog vendégeként az NB III északnyugati csoportjának 3. fordulójában. A bakonyiak a 2. perctől emberhátrányban játszottak. A Real Madrid képviselői megkoszorúzták Puskás Ferenc sírját Roberto Carlos és José Ángel Sánchez a Budapesten vendégeskedő Real Madrid labdarúgócsapat képviseletében megkoszorúzta a klub legendás magyar játékosának, Puskás Ferencnek a sírját a Szent István Bazilika altemplomában. Súlyos sikerek küszöbén Három VEDAC-os súlyemelő is bekerült az Olimpiai Reménységek Versenyére (ORV) készülő magyar válogatottba, mindhárman remek formát mutattak az elmúlt hétvégén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.