Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A gyümölcs koppanása Oláh Kati és Boda Balázs képzőművészek A gyümölcs koppanása című kiállítása látható szeptember 25-e, keddtől az Óváros Art Galériában. 2012. szeptember 24. 9:39 Örmények üzenete Örmények üzenete Az örmény hit és kultúra összetartó erejét továbbítják Balabanian Hartioun fotói, melyeket a várban található Piarista templomban állítottak ki. 2012. szeptember 23. 8:39 Beszédes szobrok Beszédes szobrok Finomak, természetesek, beszédesek Dienes Attila szobrai, amelyeket a Csikász Galériában láthatunk október 27-ig. 2012. szeptember 22. 8:46 A színházi közeg tanít A színházi közeg tanít Százéves tárgyakat is használnak a Petőfi Színház egy-egy előadás során – tudtuk meg Török Virág kellékestől, aki nemrég átvehette a Bujtor-emlékgyűrűt. 2012. szeptember 21. 10:38 Ma van a magyar dráma napja Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból több színházban különleges rendezvényekkel, nyílt nappal várják a közönséget, de kiállítás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi programban. 2012. szeptember 21. 8:50 Romantikus Reformkor Balatonfüreden Irodalmi, táncművészeti, népművészeti és szórakoztató programok szerepelnek három napon át a Romantikus Reformkor című rendezvényen Balatonfüreden. 2012. szeptember 20. 8:45 Útitársak vagyunk Útitársak vagyunk Idén ősszel mutatják be először a nagyközönségnek az Útitársak vagyunk című sorozatot. A filmek a veszprémiek és a körülöttünk élő állatok kapcsolatát akarják jobbá tenni, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. 2012. szeptember 19. 19:19 A Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat képzése 2012. szeptember 19. 14:09 Elmarad a Vastaps A szerda délután 17 órára tervezett Vastaps est elmarad - tájékoztatott a Petőfi Színház. A megváltott jegyek egy későbbi időpontra érvényesek. 2012. szeptember 19. 13:39 Saját lábára áll a Bugyulófalva Saját lábára áll a Bugyulófalva A Bugyulófalva Szociális Szövetkezet projektje szeptember végén lezárul. Az egyesület októbertől saját erőből tartja fenn magát, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. 2012. szeptember 19. 11:51 Szent Mihály-napi búcsúval zár a fesztiválszezon Szent Mihály-napi búcsúval zár a fesztiválszezon A Szaléziánum és az Érsekség is csatlakozik az idén a szeptember 29-30-án megrendezendő Szent Mihály-napi búcsúhoz, hangzott el a keddi sajtótájékoztatón a városházán. 2012. szeptember 18. 17:12 Kertben Kertben Az évad első bemutatójaként Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékát tekinthette meg az érdeklődő közönség szeptember 14-én a Petőfi Színházban Valló Péter rendezésében. 2012. szeptember 17. 21:51 Nekünk játszanak Nekünk játszanak Számos változáson ment át a Pannon Várszínház. Az előttünk álló évad újdonságairól a hétfői évadnyitó társulati ülésen számolt be Vándorfi László igazgató. 2012. szeptember 17. 19:17 Nő az Operaház támogatása A 2013-as költségvetésben a dalszínház támogatására 8,3 milliárd forintot irányoztak elő - jelentette be L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. 2012. szeptember 17. 15:56
... 345 346 347 348 349 ...
közélet
Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. 'Veszprém az más' – Muraközy Péter arról, hogyan lesz a kultúrából város Muraközy Péter történetében a kultúra nem intézményeknél és stratégiáknál kezdődik, hanem egy zenekarnál, egy klubnál, baráti társaságoknál és annál az igénynél, hogy történjen végre valami a városban. A veszprémi alpolgármester, fesztiválszervező és egykori zenész a Pro Bono Veszprémért Egyesület beszélgetésén több mint három évtized tapasztalatán keresztül beszélt arról, hogyan lett az egykor „halott városként” emlegetett Veszprémből országosan ismert kulturális központ. Számára azonban a következő nagy kérdés már nem az, hogy hány rendezvényt lehet a városba hozni, hanem az, hogy a létrejött infrastruktúra és közösségek valóban jobb várossá teszik-e Veszprémet. Még nincs itt az idő? Gerstmár Ferenc, veszprémi önkormányzati képviselő gondolatébresztő írása a önkormányzati rendszer átalakításáról. Estétől még egy turbina termel Pakson Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Duna vízállása tovább emelkedett, így a második blokk hármas turbináját hétfő este visszakapcsolják. Megszelídítették a sárkányokat A dobok ritmusára evező csapatok népesítették be szombaton a Tagore sétány előtti partszakaszt. Az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként megrendezett Sárkányhajó Kupán civil, céges, sportegyesületi és belügyi egységek csaptak össze a vízen. Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója. Egy furcsa halkonzerv lett az Év Strandétele - mutatjuk! A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az év strandétele versenyt, amelyre minden eddiginél több, 22 vendéglátóhely 44 étellel indult. Egy fonyódi hely nyert...
sport
Sárkány Zalán és Rasovszky Kristóf is döntőt úszhat 800 méter gyorson a vizes Eb-n Sárkány Zalán országos csúccsal a második helyen jutott döntőbe 800 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokság keddi versenynapján. Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Vizes Eb: ezüstérmes a 4x200-as női gyorsváltó A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. VESC-arany a MEFOB-on: Bokros Csenge nyerte az országúti versenyt Bokros Csenge aranyérmet szerzett a 2026-os országúti MEFOB-on, miután megnyerte az elit női kategória 95 kilométeres versenyét a Brigetio országúti mezőnyversenyen. A Veszprémi Egyetemi Sport Clubot három versenyző képviselte a több mint 300 indulót felvonultató viadalon. Elkezdte a felkészülést a VESC női röplabdacsapata Hétfőn hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2026/27-es szezonra a VESC felnőtt női röplabdacsapata. A lányok szinte teljes kerettel vágtak neki a közös munkának, amelynek első időszakában a megfelelő fizikai alapok megteremtése kapja a főszerepet az Extraliga küzdelmeire. Eb-t érő érmek az ob-n Két csodásan csillogó érem, ötödik helyet érő egyéni csúcs kalapácsvetésben és értékes helyezések a 131. atlétikai magyar bajnokságon. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Atlétikai Eb: reális éremesélyekkel utazik Birminghambe az 51 fős magyar csapat Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra. Vizes Eb: Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín Két évvel ezelőtti olimpiai győzelme miatt Kós Hubert számára Párizs különleges helyszín, a hétfőn kezdődő medencés úszóversenyeken pedig az egyik célja, hogy fő számában, 200 méter háton megszerezze karrierje első Európa-bajnoki címét. Meghalt egy versenyző egy nagyatádi triatlonversenyen Meghalt egy versenyző a nagyatádi eXtremeMan elnevezésű nyílt nemzetközi triatlonversenyen - közölték a szervezők vasárnap az esemény Facebook-oldalán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.