Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Elhunyt Darth Vader legendás hangja, James Earl Jones Elhunyt Darth Vader legendás hangja, James Earl Jones Az EGOT-díjas (Emmy-, Grammy-, Oscar-, Tony-díj birtokosa) színész az 1977-es Egy új remény című Csillagok háborúja-film óta kölcsönözte hangját a sötét lovagnak. James Earl Jones 93 évesen, családja körében halt meg hétfőn. 2024. szeptember 10. 10:40 Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Szombaton tartották a 21. Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált, amely természetesen a krumpli jegyében zajlott. 2024. szeptember 9. 15:08 A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ Can Togaynak nyílt kiállítása a Dubniczay-palotában szombat este, Rettentő gondolatok boltja címmel. A mesterséges intelligencia által generált képek készítési módja Can szerint rendkívül megosztja az embereket, pedig benne van minden, amit az ember tud. Vagyis, a technológia is az ember műve. A kiállítás, melyet Somlai-Fischer Ádám nyitott meg, október hatodikáig látogatható. 2024. szeptember 8. 11:21 A harmadik VIFI-FESZT-tel is jótékonykodott a Veszprémi Petőfi Színház A harmadik VIFI-FESZT-tel is jótékonykodott a Veszprémi Petőfi Színház Szombaton rendezték meg a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivált (VIFI-FESZT), ahol fiatal tehetségek léptek színpadra, hogy megmutassák, mit jelent számukra a művészet! A tehetségek megmutatkozása jótékony célt is szolgált, hiszen a segítés a teátrumnak rendkívül fontos. 2024. szeptember 7. 22:07 Dolce far niente – Az olasz és magyar ízek fúziója a Wine and Gourmet Fesztiválon Dolce far niente – Az olasz és magyar ízek fúziója a Wine and Gourmet Fesztiválon Dolce far niente – olaszul annyit tesz, mint „az édes semmittevés”. Az olaszok mesterei annak, hogy erőlködés nélkül halmozzák az élet élvezeteit; mondhatni, ez a vérükben van. Most az ő segítségükkel mi is kapunk egy hétvégét, hogy a Wine and Gourmet Fesztivál formájában előcsalogassuk a bennünk rejlő olaszt, és megmutassuk, hogy mi, magyarok, legalább annyira tudjuk élvezni az életet. 2024. szeptember 7. 11:34 Rekord hallgatói számmal indul a Veszprémi Érseki Főiskola éve Rekord hallgatói számmal indul a Veszprémi Érseki Főiskola éve Megnyitotta 2024/2025-ös tanévét a Veszprémi Érseki Főiskola. Az intézmény évről-évre egyre népszerűbb a hallgatók körében, erre most is rámutattak a számok. Az évnyitón ünnepélyesen is üdvözélték a gólyákat, összesen kétszáznegyven új hallgatóval indul az év. 2024. szeptember 6. 14:59 Film és kiállítás 1989 emlékére a FOTON-ban Foton Film és kiállítás 1989 emlékére a FOTON-ban Európa sorsfordító évét, 1989-et dolgozza fel Szalay Péter, NINCS PARANCS! című dokumentumfilmje, amely a rendszerváltás 35. évfordulója alkalmából lesz látható a FOTON Audiovizuális Centrumban szeptember 19-én. A vetítés ingyenes, csupán regisztrálni kell rá. 2024. szeptember 6. 11:37 Gombot a kabáthoz vagy kabátot a gombhoz? – vita a millenniumi emlékmű elhelyezéséről Vehír21 podcast Gombot a kabáthoz vagy kabátot a gombhoz? – vita a millenniumi emlékmű elhelyezéséről Idén augusztusban nagy port kavart a veszprémi kulturális életben Lugossy Mária Munkács-díjas szobrászművész millenniumi emlékművének Óváros térről Szabadság térre történő áthelyezése. A Vehír21 podcastben egy asztalhoz sikerült ültetni a két álláspont képviselőjét, Hegedűs Barbara alpolgármestert és Nagy Károlyt, a szobor eredeti helyére történő visszahelyezése érdekében létrejött Veszprémi Városvédő Egylet ügyvivőjét. 2024. szeptember 5. 13:19 Díszoklevelet vehetett át Demel Eszter a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar vezetője Díszoklevelet vehetett át Demel Eszter a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar vezetője Számos egykori növendék személyesen vette át arany-, gyémánt-, vas- és rubindiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem immár hagyományos díszoklevél-átadó ünnepségén, köztük Demel Eszter is, a veszprémi Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar vezetője. 2024. szeptember 4. 13:52 Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház kedden. 2024. szeptember 3. 14:39 A következő évadban a Kabóca Bábszínház lesz a világ közepe A következő évadban a Kabóca Bábszínház lesz a világ közepe Kedd délelőtt tartották meg az évadnyitó sajtótájékoztatót a Kabóca Bábszínház új épületében, a Deák Ferenc utcában, ahol az elmúlt év sikereit összegezték, illetve a jövőbeni tervekről is szó esett. 2024. szeptember 3. 16:40 ’Beszélgessünk a Balatonról!’ ’Beszélgessünk a Balatonról!’ Beszélgető-sorozatot indít Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balatonról az ősz folyamán Révfülöpön, amelyeken azt ígéri, hogy a politikát messziről kerülve, a kultúra és a művészetek Balatonnal való kapcsolatát járják körbe. 2024. szeptember 3. 10:12 Poland Calling Veszprémből is Poland Calling Veszprémből is A sokadik bizonyítékát adták, hogy a lengyel-magyar barátság egyik eredője Veszprémben van. Pénteken a megyei könyvtárban és a könyvtár mellett is olyan ismeretterjesztő kiállítások nyíltak meg, amik Lengyelország kincseit mutatják be, viszont ahelyett, hogy a Krakkóhoz, vagy Zakopanéhoz hasonló turistaparadicsomok kerülnének előtérbe, sokkal inkább Lengyelország kevésbé ismert szépségei jelennek meg, törpékkel, csészealjakkal hidakkal és még sok érdekességgel. 2024. augusztus 31. 22:49 A fénnyel játszanak Inotán A fénnyel játszanak Inotán Péntek este elkezdődött az INOTA Focus: RADIANCE fesztivál a régi erőműben Várpalota mellett. Cikkünkben mutatjuk, a művészek hogyan rajzolták át fényekkel az egykori szocialista épületet egy futurisztikus fesztiváltérré. 2024. augusztus 31. 16:52
... 39 40 41 42 43 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart.
sport
Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.