Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Tavaszköszöntő a Cholnoky-lakótelepen közélet Tavaszköszöntő a Cholnoky-lakótelepen Civil szervezetek összefogásával szerveztek tavaszköszöntő rendezvényt szombat délután. 2022. március 26. 18:09 Tavaszköszöntőt szerveznek Cholnoky-n Tavaszköszöntőt szerveznek Cholnoky-n 2022. március 25. 10:02 Bemutatták Arany Ferenc Hét lépés című könyvét az Utasban kultúra Bemutatták Arany Ferenc Hét lépés című könyvét az Utasban Csütörtök este az Utas és Holdvilág Antikvárium adott otthont Arany Ferenc könyvbemutatójának, melyre igen nagy volt az érdeklődés. 2022. március 25. 16:00 A kistelepüléseken is támogatja a kultúrát az EKF program Európa Kulturális Fővárosa A kistelepüléseken is támogatja a kultúrát az EKF program A Bakony-Balaton térség 14 kisebb települése összesen közel 76 millió forint támogatásban részesül 2022-ben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program által életre hívott Pajta Program keretében. A támogatás legfontosabb célja, hogy a kistelepüléseken élők közösségeit a számukra valóban fontos kulturális eseményekkel erősítse, ráadásul úgy, hogy a kulturális rendezvényekért még utazni se kelljen. 2022. március 25. 3:59 Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre kultúra Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre A StúDió Veszprém Podcast alapító-szerkesztői, Dióssy László és Wéber László sajtótájékoztató keretén belül tették elérhetővé a pályázatot. 2022. március 25. 13:00 Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata Sóly Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata A miniszterelnökséget vezető miniszter kedd délután látogatott el a megújult, és a hétvégén átadott ezeréves református templomba. 2022. március 22. 17:30 Egy hét a német nyelv jegyében Egy hét a német nyelv jegyében Egyhetes programsorozatot rendeznek a német nyelv és kultúra népszerűsítésére március 28. és április 2. között Veszprémben, a Német Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésével. 2022. március 22. 4:00 A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán Van az a semmihez sem hasonlítható pillanat, miután a lemezt óvatosan felhelyezzük a lejátszóra, a tű pedig hozzáér a koronghoz és halk sercegés mellett megszólalnak az első dallamok, majd rovátkáról rovátkára haladva kiteljesedik a zene. Mindezt azok már jól ismerik, akiket magával rántott a bakelitek iránti szenvedély, számukra igazi Kánaán lesz most vasárnap az első veszprémi lemezbörze, de a rendezvényen azokat is várják, akik most ismerkednek meg (újra) a zene effajta analóg élvezetével. Zsandár Tamással, az esemény főszervezőjével beszélgettünk a reneszánszát élő bakelitekről és a közelgő lemezbörzéről. 2022. március 22. 10:58 Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot közélet Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot Vasárnap délelőtt az istentisztelettel egybekötve ünnepélyes keretek között adták át a megújult református templomot. 2022. március 20. 16:53 Bábos találkozót tartottak az Agórában színház Bábos találkozót tartottak az Agórában Több évtizedes szünet után ismét újraindul megyénkben az amatőr bábjátszás. 2022. március 20. 7:49 Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Sziklába vájt őskori sírt is találtak a vár felújítása során elvégzett régészeti feltáráson. 2022. március 19. 18:51 Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán kultúra Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán Csütörtök délután Sinkó Veronika illusztrátor-grafikus tartott tárlatvezetést. 2022. március 19. 9:20 Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Jótékonysági estet rendezett hétfőn a Petőfi színház. Az összegyűlt 952 500 forint adománnyal a Veszprémbe érkező menekülteket segítik. 2022. március 16. 9:20 Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért A Veszprémi Petőfi Színház 2022. március 14-én, hétfőn 19 órai kezdettel Jótékonysági Gálaestet szervez a háború elől menekültek megsegítésére. Lélektől-lélekig Segítő Gálakoncert célját adományjegy megvásárlásával lehet támogatni, melynek minimális értéke 3000 Ft. 2022. március 14. 9:25
... 120 121 122 123 124 ...
közélet
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén.
sport
Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.