Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Kollégiumba költözött a rendszerváltás képzőművészet Kollégiumba költözött a rendszerváltás A budapesti tárlat után hazaköltözött Csík Richárd, veszprémi festőművész rendszerváltás témáját feldolgozó kiállítása. A járvány miatt a kiállítóterek helyett egyenesen a középiskolás diákok kollégiumába kerültek a képek. 2020. október 7. 15:00 Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Charlie Gordont először azért taszítja ki a társadalom, mert az értelmi képességei alacsonyak, később pedig azért, mert túl okos. A Pannon Várszínház Virágot Algernonnak előadása nem foglal állást, épp csak konstatálja a keserű igazságot: nem számít, milyen keservesen küzdünk, ez az elvárásokkal teli világ mindig fog találni bennünk valami hibát. De éppen emiatt üt akkorát. 2020. október 8. 4:00 Megjelent a legfrissebb Szemle Veszprémi Szemle Megjelent a legfrissebb Szemle A járványügyi helyzet miatt nem rendeztek hagyományos bemutatót, ezúttal csak átvenni lehetett péntek délután a Veszprémi Szemle legújabb számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. szeptember 29. 15:02 Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás kultúra Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás A Városházán nyílt kiállításon veszprémi gyermekek rajzain keresztül lehet megismerni, hogyan élték meg az idei rendhagyó vakációt, amikor a koronavírus átírta a megszokott életet. 2020. október 2. 12:00 Amikor összefonódik a kávé és a művészet Amikor összefonódik a kávé és a művészet A kávé a legerősebb kapocs gazdasági, politikai és társadalmi szempontból, hiszen az ivóvíz után a világ legnépszerűbb itala és a legelfogadottabb hatóanyag tartalmú szer. A kávé és a kávézás különleges kapcsolatot ápol a művészettel is. Ezt a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével a Sole Mizo Zrt. is kihasználta és Vidd magaddal a művészet élményét! szlogennel festményekbe zárt kávékülönlegességeket dobott a piacra. 2020. november 15. 4:00 Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00 Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért zene Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. A közönség szeptember 21-étől láthatja teljes egészében a digitálisan közvetített rendezvénysorozatot, de már most óriási az érdeklődés a könnyűzene rajongói részéről. A projektet koordináló Lounge Groupnál hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy a projekt bevonuljon minden idők leggrandiózusabb magyarországi koncertjeinek csarnokába. 2020. szeptember 30. 5:00 Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, Lópici Gáspár, Kis Rece. Az ikonikus alakok és a jól ismert történet ezúttal a Petőfi Színház színpadán elevenedik meg: szeptember 20-án debütál a Keménykalap és krumpliorr. 2020. szeptember 27. 4:00 Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin Ecoport magazin Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin 22. lapszámával jelentkezik a héten kiadónk gazdasági és életmód magazinja, az Ecoport, mely az online forma mellett ismét elérhető nyomtatott verzióban is, címlapján Sterbik Árpáddal. 2020. szeptember 24. 4:00 Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd tánc Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd Az ősz beköszöntével menetrendszerűen megkezdődött az iskola, a bizonytalanságnak azonban nincs vége: bármikor előfordulhat, hogy digitális oktatásra kell átállni. De vajon milyen az, amikor erre egy tánciskola kényszerül? A Kék Madár Táncműhelynél jártunk. 2020. szeptember 25. 4:00 Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház kultúra Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház Izgalmasan indult a hét, hiszen hétfő délelőtt rendhagyó évadzárót, és egyben évadnyitót tartott a Pannon Várszínház, a Hangvilla kávézójában. 2020. szeptember 27. 4:00 „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt A Hangfoglaló koncertsorozat programjának keretében szombat délután az ÉSTE Formáció lépett színpadra Balatonalmádiban. 2020. szeptember 16. 4:00 Rangos díjat kapott Kováts Péter Kováts Péter Rangos díjat kapott Kováts Péter A veszprémi hegedűművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének tanácstermében tartott zárt körű ünnepségen vehette át a Weiner Leó-díjat. 2020. szeptember 15. 4:00
... 156 157 158 159 160 ...
közélet
Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg.
sport
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.